Safety Pin ✘ a.f.i. ✘

23. She Sleeps Alone

ASHTON

   Mindennap ugyanaz volt a menetrendem. Kilenctől háromig suli, – mondanom se kell, olyan voltam, mint egy zombi – aztán hazasiettem. Majd miután otthon ledobtam a cuccaim, rögtön Nessához rohantam. Általában egy órát szoktam nála lenni. Van, hogy a délután folyamán többször is visszamegyek hozzá. Csakhogy próbáljam éreztetni vele, mennyire szeretem őt. Kicsit bizakodóbbá tesz a tény, hogy elvileg hall engem. Bár nem vagyok benne biztos, hogy ténylegesen így van-e. De azért lehetek kicsit pozitívabb, nem?
   Mivel ma délután a srácokkal lógtam, így csak este tudtam beugrani hozzá. Szerencsére az orvosok és ápolók már tudják, ki vagyok, így nem szólnak rám, hogy mit kóricálok errefelé ilyen késői órán. Ahogy mindig, most is könnybe lábadt a szemem, mikor megpillantottam mozdulatlanul fekvő testét. Elszorult a szívem, és ágyához sétáltam.
   - Szia, Egyetlenem. – suttogva köszöntem neki, és homlokára nyomtam egy hosszabb csókot. A feje még mindig be volt kötözve, de most már legalább csak a tarkójánál, ahol a műtétet végezték. Óvatosan végigsimítottam a haján és az arcán. Majd elléptem tőle, és körbenéztem a szobában. A virágokat kezdtem vizslatni. Kerestem egy elszáradtat, és miután azt kidobtam, a nemrég vett rózsaszín szegfűcsokrot tettem a helyére.
   Ismét mellé léptem. Tekintetem a begipszelt kezére tévedt. Halvány mosolyra húztam a szám, ahogy a vicces és cuki mintákat megláttam a gipszén. Tegnap este rajzoltuk fel a srácokkal. Volt köztük pálcikaember, egy űrhajós, rengeteg szív, idézetek és smileyk. Sőt, Cal és Mikey még amőbáztak is rajta. Na, és persze tőlem kapott egy biztos tűt, a versenyes csapatnevünkre utalva. Finoman kézbe vettem a kezét. Folyamat ezt a biztos tűt bámultam. És egy hirtelen ötlettől vezérelve a kabátom belső zsebéből elővettem egy alkoholos filcet. Tegnap óta mindig hordok magammal egyet, hátha akarok valamit írni vagy rajzolni a gipszére.
   Gondolkodás nélkül rajzoltam köré egy kissé törött szívet. Tökéletesen visszaadja jelenlegi érzéseimet. A szív egyik felét picit be is satíroztam, így olyan, mintha két külön szív lenne, amit a biztos tű fog össze. Éreztetve, hogy az a két szív összetartozik. Ahogy Nessa és az én szívem is összetartoznak.
   Leültem az ágya melletti kis székre. Megfogtam a kezét, és gyengéden cirógatni, néha pedig puszilgatni kezdtem. Közben le sem vettem arcáról a szemem. Mely a szokottnál is sápadtabb volt, ám annál inkább nyugodt. Most is gyönyörködtem benne, ahogy már az első pillanattól fogva. Teljesen lenyűgözött a szépsége. Imádom a kis szeplőit – mely főként orra környékét és vállait lepte el –, a csodás vörös haját, a bájos mosolyát. Minden kis porcikáját imádom. Ha nagyon nevet, vagy ha morcos, akkor felhúzza a nóziját. Annyira aranyos olyankor. Igaz, ő mindig cuki.
   Rengeteg emlék cikázott át az agyamon. Köztük a rengeteg jó és néhány rosszabb. Szerencsére az utóbbiból elég ritka számmal van. Sóhajtottam, majd mesélni kezdtem neki az elmúlt napokról. Elmondtam, hogy a srácok mennyire aggódnak érte, és, hogy mennyire szeretik őt. Gabyról és a szüleivel való kapcsolatomról is beszéltem neki. Majd ezt követte a szokásos dumám: arra kérem, hogy küzdjön, hogy ne adja fel a harcot. Próbáljon meg mielőbb felépülni, és visszatérni közénk... hozzám. Bízom benne, ha nap mint nap elmondom neki mennyire is szeretem, akkor ez majd tartja benne a lelket, és elég lesz ahhoz, hogy visszajöjjön.
   Észre sem vettem, hogy legördült egy könnycsepp az arcomon. Elmondhatatlanul rossz érzés így látni őt. Szavakba se tudom foglalni, mennyire fáj ez a helyzet. A tudat, hogy kómában van, és hogy nem tehetek ellene semmit. Hogy tehetetlenül itt ülök mellette... Csak beszélek hozzá, de még azt sem tudhatom biztosan, hogy hallja-e egyáltalán.
