Közöd?..

5

Ki is derült miért "ájultam" el..
Reggel szörnyű fejfájásra ébredtem, szóltam is Domnak. Ő bejött, adott egy puszit a homlokomra, majd azonnal oda tette a kezét..
-Aztakurva************!!-láttam rajta ahogy megfeszülnek az izmai.
-Mivan?
-Az, hogy van vagy 40°-os lázad..
-Dehogy-röhögtem el magam. Ő csak kiment, majd egy lázmérővel tér vissza, rám parancsol, mérjem meg a lázam. Mikor az csipogott meg se néztem, csak odaadtam neki. Amint meglátta, sokkot kapott. Abban a pillanatban elhánytam magam, és rohantam volna ki a fürdőbe, de már csak azt vettem észre, hogy a fejem a padlón csattant. Még hallottam egy halk (nekem az volt) kiáltást, aztán már csak a sötétség..

*"kicsit" később*

Beszélgetésre ébredek. Valaki szorítja a kezem (huh.. a szerencse-karkötőm rajtam van). Mellettem be van süppedve az ágy. A hang tulajdonosát be tudom azonosítani. Roli.. A kéz tulajdonosa fiú, szerintem Josh vagy Ad. Egy illat csapja meg az orrom. Lola illata. Elkezd sírni, majd megölel. A többiek kimennek. Hirtelen vissza ölelek. Ő meg megdermed. Elenged.

-Mi...hogy...a...de...-dadog
-Mi a baj? Mi történt?- kérdezem. Hirtelen rám ugrik, és megölel majd egy puszit nyom az arcomra.
-1 hete elájjultál, mert 42°-os lázad volt. Majd behoztunk a kórházba. Napok óta nem ment le a lázad. 2napja meg..-csuklik el a hangja, könnyes lesz a szeme- leállt a szíved. Ma kapcsoltunk le a gépekről, az orvos azt mondta, hogy.. tudod... ezek tartanak életben. Josh és Roll most mentek ki nemrég-majd megint megölel, alig kapok levegőt.
-Azta..
-Az.
-Ki kell mennem hozzájuk.- majd kipattanok, és rohanok. Egy cica nadrág és Dom egyik fölsője van rajtam.

Le a lépcsőn. Ki a kórházból. Az épület előtt parkoltak. Épp a kocsit nyitják ki amikor utolérem. Josht hátulról ölelem át. Megfeszülnek az izmai. Megfogja a hasán pihenő kezemet, majd magához ránt. Egy pillanatra látom Roli arcát. Sápadt, kisírt szemek. Josh se néz ki jobban...

Fogja magát, felkap az ölébe én meg dereka köré csavarom a lábam. Hirtelen megcsókol. Vissza csókolok. Lágyan, óvatosan csókolt. Mikor elvállunk, vállára hajtom a fejem. -El sem hiszem, hogy itt vagy... Azt...azt hittem hogy te... meghaltál...-suttogja szomorúan, nyakamba fúrva az arcát.
-Tudom. Lola mondta. Sajnálom.
Nem akartam gondot okozni.
-Khm-khm. Nem akarok zavarni.- Felkapom a fejem. Roli. Leugrok Josh öléből, majd meg sem várva reakcióját ráugrok. A lendülettől hátraesett. Magához szorít, majd egy puszit nyom a hajamba. Josh lép oda, majd felkap a karjába és a kórház felé veszi az irányt. A bejáratnál Lol vár.

Az orvos még megvizsgált, majd mondta hogy nem érti miért élek.
-Kisasszony. Ez valami csoda. 2napig halott volt. Majd mikor már a gépeket is lekapcsoltuk, 1órára rá, feléled. Ilyen nincs. Ez lehetetlen. Azt se lehet tudni, miért történt. Valószínüleg a lelki állapota miatt. És a vizsgálatok során még valami kiderült. Nagyon..- elhallgatott.
A többiekre néz. Intek a fejemmel, hogy menjenek ki.
-Szóval-kezdi mikor már csak ketten vagyunk- egy súlyos betegségben szenved. Ilyen fiatalon nagyon ritka. A Parkinson-kór kezdeti stádiumában van. Nagyon saj..
-Ne! Ki ne mondja!- ilyen nincs...- van rá valami..
-Gyógyíthatatlan.. viszont kezelhető. Haza szeretne menni? Mert haza mehet, 1 hét múlva kell visszajönnie vizsgálatra. Akkor megbeszéljük a többit.
-Köszönöm. Viszont látásra!
- Viszont látásra.

