19. Teenage Dream

1.7K 64 11
                                    

VANESSA

   Egész délelőttöm a szüleim győzködésével ment el. Miszerint, engedjenek el a srácokkal a vidámparkba. Anya folyton azzal „tiltakozott", hogy még mindig nem ismertem ki igazán őket. Ne felejtsem el, hogy bármire képesek lehetnek. Nem bízik meg bennük, és ezért nem engedi, hogy egész nap velük legyek. Nem nézi jó szemmel, hogy ők a barátaim. Arról meg nem is beszélve, hogy engem is rávehetnek a hülyeségeikre. Még mindig arra gondol, hogy Michael drogozik. Jézusom, ilyen egy hülye felfogást. Te jóó ég! Még, hogy Mikey drogozna? Jézusom.
   Apa meg folyton azzal jött, hogy túlságosan „vadak" hozzám. Vagyis nem hinné, hogy az ő köreikben kéne mozognom. Azt mondja, sokkal értelmesebb emberekkel kéne barátkoznom, nem pedig az ilyen kis huligánokkal, akik csak a rosszba visznek bele.
   Szinte már a fejemet fogva próbáltam magyarázni nekik, hogy teljesen félreismerik őket. Hisz nem olyan taplók, mint ahogy gondolják. Hanem sokkal kedvesebbek, mint a legtöbb osztálytársam. Egyáltalán nem bunkók. Nem úgy, mint az elkényeztetett gazdag csemeték. Mint mondjuk Shawn vagy Wren. Flynnről meg már nem is beszélve. Ők sokkal rosszabbak, azzal, ha valakit nyilvánosan aláznak meg az egész suli előtt, mindenféle hülye pletykákkal. A 5sos legalább nem csinál ilyet. Régen sem erről voltak híresek. Hanem a kisebb csínytevéseikről, amiket a tanárok ellen követtek el. De ez már a múlté. Hisz leszoktak erről. Nem piszkálják se a tanárokat, se a diákokat.
   Rengeteg mindennel győzködtem a szüleimet. Sok közös pillanatba vontam be őket, amiket az elmúlt másfél hónapban éltem meg a srácokkal. Elmondtam, hogy igazából milyenek. Hogy ez a punk külső ugyanúgy normális, cuki tini fiúkat rejt. Többször is hozzátettem, hogy egytől egyig imádom őket. Hátha ez hatással lesz rájuk. Illetve, hogy ilyen rövid kis idő alatt sokkal jobb barátaim lettek, mint azok, akikről eddig azt hittem, hogy a barátaim. Ott van például Serena. Azt hittem, hogy jóban vagyunk még. Erre kiderül, hogy Melanie-val és Cassie-vel szövetkezett. Igaz, azt még nem tudom, hogy milyen ügyben. De biztos vagyok benne, hogy valamit fognak csinálni. Nem véletlenül látom azóta is együtt őket.
   Miután végeztem a kis monológommal, hosszasan néztek egymásra. Miközben fura szülői telepatikus beszélgetést nyomattak le a fejükben. Végül, beleegyeztek, és megengedték, hogy a srácokkal töltsem a napom. Örömömben majd' felugrottam a kanapéról. Mindkettejüket átöleltem, és egy-egy cuppanóst nyomtam az arcukra. Majd nevetve siettem fel a szobámba készülődni. Dobtam egy üzenetet Ashynek, hogy hamarosan találkozhatunk. Nagyjából fél kettő felé.
   Egy kissé combközép alá érő barackszínű kardigánt, egy fehér pólót és egy fekete kissé fodros szoknyát vettem fel. Fagylalt mintájú pólómat betűrtem a szoknyába. Lábaimat egy fehér alapon sárga-kék virágos Vansbe bújtattam.
   Vigyorogva ültem le a fésülködőasztalomhoz. Az eddigi fonatomat kibontottam és átfésültem. Baloldalon fogtam egy tetszőleges tincset, amit befontam. Ezt áthúztam a jobb oldalra, és egy pici csattal letűztem. A kissé lenőtt frufrum így könnyedén hullott az arcomba. Hajlakkal rögzítettem.
