A Hadnagy és én // Star Wars [1]

Első

Én, Lena Linney, egyedül voltam.

A tisztek nem sokkal többet érnek, mint egy tucat rohamosztagos, erre jöttem rá és máris kitűztem magamnak egy magasabb rangot. Megkörnyékezni a vezetőséget viszont már sokkal nehezebbnek tűnt, mint bekerülni oda. Már nem voltam kislánynak tekintve, én már Linney Tiszt voltam, egy feltörekvő, de ugyanakkor még alacsony rangú tiszt. A másik, amit nagyon nehezen nyeltem le: nem vagyok már tökéletes sem. A ranggal sajnos még több felelősség járt, amire kevésbé voltam felkészülve, mint azt gondoltam.

A rohamosztagosok néha nem becsültek meg, rendet bontottak és ki más volt elővéve, mint én? Két komolyabb incidens után viszont fordult a kocka. Két karbantartó vonszolta el a rohamosztagos testét. Csend lett a teremben és egy jó ideig nem is várt más az osztagomtól.

Később rájöttem, hogy a ranggal minden más. Az emberi kapcsolatok is, főleg a vezetőségben. Sokkal könnyebben szerezhet 'barátokat' az ember. Habár, én inkább szövetségeseknek nevezném őket, de sebaj. Egy barátfélét találtam Coris Tiszt személyében. Elég intelligens és jó fizikumú fiatalember, aki másik szektorból jött, de elmondása szerint ugyanazok az eljárások voltak ott is. Nem akarom túlbecsülni, de mondhatni jó társaság, legalábbis, hogy ne üljek egyedül az ebédszünetben. Coris Tiszt barna szemei néha viszont oda tévednek, ahová nem kellene, ilyenkor többször meggondolom, hogy mennyire éri meg nekem ez a szövetség. Semmi bajom Thomas Coris Tiszttel, csak nem fogja és talán nem is akarja tovább vinni. Kapitánynak túl gyerekes, rohamosztagosnak túl önfejű. Nekem pedig nem ilyen társ kell.

Az új Kapitányt Petris Parancsnok vezette ünnepélyesen a fedélzetre. Túl nagy felhajtás ahhoz képest, hogy csak egy kapitány a szomszédos szektorból.

Petris Parancsnok még akkor is szolgálatban volt, mikor én kicsi voltam. Ha most, tisztként kellene felsorolnom, mint hatévesen az akkori élő parancsnokokat és hadnagyokat, azt hiszem egy kezemen meg tudnám számolni hányan maradtak életben. A csaták az Ellenállással, hibák megritkították a kormányzást. Én viszont nem tudtam őszintén annak örülni, hogy egy új Kapitány érkezik a Halálcsillag fedélzetére. Rangban fölöttem áll, sajnos.

Sorban álltunk és vártuk, hogy a Parancsnok átvezesse az új Kapitányt. Ismét, túl nagy felhajtás, igaz, csak nekünk kellett így fogadnunk, akik rangban az újdonsült Kapitány alatt állunk.

- Íme a friss hús. –suttogta Coris Tiszt – Szerintem be kellene osszák a 12B-hez.

Az arcomon egy gúnymosoly jelent meg, noha nem szoktam ilyen pillanatokban Thomas Coris megjegyzésein derülni. A B12 az egyik legfegyelmezetlenebb osztag, a férfi igenis tudta mit beszél. A látóterünkbe kúszott az, akiért feszengve álltunk: az új Kapitány. Távolról nemigen lehetett kiszúrni belőle semmit. Petris Parancsnokkal sétált a folyosón és a fontosabb emberekkel, valamint a Tisztekkel fogott kezet. Csupa formaiság.

Elkerekedett a szemem, amikor megpillantottam igazán a kapitányt. Egy nálam alig magasabb, húszas évei elején járó férfi, világos vörös hajjal és hozzá passzoló fehér bőrrel. Nem éppen egy rangba való alkat. Inkább egy tiszt, mint én. Mégis, volt valami égbekiáltóan nevezetes, ami nem engedte, hogy azt higgyem, csupán egy tiszt. Senki sem tartotta annyira mereven és egyenesen a hátát, mint az ifjú kapitány. Az arca is, olyan volt, mintha egy maszk lenne, változatlan, sztoikus.

- Frissebb a hús, mint gondoltuk. –suttogta pofátlanul Coris Tiszt, én pedig rosszállóan pillantottam rá

Persze, nem akartam tiszteletlen lenni, hogy gúnyosan rámosolygok, inkább érzéstelenné tettem az arcom és vártam, hogy hozzám is elérjen a parancsnok és a fiatal kapitány. Majdnem legutoljára maradtam, de nem is bántam. Coris előttem lecsengett és elsietett a hosszú folyosón.