A többiek a kocsiban vártak. Mikor oda érek, egyszerre kérdezték
-mi volt?
-Semmi. Csak tüdőgyulladás- legyintek mosolyogva. Josh furcsán méreget.

Mikor haza érünk mindenki kisírt, döbbent szemekkel néz rám, majd egyszerre ugranak rám. A lendülettől elesünk. Röhögve ölelgetjük egymást. Vacsorát végig beszélgetjük, majd gyorsan elfoglalom a fürdőt. Mikor levetkőzök, akaratlanul is a tükör előtt állok. Ilyesztő látványt nyújtok. Most veszem észre, hogy nagyon le vagyok fogyva. Az arcom sápadt, a szemem karikás, és a testemen lila foltok vannak. Ez nem lehet a P.k.-nak a tünete... majd este utánna nézek. Zuhanyozás közben azt hallom, hogy valaki bejött.

-Mit mondott valójában az orvos? És ne hazudj nekem. Tudod hogy ismerlek- a szívem őrülten kopog. Most mi legyen? Mosolyogva kihajolok, ránézek majd megszólalok.
-Tüdőgyulladás. A szervezetem legyengült és ezért állt le a szívem.
-Ahha. Azért remélem elmondod az igazat, ha megbízol majd bennem.-Ezzek sarkon fordul és kimegy. Megsértődik.. remek. Josh azóta a csók óta furcsa. De nem ez volt az első ..

Este mikor mindenki még Doma is a saját szobájába megy, én is bezárkózok és megnézem neten a kórt. Szomorú vagyok. Nem akarom a többieknek elmondani. Valakivel pedig meg kell hogy beszéljem, mert külömben beleőrülök.. felöltözök, felveszek egy sötétszürke, magas derekú farmert és egy fékony fekete försőt. Majd felkapom a fekete Vansomat és a bőrdzsekimet, aztán már megyek is. Lent felülök a motoromra (időközben az is megérkezett), majd elindulok a nagybáttyámhoz. Útközben sírni kezdek.

Mikor oda érek kopogok. Pár másodpercel később nyílik az ajtó, amint meglát megölel.
-Az..azt hittem hogy te.. meghaltál...
-Tudom. De délután felkeltem.
-És mi a baj?-átlát rajtam.. mindig is átlátott...
-Valamit el akarok mondani. Senki se tudja. Úgy gondoltam veled meg tudom beszélni...
-Hallgatlak.
-Parkinson-kór...
-Mi? Hányadik stádium? Te jóisten..
-kezdeti.. Rolinak nem tudom hogy fogom elmondani..
-Figyelj. Ma itt alszol. Itt van haverom fia, cuki gyerek, nem fog zavarni. Ne izgulj 3-an megoldjuk. Itt vagyok neked, bármi van. Köszönöm hogy ezt velem beszélted meg.-azzal feláll és kimegy.
Ülök a kanapén, amikor egy srác lépked le a lépcsőn. Csak egy boxer van rajta. Mikor meglát, furcsán méreget, majd odajön és megölel.
-Héé, ne sírj. A bácsi nem eszik kislányokat.-simogatja a hajam..
-Öö. A "Kislány" idősebb is lehet mint te. És van okom sírni.
-Na mesélj. Ki törte össze a kicsi szíved?- ül le mellém. Ez tuti hülye..
- P.k-értetlenül néz rám-A jó öreg Parkinson..

Szijjasztok olvasók!
Itt az újabb rész, már azért akad 1-2 "érdeklődő"
AdlBognr , de csak mert vártad.
Szoo mindenkinek jó olvasást, következő részig millió puszi nektek!