   Jöhet a smink. Most nem volt kedvem eltűntetni az apró szeplőimet. Így nem vittem fel alapozót. Szemeim felső vonalát tussal húztam ki. Ehhez még hozzájött a szempillaspirál. Illetve ajkaimat vibráló rózsaszín rúzzsal emeltem ki.
   Elégedetten nézegettem magam a tükörben, mikor megcsörrent a telefonom. Pontosabban Videóhívásom van.
   - Szia, Ness! – Ash vigyorgó pofiját pillantottam meg. – Oh, ejha. De gyönyörű vagy.
   - Jaj, köszönöm, Ashy. – elpirulva mosolyogtam rá..
   - Ezek szerint elkészültél, Babe. – mosolya levakarhatatlannak tűnt. A háttérből a srácok nyüzsgését lehetett hallani.
   - Pont most lettem kész. Nagyon ráéreztél. – nevettem.
   - Ashton mindig nagyon rád érez, Vanessa. – vihogott bele Calum. Ezáltal még jobban nevetni kezdtem.
   - Nagyon vicces, Cal. – szemeit forgatta barátom, de halvány mosolya arról árulkodott, hogy tetszett neki Calum vicce.
   - Hol találkozzunk? – érdeklődve vizslattam őt. A szikrázó napsütésnek köszönhetően szemei szép zölden csillogtak. Istenem, annyira csodálatos ez a fiú. Oldalra pillantott a szöszkére és a punkra.
   - Hol szedjük fel Nesst? – közelebb jött a másik kettő.
   - Hey, Porcelánbaba! – vigyorgott Mikey. Olyan kis cuki, mikor így becéz.
   - Szerintem, elég, ha csak lemész a partra. Hisz úgyis nincs messze onnan a vidámpark. – magyarázta Luke.
   - Ja, szerintem is jó ötlet. – bólintott Cal.
   - Akkor, a parton találkozunk, úgy... - elgondolkodott Ash. – Úgy egy tíz perc múlva. Oké?
   - Út közben összeszedjük a csajokat is. – suttogta Mike. Ash közben maga felé fordította a telefont.
   - Hamarosan találkozunk, Babe.
   - Csak győzd kivárni. – Calum nevetése hallatszott. Én is elnevettem magam.
   - A parton várlak. – kacsintottam.
   - Szeretlek! – vigyorgott.
   - Én is szeretlek. – dobtam felé egy csókot. Sóhajtva nyomtam ki a hívást. Teljes mértékkel beleszerettem Ashbe. Ennyire még sosem voltam szerelmes, mint ahogy most. Deant is szerettem. De amit Ashton iránt érzek az sokkal felemelőbb és igazibbnak hat.
   Magamhoz vettem egy kis szütyőt, amibe beletettem a telefonom és a pénztárcám. A vállamra tettem a táskám, és lecaplattam az emeletről. Elköszöntem anyuéktól, és lesétáltam a partra.
   Épp gyönyörködtem a tengerben, ahogy megcsillan a hullámain a napfény, mikor a távolból szólongatni kezdtek. Elsőként Gabyt pillantottam meg, ahogy hadonászva hellózott. Combközépig érő fekete zoknit, bőrhatású fekete shortot és világos pólót viselt. Keresztbevetett táskája a jobb oldalát verdeste. Erős szemsminkje most sem maradt el. Ahogy fekete haját is hagyta szabadon az arcába hullani.
   Vigyorogva intettem nekik. Barátnőm mögött feltűntek a srácok is. Viszont hiányoltam Evelynt és Phoebe-t. Pedig úgy volt, hogy ők is jönnek.
   Alaposan végigmértem a srácokat is. Most már nem is lehetne tagadni, hogy egy bandába tartoznak. Mind a négy fiún fekete csőfarmer volt. Lucasé és Ashtoné térdnél szakadt. Ismételten lélegzetelállítóan festettek.
  Mikey zöld haja még rikítóbb lett a napfényben. Hosszú ujjú felsőjének ujjai feketék voltak. A többi része fehér, mellkasán pedig piros 'Idiot!' felirat volt olvasható. Lábait fűzős bakancsba bújtatta. Csuklóin rengeteg karkötő díszelgett. Füleiben pedig két fekete fülbevaló csillogott.
