When the curtain falls ↠L. Hamilton↞ /befejezett/

12

12. - Sochi

Bizony most velem is megtörtént az, hogy bizony arra ébredtem, hogy enyhén szólva nagyon éhes vagyok. Így felkaptam magamra egy azték mintás topot, egy sortot, szürke pulcsit és egy bomber dzsekit, meg persze a harmónia kedvéért szandált. Hogy ne lógjon a szemembe a hajam, feltettem a fejemre egy cicafület ábrázoló hajpántot, minden mindegy alapon. Egészen addig, míg ki nem értem a kajáldából (hat szendvics és két rántotta, meg persze a kávém után) sikerült elrejtőznöm mindenki elől. Aztán meg szembe jött velem Lew. Saját magamra jellemzően elbújtam. Igen, egy bambusz mögé.
- Helló, Rozi. – üdvözölt kedvesen. – Ma valahogy nem jött össze ez az outfit dolog.
- Én nem vagyok itt, nem láttál és a legfontosabb: nem ettem meg hat szendvicset és két rántottát. – mondtam, majd felkommandóztam a szobámba, otthagyva Lewist a röhögőgörcsével. Aki ismer, vállalja a következményeket. A szobámba érve letusoltam, majd vállalható ruhákba öltöztem (piros póló, fekete farmer, bőrdzseki, piros cipő, baseball sapi). Pont, mikor készen lettek, kopogtak az ajtón, amit én naivan kinyitottam. Az ajtón két, teljesen feketébe öltözött alak lépett be, majd megemelve az ágyra taszítottak, és jelnyelvvel beszélték meg, hogy milyen módon öljenek meg. Én meg közben hisztérikusan sírtam.
- Rozi, nyugi. – röhögte el magát Dani, majd lekapta a fejéről a sí maszkot. – Csak hülyítünk. – mondta mosolyogva, majd nevetve kisétált, engem meg otthagyott a másik zsenivel, alias Rio-val.
- Sétálunk valamerre? – kérdezte, mire bólintottam, majd elindultam. Végül is úgy döntöttünk, hogy a tengerparton fogunk járkálni, amit be is tartottunk, közben pizzáztunk és hasonlók. – Feljössz a tetőre? – kérdezte, majd válaszlehetőséget sem adva kezdett el húzni.
- Rio, elengednéd a kezem? – kérdeztem, mire kipirulva elmotyogott egy igent, majd végre lazított a szorításán, mire én gyorsan elhúztam a karom.
- Szép a naplemente, nem? – kérdezte.
- Bökd ki, hogy mit akarsz, Rio. – mondtam frusztráltan. Olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne minket, amire nyilván nem volt nagy esély, de akkor sem volt jó. Szembe állt velem, majd becsukta a szemét, mire én egy olyan „Mit csinálsz, kölyök?" fejet vágtam. Lassan közeledett felém. És akkor leesett, hogy meg akar csókolni...
- Rio, ne. – kértem, mikor már a faltól nem tudtam hova húzódni.
- De, hercegnő, itt már nincsen sok választásod. – suttogta, majd a kezeim a falhoz szorítva közeledett tovább.
- Kérlek ne. – mondtam sírva. Már majdnem megcsókolt, amikor teljesen eltűntek a szorító kezei. Egy darabig fel sem fogtam, hogy már nincs itt, így beletelt néhány másodpercbe, mire kinyitottam a szemem.
- A hölgy azt mondta, hogy nem! – kiáltotta Lewis, majd ököllel behúzott egyet Rio-nak, mire az felordított a fájdalomtól. – Gyere gyorsan. – suttogta Lew, majd hátamon tartva a kezét eljuttatott a szobájába, ahol kitört belőlem az eddig bent tartott sírás. – Mi történt, életem? – kérdezte, miközben a karomat simogatta. Látta, hogy az óriási sírógörcsöm közepette nem tudok megszólalni, így az ágyához vezetett, ahova én beestem, majd összegömbölyödve próbáltam összeszedni magam.
- Elmentünk sétálni, és aztán felrángatott a tetőre, aztán amikor rászóltam, megint normális volt, utána meg akart csókolni, én meg nem engedtem, erre ő a falhoz nyomott, és akkor jöttél te, is most megint fáj a csuklóm. – magyaráztam hüppögve.
- Nyugodj meg, Életem, már vége van. Nem történt semmi baj. Itt vagyok, és itt is maradok. – mondta, majd mellém feküdt, és egy gyengéd mozdulattal magához húzott, én pedig teljes erőmmel belé kapaszkodva bújtam hozzá. Fejem a vállába fúrtam, és mit sem törődtem azzal, hogy a bordó pólóját átáztatják a könnyeim.

