Közöd?..

22

-Áá, csak nem a testvére?-Ráz kezet Jasonnel.-Örülök, hogy megismerhetem.
Ria. Térjünk is rá. Megjöttek a vizsgálatok eredményei. Nem Parkinsonja van... hanem..... rák. Mellrák. És a tüdején is találtunk pár daganatot.. Kemoterápiát tudok javasolni.-Néz rám elkeseredetten. Jas ijedten kapja rám a tekintetét.

-Ennyi? És mennyi az esélyem?

-40%. De...

-Rendben, köszönöm.-Azzal felpattanok és kifelé veszek az irányt.

Nekidőlök a kórház falának, majd szép lassan lecsúszok. Ilyen nincs... el kell mennem. Nem maradhatok.

-Hallod. Hova rohansz? Ugye végigcsinálod? -néz rám kétségbeesetten a báttyám.

-Nem tudom...-suttogom.- Nem tudom, érted!- itt már ordítottam. -Egyszerűen röhej ez az egész- kapok röhögőgörcsöt.- El kell mennem.

-Tudom. De hova?

-Háát... szerintem megyek a boyshoz.. "meglátogatom" őket... csak szeretlek titeket. Segítesz?-könyörgök neki. Benne van.

*7órával később*

-Oké. Akkor Jas. Itt vannak a búcsúlevelek. A többiek nem vették észre hogy eljöttünk. Kérlek add át nekik. Camnek is... és itt a tiéd is.-ölelem magamhoz.

-De megigéred, hogy mindig írsz? És mi lesz a  kemoval? -könnyes szemekkel mered rám..

-Ez nem kérdés. Meg, persze. Meg még úgyis fogunk találkozni.. nem tudom. Meglátom. Szeretlek. És vigyázz rájuk -ölelem meg utoljára, majd a repülő felé veszem az irányt.

Beszéltem a srácokkal, szóltam nekik hogy megyek. Majd ha oda értem mindent elmondok... Be kell hogy valjam, szörnyen hiányoznak a többiek...

Megkezdődik a felszállás. Az út, San Diegoba 9óra. Mellettem egy sápadka lány ül, mellette meg valószínűleg a testvére. A lány beteg. Látszik rajta...

-Szia! Ria vagyok.-nyújtom a kezem, amit mosolyogva el is fogad.

-Hello. Az én nevem Marta. Ő pedig a testvérem -(mitmondtam)- Nick.

-Örvendek.- Rázok vele is kezet.-  Ne haragudj a tapintatlanságért, és lehet hogy tévedek is, de milyen betegséged van?-Nézek rá félve.. Ő csak elmosolyodik, majd megsimogatja a vállam.

-Gyógyíthatatlan. És te hova utazol?-tereli gyorsan a témát.

-Ma tudtam meg, hogy nem parkinson kóros vagyok, hanem rákos. A tüdőmön és a mellemben találtal...-Húzom el a szám.

-És hova mész? A családod tudja?

-Nem. Az unokabáttyámtól elköszöntem, majd otthagytam mindent.

-Szó nélkül leléptél?-ketekednek ki a szemei.

-igen.. jobb lesz így nekik...

-nekik, vagy neked lesz így jobb? Nem elég, hogy elveszíthetnek, de még meg sem adod nekik az esélyt, hogy melletted legyenek ah utolsó napokba..

-tudom.. önző vagyok. Szörnyen önző. -igaza van.. de mindegy. Így egyszerűbb.- sajnálom.-hajtom le a fejem.

-Én is rákos vagyok. És tudom milyen. Én is leléptem, Nick meg jött velem. Hazalátogattunk, most megyünk vissza. Te kihez vagy hova mész?

-Barátaimhoz. Lehet csak a nyárra, lehet végleg.. még nem döntöttem el...-Nézek rá tanácstalanul.