Közöd?..

1

- Neved?
- Van.
- Életkor?
- Sok.
- Születési dátum?
- Fú hát az nagyon régen volt!
- Lakhely?
- Margit-híd

*pár nappal ezelőtt*

-De anya!! Megmondtam hogy nem igaz! Nem csináltunk semmit! Az a kis rib*anc ránk fogta az egészet és nem is mi csináltuk!
-Nem érdekel. Megmondtam, legközelebb takarodtok, ennek most jött el az ideje. Úgyhogy húzzatok a szobátokba, még egyszer ne mondjam!-ordított ránk. Mi "szomorúan, beletörődve" mentünk pakolni. Ez kb 2 órát vett igénybe. Aztán már anya hívta a taxit, és mehettünk is. Nagyon szomorú voltam. Haha. Csak valaki higgye is el. A taxisofőr bolondnak nézett minket, mikor Rolandal visítottunk amikor elindult a kocsi. Erre a napra vártunk már mióta. Végre újra láthatjuk őket! Már nagyon várom!

Kb 14 éve költöztünk el Magyarországra. Ez bonyolult. Alapból mi is magyarok vagyunk, de kint születtünk Belgiumban. Mind a ketten. Csak aztán amikor Roland hozzánk került vissza költöztünk. Azóta (és már akkor is) olyanok vagyunk mint a testvérek. Azok is vagyunk. Csak nem vérszerintiek. Írtunk bakancslistát, csak nálunk az a különbség, hogy 21 éves korunk előtt teljesíteni kell. Együtt írtuk. Ugyan az a kettőnk listája, maximum annyi eltérés lehet, hogy nekem lány helyett fiú van írva. A listában az egyik pont az volt hogy minimum 6 nyelven meg kell tanulnunk. Ez a 6 nyelv az angol, a német, a francia, a spanyol, az olasz és a kóreai volt. (Igen az utolsó nem tudom honnan jött...) Éshááát meg is tanultunk. Emelt szintű éretségink van belőlük. Úgyhogy a nyelvel nem volt gond. A matekkal annál inkább... na mindegy.

Szóval ott tartottam, hogy visítozva indultunk el a reptérre, hogy végre lássuk az idiótákat (a barátainkat), 3-an. Útközben felvettük Domát is, mert nélküle nem megyek sehova..... A reptéren az átvilágítás simán ment, aztán mivel még indulásig volt 2 óra beültünk a becsekkoló kapuhoz, és aludtunk. Anyu hajnalok hajnalán engedett minket útnak. Akkor éppen 4 óra körül volt. Amikor felkeltünk már csak pár perc volt a becsekkolásig. Felkeltettem a két idiótát, majd mentünk a gépre. Egymás mellett ültünk mind a 3-an. Az utat végig hülyéskedtük, csináltunk csomó képet. Mire észbe kaptam, már csak pár perc volt (ismét) a leszállásig.

Persze nekünk kellett letenni a lábunkat először a gépről, úgyhogy nagyjából mindenkit fellökve jutottunk le. A reptéren egyből megláttam a mi barátainkat. Persze nem is ők lettek volna... egymásom fekve aludtak(a földön), az egyetlen fent lévő Noya volt. Amint meglátott, a nyakamba ugrott, én meg jól elestem. Majd a többieket is "üdvözöltem". Fogtam magam és alvó barátaimra ugrottam. Nyöszörögve löktek le magukról, majd mind az 5-en megszorongattak. Összeszedtük a csomagjainkat, majd megindultunk a kisbuszunk felé. ( lehet hogy nem itt lakunk, de nagy-bátyjánk itt lakik, amikor látogattuk, találkoztunk a barátainkal és közös pénzből vettünk egy "kocsit".)

Majd mindenki elfoglalt egy helyet. Roli középre ült Noya és Rob mellé, leghátra meg Ad, Josh és Lola. Dave vezetett, úgy döntöttem mellé ülök, de nem csak én pályáztam meg a helyet. Miután beültem, csuktam volna be az ajtót, ha Doma haggya. Fogta magát és beült az ölembe. Pedig elöl is két személyes az "anyósülés". Fogtam magam lelöktem magam elé, és kényelembe helyeztem magam. Ő meg nem próbált vissza jönni. A lábam helyén ült. A reptérről még vagy 2 és fél óra volt a "lakásunkig". (Igen, nekünk olyanunk is van.)

Az ülésen törökülésben ülve néztem ki az ablakon. 20 perce utaztunk. Épp azon gondolkodtam, hogy milyen lesz itt az élet, amikor hirtelen Doma lerántott magára. A többiek mind aludtak, csak Dave volt fent, ő meg csak mosolygott rajtunk. Doma hátra tolta a széket, majd az ölébe ültetett, és ránk terített egy takarót.(a kocsiban az ülések alá tettünk pokrócokat, meg párnákat, mert gyakran utazunk) én meg a vállára hajtottam a fejem.
-Min gondolkodtál annyira?-kíváncsiskodott
-Semmin. Csak hogy milyen lesz, de én már most élvezem.
-Én is.-csillant fel a szeme- van egy ötletem.
-Jajj... már megint mit találtál ki?
-Háát... varrassunk közös tetkót. De valami cukit.-ugratott. Egyszer beszopattam, hogy félek a tűktől, azt hiszi nem merem.
-Had gondolkozzak... Rendben!-vágtam rá rögtön.
-De te nem félsz a tűktől?
-Nem.-mondtam majd felhúztam a pólóm, a nadrágom derekát meg egy kicsit lejjebb. Ott is volt már egy tetkóm. Épp Pán Péter repült fel a 3 kisgyerekkel.
-wááááóóoo. De ezt mikor?vagy hogy? És kivel?-ezeket a kérdéseket már csak alig hallottam. Elnyomott az álom....

Hát... ez az első történetem. Az alap sztorin már régóta agyalok, és úgy döntöttem le is írom. Kritika jöhet hideg-meleg. Tudom hogy vannak hibák benne, de ha észre veszem kijavítom.