Másnap arra ébredtem, hogy nagyon fáj a csuklóm. Mikor ránéztem, pont olyan volt, mint amikor elestem Lew szobája előtt. Régi szép emlékek... Óvatosan kibújtam Lewis védelmező kezei közül és a fürdőbe mentem, ahol fájdalomcsillapítót kerestem. Arra vonatkozva, hogy a lelkem is fáj kettőt vettem be. Eltotyogtam a kanapéig, ahol leültem, majd elkezdtem gondolkodni. Miért is vagyok én itt? Hiányoznak a testvéreim. És anya is. A felvételi értesítők is a héten jönnek meg. Amióta itt vagyok, csak gondot okozok, vagy valakinek a nyakán lógok.
- Min gondolkozol ennyire, édesem? – kérdezte, mire kicsikét megborzongtam.
- Szerintem hazarepülök. – motyogtam, mire Lewis szemei tágra nyíltak.
- Nem, ezt én nem hiszem el. Miért? Rio-t el lehet intézni egy távoltartásival. És már meg is vagyunk.
- Lewis, nem csak az. Hiányzik LA, a családom, meg akarom kapni a felvételi értesítőket, és amúgy sincs semmi dolgom itt. És amúgy sem azt jelentettem ki, hogy sosem jövök többet. – mondtam, miközben a csalódott és szomorú szemeibe bámultam.
- Te vagy az életem. Körülötted forognak a csillagaim. Nem engedhetem el csak úgy az életem... - suttogta szomorúan.
- Nyugi, ez még nem végleges. Lehet, hogy csak néhány nap kell. De ez most kell. – mondtam, mire bólintott.
- Beszéld meg apukáddal, aztán majd segítek bepakolni és utána kiviszlek a reptérre. – motyogta.
- Tényleg? – kérdeztem felcsillanó szemekkel, mire égy vérszegény mosoly kíséretében bólintott. – Köszönöm. – suttogtam, majd a szó szoros értelmében a nyakába ugrottam. Mikor kiölelgettem magamat, noszogatására befásliztam a csuklómat, majd áttrappoltam a szobámba, mert még mindig a tegnapi ruháim voltak rajtam.
- Ne leskelődj, és amit majd kiadok, dobd ki, vagy égesd el, akármi is legyen az. – mondtam, mire bólintott, majd hagyta, hogy besétáljak a fürdőbe. Kidobáltam minden ruhámat, ami tegnap volt rajtam. Nem akarok túl sokat gondolni az esetre, így jobb megszabadulni az összes hozzá köthető dologtól. Felvettem egy fekete farmert, szintén fekete pólót, a meglepetés kedvéért fekete pulcsival és egy FEHÉR sportcipővel, majd feldobtam a helyemre egy színes snap back-et.
- Csinos vagy. – mondta, majd kézen fogva elkísért apa szobájáig.
- Szia apu. – Köszöntem, mikor beléptem.
- Helló csillagom, mit tehetek érted?
- Ami azt illeti, haza szeretnék repülni egy kicsikét feltöltődni. Tudnál nekem foglalni egy jegyet. Nem kell magángép, sem első osztály, csak a legközelebbi járat. – hadartam, mire apa bólintott. Ismer, tudja, hogy ilyenkor nem jó ötlet kérdezősködni. Elbúcsúztunk, majd miután Lew-val bepakoltam, kivitt a reptérre.
- Biztos vagy benne? – kérdezte, pont a felszállás előtt. Bólintottam, mire ajkait az enyéimnek nyomta. A meglepettségtől először nem is tudtam visszacsókolni, mire szomorúan húzódott volna el, de akkor pólójánál fogva húztam magamhoz, mire mosolyogva csókolt meg újra. Nem igazán volt időnk elmélyíteni a csókot, mivel a bemondóban jelezték, hogy nagyon kéne sietnie azoknak, akik nem szálltak fel a gépre. Mikor elhúzódtunk rámosolyogtam, majd elindultam a hosszú folyosón.
- Rozi! – kiáltott, mire visszanéztem rá. – Szeretlek. – kiabálta, mire az arcom vörösebb lett, mint Kylie Mary Jo K nevezetű rúzsa.
- Én is. – válaszoltam, majd egy integetés után tovább indultam, még mindig fülig pirulva.

Előbb hoztam a részt, de gondolom, hogy ez nem egy ORBITális probléma :D

All the love, Ch