  Calum szürke 'Army' trikót viselt, melyhez fekete dorkót vett fel. Trikója szépen kihangsúlyozta dudorodó izmait. Szőkére mellírózott fürtjei picit belelógtak szemébe. Oldalt felnyírt haja igazán dögössé tette vonásait.
   Lukey is fekete dorkóban nyomult, amihez szintén fekete pólót vett fel. Melynek vállai csillagmintájúak voltak. Ebben a pólóban még szélesebbnek tűntek a vállai. Szőke haját ismét a megszokott módon lőtte be. Kihangsúlyozza kisfiús vonásait, amin nagyot dob az ajakpiercingje. Csuklóin szokás szerint fent voltak a bandás karkötői.
   Végül Ashtonra tévedt a tekintetem. Istenem, mennyire dögös! Homlokára egy piros bandanát kötött, amire picit ráhullott pár göndör fürtje. Fekete izompólóján 'Anti-Nowhere League' felirat állt. Oldalkivágása ismét sokat mutatott felsőtestéből. Menten elájulok. Farmere feszült izmos combjain. Lábait ő is hasonló fűzős bakancsba bújtatta, mint Mikey. Viszont, most a szemüvege elmaradt.
   - Sziasztok! – vigyorogtam rájuk, miután megálltak előttem. Majd egyesével megöleltem őket. Ash közelebb lépett hozzám, így ismét végigmértem. Tekintetem sokáig időzött el felsője alól kivillanó testrészein. Oh, te jó ég! Kegyetlenül szexi. Féloldalas mosolyt villantott rám, és a nyakamra csúsztatta a kezét. Nem szólt egy szót sem, és máris birtokba vette ajkaim. Másik kezével szorosan vont magához. Csók közben automatikusan átkaroltam a nyakát, hogy lejjebb húzzam magamhoz.
   A hosszas csók után mélyen szemeimbe fúrta gyönyörű zöldes barna íriszeit. Melyben teljesen elvesztem. Szinte azt se tudtam hol vagyok. Csakis ő és én léteztünk. Ujjaimat végighúztam álla vonalán.
   - Hahó, ti is velünk tartotok, vagy most rögtön szobára mentek? – röhögött Cal.
   - Elméletben már házasok is, nem? – Luke megjegyzésén mindannyian nevetni kezdtünk. Ashy ujjaira kulcsoltam az enyémeket, és így indultunk meg.
   Útközben elmeséltem nekik, hogy mennyit vesződtem a szüleimmel, mire elengedtek. Michaelnek nem tetszett, hogy a szüleim ennyire előítéletesek velük szemben. Egyetértek, mert nekem sem tetszik, hogy ilyen lenézően bánnak a barátaimmal.
   Aztán Calum témát váltott, hisz látszott mennyire pipa a zöld hajú. Teljesen jogosan. Hood elmondta, hogy Evelyn és Phoebe majd a vidámparkban csatlakozik hozzánk. Hisz a 4Elementses lányok is ott vannak. Viszont azt már előre leszögezte Eve, hogy ő és Pheebs majd különválnak a másik három lánytól. Gyanítom, hogy Allison kérte ezt, hisz nem akar Gabyval egy légtérben lenni. Hihetetlen, hogy egy jó barátság egy gyökér pasi miatt ment tönkre.
 
   Majd' negyedórás séta után beléptünk a vidámpark kapuján. Már innen látható volt a nagy nyüzsgés. A srácok is be voltak zsongva, és sorolták, hogy mit akarnak kipróbálni, vagy éppen enni.
   Elsőként megkerestük a lányokat. Akik egy célba dobó stand előtt vártak ránk. Evelyn amint meglátta Calumot, rögtön a nyakába vetette magát. Milyen kis édesek.
   Allison arckifejezése kevésbé volt ilyen édes, mikor észrevette Gabrielle-t. Legszívesebben egymás elé állítottam volna a két lányt, hogy beszéljék meg ezt a hülyeséget, és béküljenek már ki. Az esetnek már lassan egy éve lesz, hogy megtörtént. És ezek még mindig pikkelnek egymásra. Hogy lehet egy pasi miatt így összeveszni? Érthetetlen dolgok ezek.
