A Hadnagy és én // Star Wars [1]

Első

Az Első Rend kegyetlen, sötét, komor és nem ismeri a könyörületet.

Az Első Rend az otthonom, azóta mióta az eszemet tudom.

Hogyan? Az Első Rend anno gyermekeket rabolt el és szedett össze árva gyerekeket, hogy kiképezze őket rohamosztagosnak. Így kerültem én is a sötétség szívébe, mintha csak oda születtem volna. Azt sosem tudtam meg ugyan, hogy árva voltam vagy a szüleim féltő karjaiból ragadtak ki. Ha az utóbbi, akkor több vér kellett, hogy száradjon a kezükön, mert a családom biztosan nem volt készséges odaadni a gyermekük. A nevem, Lena Linney sem biztos, hogy az igazi, talán ők is adtak nekem nevet. Nem tudom megmondani, nem emlékszem az igazira.

Borzalmas emberek, teljes mértékben megérdemlik, amit mondanak róluk, de én nem merem kinyitni a szám rájuk, hogy egy rossz szót szóljak. Miért? Egy valamit nagyon megtanultam: ne harapd meg a kezet, ami enni ad. Az Első Rend pedig többet adott, mint azt sokan gondolnák. Igaz, már öt évesen tudtam mi a fegyelem, nem volt más választásom, mikor azt láttam, hogy a barátaim sorra megbüntetik, ha nem viselkednek szabály szerint. Szörnyű sebekkel tértek néha vissza és nekem lakat lett a számon. Ritkán kerültem bajba, sosem hágtam meg a szabályokat önszántamból. Amiért bajba kerülhettem: a verekedés. Igen, lány létemre nem tudtam uralkodni a haragomon és néha behúztam ennek-annak, de sosem valami komoly. A büntetésem is gyakran elmaradt, mert az ügyeim Wolf Parancsnok intézte, aki valamennyire kedvelt és szemet hunyt a kitöréseim fölött. Szegény parancsnok, ha belegondolok, azóta hányan voltak a helyében, mióta eltüntették valamilyen ürüggyel.

Nem volt titok, hogy megölték. Tulajdonképpen, az Első Rendben csak az nem volt titok, amit valaki nem mondott el, a többi előbb-utóbb mind kitudódott.

A többi Parancsnok meg volt velem elégedve, úgy, mint kiképzésben lévő újonc és, mint gyermek. Ha visszagondolok, nem is csodálom miért. Akkor azt gondolta mindenki, hogy tenyérbe mászó voltam. Én mai szemmel nézve is azt mondanám: okos voltam. Már hat évesen kívülről fújtam az aktuális parancsnokok, kapitányok nevét. Elégedettek voltak velem. Igyekeztem, hogy mindig azok legyenek.

Minden szülő beleborzongott volna: egy hat éves kislány az Első Rend nagy embereinek nevét sorolja és pontosan tudja ki kicsoda. Nem egy idilli kép, azt meghiszem. Nem ők tanítottak erre, én magam jöttem rá, hogy meg kell találnom a kiskapukat, hogy a stratégia több mindenből áll, mint amit általában gondol az ember. Az Első Rend egy diktátort nevelt a gyerekemből, mondaná anya. Ha élne.

A szándékuk kevésbé vetem meg, mint a módszereik.

Akármennyire is vetne meg akárki, akivel az Első Renden kívül találkoznék, nem érdekelne. Nem a sötétséget tápláltam magamban, csak okosan akartam játszani. Mint mondtam, nem érdemes megharapni a kezet, ami enni ad. Én nem a sötétséget választottam, de nem is tudtam szabadulni tőle. Természetessé vált, körbevett és biztonságot adott, nem engedett szabadulni. Annyira hozzám nőtt, hogy mikor először voltam egy idegen bolygón és megláttam egy jedit egyszerűen védtelennek éreztem magam és pajzs nélkül. Pedig sokan körbevettek és nem is támadt volna meg senki, én mégis veszélyben éreztem magam. Friss katona voltam, éppen csak megkóstoltam a kinti levegő ízét. Nem tetszett a félelem érzése. Utáltam.

Mikor tizenegy voltam, befejeztem az alapkiképzést. Választhattam volna, hogy technikus legyek. Azt mondták meg lenne hozzá a megfelelő szürkeállományom. Nem tetszett. Én nem akartam a gépek mögé bújni és védtelen lenni az Ellenállás támadásakor. Én lézerpisztolyt akartam a kezembe. Sokan kinevettek ezért.

Kineveztek tisztnek.
Nem azért vettek fel a helyre, mert én voltam a legjobb. Nem. Voltak nálam kigyúrtabb férfiak is. Nem voltam erőérzékeny ember sem. Akkor mégis miért? Az Első Rend minden részletre figyelt. Én egyedül voltam. Nem volt senkim. Sem családom, sem erősebb baráti kapcsolataim. A legtöbb jelölt kötődött érzelmileg valakihez ezen a helyen. Nekem teljesen mindegy volt, akit igazán szerettem már kiskoromban elvitték és megbüntették annyira, hogy nyomorulttá vált. Vagy meghalt.
Elég gyorsan ki kellett irtanom a szeretet a szívemből. És ők ezt pontosan tudták.