   Ahogy ezen jártattam az agyam, valami kezdett összeállni a fejemben. Igaz, csak halvány mondatfoszlányok, de valami megindult bennem. Folyamatosan pár szó vagy mondat villogott a szemem előtt. „Hallasz engem?, „olyan közel vagyunk, de mégis oly távol"... Békés arcát látva, olyan érzetet kelt az emberben, mintha csak aludna. Emellett olyan, mintha éber lenne, ha arra gondolunk, hogy elvileg hall minket. Minden egyes pillanatot vele akarok tölteni. Így azt kívánom, bárcsak mellette lehetnék egész nap, a suli helyett... Főleg, hogy pár hete megígértem neki, hogy sosem fogom elhagyni. Erről egy újabb dolog jutott eszembe. Majd egy újabb és újabb. Mintha csak ihletet kaptam volna az íráshoz.
   Nagyjából egy újabb óra telt el azzal, hogy bámultam őt. Közben azért mégiscsak leírtam a gondolataimat a telefonomba. Ekkor tűnt fel, hogy már éjfél is elmúlt. Nem akartam az egész éjszakát nála tölteni. De egyszerűen képtelen vagyok itt hagyni őt. Félek, hogy akkor történik valami, ha nem vagyok mellette.
   Épp kézfejét csókolgattam, mikor belépett egy nővér.
   - Ashton... te még itt vagy? – halkan sutyorogta.
   - Képtelen lennék itt hagyni őt. – elnyomtam egy ásítást.
   - Látom, hogy fáradt vagy. Nem ártana pihenned. Sok ez neked, és... neked is erősnek kell maradnod. De ha mindennap itt éjszakázol, attól csak kimerülsz. – vállamra tette a kezét. Igaza lehet, de... - Menj szépen haza, és aludd ki magad. – rám mosolygott. Elgondolkodva néztem barna szemeibe.
   - Rendben. De ugye ért...
   - Mindenképp értesíteni fogunk, ha lesz valami fejlemény.
   - Köszönöm. – gyenge mosolyt küldtem felé. Aztán szerelmemhez fordultam. Fölé hajoltam, és ismét egy hosszabb csókot nyomtam a homlokára. – Szeretlek Nessa, mindennél jobban. – finoman megcirógattam az arcát. Vetettem rá egy utolsó pillantást, majd elhajoltam tőle. Felegyenesedve láttam, ahogy a nővér mosolyogva néz minket. Éreztem, hogy arcom egy rózsaszínűbb árnyalatot vett fel.
   Aztán elköszöntem tőle, és lassan elhagytam a szobát. A kórház előtti bicikli tárolónál felpattantam a bringámra, és hazatekertem.
   Egy bő tíz perces tekerés után megálltam a házunk előtt. Felnyitottam a garázst és betoltam a bicajom. A falon levő izzósort kapcsoltam fel, ez elegendő fényt nyújt, ahhoz, hogy itt ücsörögjek egy darabig. Magamhoz vettem papírt és tollat. Mivel a srácokkal itt írjuk a dalainkat, így persze, hogy akadnak ilyesmik itt.
   Leültem a padlóra, lábaim közé vettem egy dobozt, és elkezdtem leírni a gondolataimat. Néha belenéztem a telefonos jegyzetembe is. Ekkor már tudtam, hogy ez egy dalszövegféle. Két cím között agyaltam: Beside you vagy She sleeps alone. Ezt majd a srácokkal eldöntjük.
   Felpattantam, és magamhoz vettem egy akusztikus gitárt. Visszatelepedtem az előző helyemre, és pár perces gondolkodás után pengetni kezdtem a hangszert.
   Törökülésbe helyezkedve próbálkoztam egy dallamot kitalálni. Azt szinte már az elején tudtam, hogy lassú számról lesz szó. De leginkább csak az ének része, míg az aláfestő kissé ritmusosabb lesz. Kell bele egy jó kis dob meg basszus... E nélkül nem is tudnám elképzelni se.
   Miközben gitározva alkottam, és ha eszembe jutott valami a szöveghez, akkor a számba vettem a pengetőt, és úgy írtam le a gondolataimat. Talán a gitár még jobban meghozta az ihletet. Rengeteg ötletem támadt, hogyan dobhatnánk fel ezt a dalt. Vagy éppen milyen legyen a szövegfelosztás.
   Néhány óra elteltével, mikor úgy gondoltam, hogy jóféle anyagot kreáltam belőle, zsebemből előkotortam a telefonom. Automatikusan a banda közös chatjébe léptem be, és megírtam nekik, hogy van egy nagyon klassz ötletem. Röviden vázoltam, hogy kidolgoztam egy dalt. És szeretném, ha suli után megbeszélnénk.
   Miután megírtam ezt, akkor tudatosult bennem, hogy már hajnali három is elmúlt. Ejha, ennyire belejöttem volna? Nem baj, ezért még a zombiságot is bevállalom. Habár már lassan egy hete ilyen vagyok.
   Felálltam, hogy kinyújtóztassam elgémberedett lábaim. Majd jártam egyet, utána lehuppantam a fotelbe. Kényelmesen elhelyezkedtem, és ismét pengetni kezdtem a gitárt. Újból átrágtam magam a dalon. A szövegen szerintem lesz mit csiszolni. Illetve ahhoz, hogy teljes legyen, szükségem van a srácokra.
   Ismételten belejöttem a zenélésbe. Egyszer csak azt vettem észre, hogy elnehezedik a szemhéjam. Végül a fotelben hátradőlve, fejemet a háttámlának támasztva elnyomott az álom.