   Allison még azelőtt lelépett, hogy köszönhettem volna neki. Gaby csak megvonta a vállát, és inkább Mikeyval foglalatoskodott. Stephanie pedig azonnal ment Allison után. Majd őt követte Kristen. Phoebe kissé értetlenül nézett ránk.
   - Az unokatesódat kérdezd. – szemeit forgatta barátnőm.
   - Szerintem, most ne ezen rágódjunk. – mellénk lépett Luke, és megfogta az előttem álló barna hajú lány kezét.
   - Ja, szerintem is. – Ash megszorította a kezem. – Gyere, lövök neked egy plüsst. – nevetve húzott a standhoz. – Ti nem szálltok be? – hátrafordult a többiek felé.
   - Naná hogy! – felröhögött Michael. Mindannyian körénk gyűltek, és „csapatokat" alkottak. Mikey mindenáron Ashton ellen akart lenni. Meg akarja mutatni, hogy ő ügyesebb nála, és előbb fog lőni egy zsiráfot Gabynak, mint ahogy Ash nekem egy másik kisállatot. Gabrielle nevetve karolt belém, ahogy a fiúinkat néztük. Vízi pisztollyal kellett eltalálni egy táblát, és ha az leesik, akkor jár egy plüssállat. Három próbálkozás van rá. A fiúk felkészültek a lövésre. Majd egyszerre kezdtek lőni. Ashy első lövésére csak megmozdult a korong, de nem esett le. A zöld hajú csak a korong szélét találta el. Aztán rögtön célozták a következőt. Gabyval együtt kezdtünk szurkolni a többiekkel.
   Miután a második sem esett le, látszott Mikeyn, hogy kezd begurulni. Így kissé dühösebben húzta meg a ravaszt. Asht kezdtem figyelni, aki csak mélyeket lélegzett. Úgy látszik, lélekben készíti fel magát a lövésre. Annyira édes. Aztán Michael hangosan felvihogott, mikor elsőként sikerült lelőnie a táblát. Gaby odafutott, hogy átölelje barátját. Fekete hajú barátnőm megkapta a kinézett zsiráfját. Aminek nagy lilás és csillámos szemei voltak. Hálásan megcsókolta a zöld hajút, amiért ügyesen lelőtte a korongot.
   Aztán Ashtonnak is sikerült a harmadik, egyben az utolsó lövéssel leteríteni a táblát. Nevetve szökkentem hozzá. Átkaroltam a derekát. A többiek is hangosan örültek a két srác győzelmének, majd Calum és Luke is felkészült a „versenyre".
   - Juj, de ügyi vagy. – nevetve néztem fel rá.
   - Köszi, Babe. Na, mit szeretnél? – rám mosolygott. A tulaj is érdeklődve nézett ránk, hogy melyik plüsst választom.
   - Azt a nagy pandát szeretném. – mutattam a kábé huszonöt centis állatkára. A fiatalember egy hosszú csipesszel vette le a kiválasztott plüsst. Majd a kezembe adta, és gratulált Ashnek.
   - Köszönöm! – vigyorogva léptünk el. – Neked is köszi, Ashy! – felpipiskedtem hozzá és megcsókoltam.
   - Miért pont panda? – szembefordult velem és megcirógatta a medve fejét.
   - Mert a pandák cukik. – a kezemben levő plüsst kezdtem tanulmányozni. Nagyon puha „bundája" volt, és ennek is hasonlóan nagy szemei voltak, mint Gaby zsiráfjának. Csak az enyémnek zöld csillámos. Ahogy elnézem, az összes itteni állatkának nagy szemei vannak. – Nézd, zöld a szeme. – barátom felé fordítottam. – Akárcsak a tied. – bájos mosolyt villantottam rá.
   - Ez inkább a tiédre emlékeztet. Az enyém nem tisztán zöld. – aranyosan lebiggyesztette ajkait.
   - Hm, nem baj. Attól még Ashynek fogom hívni. – nevetve tettem hozzá, és a macival együtt bújtam barátomhoz. Karjait körém fonta és a fejem búbját kezdte puszilgatni.
   A szöszke és a kreol odaléptek a standhoz. Kezükbe vették a két vízi pisztolyt, és mint a cowboyok szúrós tekintettel néztek egymásra. Nevetni kezdtünk rajtuk.
   - Neked annyi, Hood. – gonosz mosolyra húzta piercinges ajkát. Majd a táblákra célzott. Calum hosszas méregetés után lőni kezdett. Ám a tábla csalóka volt, mert ugyan megmozdult, de nem esett le. Biztosan direkt van így beállítva, hogy több pénzt gyűjtsenek be. Hisz a három lövésért lehet, hogy csak egyszer kell fizetni. De ha egyikre sem sikerült, akkor nyilván még egyszer próbálkoznak az emberek. Így dupláját szedheti be. Pff...
   Aztán Cal a második lövésre telibe találta a korongot, és az megadva magát esett le. Evelyn hangosan kezdett örülni, és a barátja hátára ugrott. Egy barnás szemű koalát választottak. Mondván, ha már ausztrálok vagyunk.
   Calum folyamatosan magyarázott Luke-nak, aki erősen próbált koncentrálni. Ám emiatt folyton célt tévesztett. Miután nagy nehezen sikerült lelőnie a táblát, Calumra szegezte a pisztolyt és spriccelni kezdte. Evelyn nevetve pattant le barátja hátáról és menekülőre fogta. Cal pedig tehetetlenül védekezett a víz ellen. Luke meg tovább húzkodta a ravaszt, és Calum egyre vizesebb lett. Gaby ezen visítva nevetett fel, mire mindannyian nevetésben törtünk ki. Még a céllövölde tulaja is.
   Miután Lucas megbosszulta Calum tettét, vigyorogva húzta magához Phoebe-t. A lány sokáig hezitált, hogy melyik plüsst válassza. A magas fiú valamit súgott a lány fülébe, így egy kék szemű pingvint választott.
   - Hát persze, hogy pingvin. Mi más is lehetne? – motyogta nekem Ash. – Hisz imádja a pingvineket.
   - Komolyan? Ezt nem is tudtam.
   - Baszd, Luke! Ezt még visszakapod. – nevetve törölgette magát Calum. Szegénynek a haja teljesen vizes lett, ahogy a szürke trikója is nedvesen tapadt mellkasára.
   - Juj, nem akarsz benevezni vizes pólós versenyre? – ajkát harapdálva méregette Evelyn.
   - A kedvedért bevállalnám, Baby. – rákacsintott.
   - Miért érzem azt, hogy nem a vizes pólós versenyről beszélsz? – kíváncsian méregette Gaby.
   - Sejtelmem sincs. – felröhögött és magához vonta Evelynt.
   - Ah, ne már. Csupa víz lesz a koalám. – nevetve néztem őket.
   - Hé, mi ez az illat? – szimatolva nézett körbe Pheebs. – Csak nem, vattacukor? – kiáltott fel. – Ti nem kértek? – végignézett a kis társaságon.
   - Hohó, ki nem hagynám! – vigyorogtam rá.
   - Ez azz! – visszamosolygott rám. – Akkor szerintem menjünk. – mindenki egyszerre indult meg az illat irányába. Ám Ash elkapta a derekam és maga felé fordított. Teljes testével simult hozzám. Nagyot nyelve néztem gyönyörű szemeibe. Végigsimított a hátamon, majd szenvedélyesen megcsókolt. Szívem a fülemben kezdett dobogni. Csókja mélysége és hevessége arról árulkodott, hogy eléggé túl van fűtve érzelmileg.
   - Hey, Irwin házaspár nem jön? – Michael messzebbről érkező hangja szakította meg a mesés pillanatot.
   - De, mindjárt megyünk! – kissé morcosan válaszolt Ash. Láthatóan nem tetszett neki, hogy félbe kellett szakítania, amit az előbb elkezdett. Megfogta a kezem, és a többiek után mentünk.
   Miután megtaláltuk az árust, türelmesen kivártuk az adagunkat. Négyet kértünk, hisz mindenki osztozott a párjával. Mi málnásat, Lucasék „kék ízűt", Evelynék vaníliásat és Michaelék pedig zöldalmásat választottak. Amint Gabyék is megkapták, rögtön felnevetett.
   - Jézusom, Mikey! Ez tökre passzol a hajadhoz. – a fiúja hajához tartotta. És tényleg olyan. Felnevettünk Gaby felfedezésén.
   Arrébb sétáltunk, miközben mindenki eszegette a puha édességet. Calumék nevetve vették észre, hogy picit összemaszatolták a koalájukat. Szegény, már vizes is lett, most meg ragadni fog a cukortól. Luke pedig kergetni kezdte Phoebe-t, mivel a lány hajába akart rakni egy kisebb falatot. Olyan kis cukik.
   Mi meg egymást etettük a cukorral. Letéptem egy jókora darabot és Ash szájába gyömöszöltem. Ő pedig kissé bekapta az ujjamat is. Arcomba szökött a vér, hisz ez eléggé szexire sikerült. Féloldalas vigyorra húzta ajkát. Hogy kerüljem a szemkontaktust, inkább a cukrot kezdtem pásztázni. Egy újabb adagot vettem a számba, és éreztem, hogy a rúzsom miatt ráragadt az alsó ajkamra. Ash az állam alá nyúlt, és lecsókolta rólam az édességet. Jobbára lenyalta a számról. Ismét elvörösödtem, hisz ez még szexisebb lett az előbbinél. Szaporábban vettem a levegőt. Aztán hevesen kezdte falni ajkaimat. Szinte a macit is majdnem elejtettem. Legalább a cukor nála volt, így nem kellett attól félnem, hogy azt is elejtem.
   Nyelve azonnal befurakodott a számba, és szabad kezével szorosan vont magához. Egyre jobban lehetett érezni rajta, hogy rám van gerjedve.
   - Ash... - sóhajtottam, miután már alig kaptam levegőt. – Vegyél vissza. – ajkába harapott.
   - Nem tudod, mit hagysz ki. – ördögi mosolyra húzta ajkait, majd elindult. Értetlenül meredtem utána. Ez eléggé perverzen jött ki.
   - Várj. Mi van? – megfogtam a kezét, hogy lelassítsam lépteit.
   - Hm... semmi. – vigyorogva ette a vattacukrot. Meglepődve pislogtam rá. – Nem kérsz? – felém nyújtotta a rózsaszín vattapamacsot.
   - A cukorból, vagy belőled?
   - Az utóbbiból még kérned se kell. – szélesedni kezdett a mosolya. Egyre furábban viselkedik. Ma délután totálisan be van gerjedve. Nem csak a tettein látszik, hanem a perverz szövegein is. – Na, ne nézz már úgy, mint aki szellemet látott. – nevetett.
   - Én nem is... Csak.
   - Csak mi? – komolyan nézett rám. Mély levegőt vett.
   - Az előbb valaki szellemet említett? – szólt közbe Calum. – Menjünk szellemvasutazni. Csajok, meglátjátok, fergeteges lesz. – felnevetett. Majd Michael Barney Stinson stílusban mondta a fergetegest.
   - Gyere, menjünk. – Ashton megfogta a kezem, nehogy lemaradjunk a többiektől.
   - Ugye nem lesznek bohócok? – félve néztem körbe, mikor megálltunk a barlang előtt.
   - Miért, csak nem félsz tőlük? – nevetett Luke.
   - Olyan csúnyák és ijesztőek. És még csak nem is viccesek, hanem gonoszak. – magyaráztam, mire a többiek nevetni kezdtek. Ashton pedig csak kuncogott.
   - Nem kell félned, majd én megvédelek. – átkarolta a vállam és arcomra nyomott egy puszit.
   - Hát Nessa, pedig el kell jönnöd velünk egy Horror cirkuszba. Olyan ember nincs a világon, aki egyszer se járt volna ott. – bizonygatta Calum.
   - Akkor én leszek az egyedüli.
   - Netán a véres cuccoktól is félsz? – érdeklődve nézett Evelyn.
   - Attól kevésbé. A bohócok borzalmasak. – ismét felnevettek. – Komolyan. Látni lehet a szemükben a mérhetetlen gonoszságot, és gyilkolási vágyat.
   - Sok bohócos horrort nézel ezek szerint. – nevetve tette hozzá a zöld hajú.
   - Nem kell ahhoz ilyeneket látnom. Elég csak rájuk nézni. Nézd meg. – pont előttünk szaladt el egy. – Rohadtul ijesztő. – vinnyogtam.
   - Jól van Ness, még mielőtt teljes sokkot kapnál, inkább bújj ide. – kuncogott Ashy, és megölelt. – Mellettem biztonságban leszel. Nem fognak megtámadni a vicces külsejű bohócok.
   - Egyáltalán nem viccesek. Félelmetesek. – erősködtem, a többiek csak nevetgélve mentek be a barlangba.
   Kissé remegve ültem le Ash mellé a vonatba. Magához vont, és folyamatosan simogatta a karom. Közben azt suttogta, hogy nem kell félnem, mert nem lesz annyira ijesztő. Ha netán bohócot látnék, akkor takarjam el a szemem. Vagy nézzem a macim.
   Nagyjából húsz perces volt az út, de végig élveztem. Hisz szerencsére csak két bohócot láttunk, de legalább Ash közelsége elvonta a figyelmem. Főleg, hogy a nevetésére figyeltem. Illetve, a bódító illata is megnyugtatott, ahogy a mellkasába fúrtam a fejem.
   Előttünk Luke és Pheebs ültek. Ők is néha olyan kis cukin bújtak össze. Nagyon érződik köztük a kémia. Bár még nem csattant el egy csók sem, de puszikból legalább nem volt hiány.
   Mögöttünk a két gót-punk ült, végig röhögték az egész utat, illetve Gaby néha felsikított. Amit persze a vihogásuk követett. Szóval, nagyon jó utazás volt, mert nem is féltem annyira.
   Ezt követően egy tükrökkel teli labirintusba mentünk. Ahol Ashtonnal picit elvesztünk a többiektől. Nevetve kerestük meg őket. És mint kiderült, nemcsak mi tévedtünk el, hanem Calum és Evelyn is.
   Miután ismét egymásra talált az egész banda, elmentünk hot dogot enni. Cal ismét jött a perverz szövegeivel. Jézusom, ez a srác, csak a szexre tud gondolni.
   Aztán picit szétváltunk, a társaságunk legfiatalabb párosa fel akart ülni az óriáskerékre. Vadócék pedig lézerháborúzni mentek. Calumék legszívesebben már most szobára mennének. Nagyon látszik rajtuk, hogy alig bírják türtőztetni magukat. Mondanom se kell, miután megették a hot dogjukat, el is tűntek valamerre. Így kettesben maradtunk Ashtonnal.
   Kézen fogva sétáltuk körbe a standokat, és mindenféle marhaságot megnéztünk. Közben rengeteg fotót készítettünk egymásról és a látnivalókról. Párszor megálltunk csókolózni. Most is érezhető volt rajta, hogy be van indulva. Arról meg nem is beszélve, hogy a fenekem akarja markolászni. Persze csak, ha hagynám neki.
   Nem sokkal később megjelentek a többiek is. Velük is készítettünk pár képet. Szinte majdnem mindegyiket az én telefonommal. Így legalább több emlékem marad a nagyszerű pillanatokról, amiket ezekkel a csodás barátokkal élhetek át.
   Majd olyan fél órával később, mielőtt bezárt volna a vidámpark, elbúcsúztunk egymástól. Mivel eléggé későre járt már, ezért úgy döntöttünk, hogy Ashékhez megyünk. Lehet, hogy okosabb lett volna hazamennem, de most valahogy vele szerettem volna lenni. Így szép lassan elindultunk hozzájuk. Vagyis, majdnem a város túlsó felébe. Én jobb szerettem volna sétálni, de ő inkább rábeszélt a metróra. Majd hozzátette, hogy a megállótól úgyis tíz percnyire van a házuk. Így legalább tudunk még sétálni is.
   A metrón csak néhány ember ücsörgött. Kicsivel távolabb ültünk le tőlük. Átkarolt én pedig mellkasára hajtottam a fejem. A pandámat is magamhoz szorítottam. Ahogy simogatta a hátam hamarosan elnyomott az álom.

Safety Pin ✘ a.f.i. ✘Donde viven las historias. Descúbrelo ahora