Safety Pin ✘ a.f.i. ✘

12. Sea Of Lovers

VANESSA

  Kicsit megszeppenve ültem a kanapén, és próbáltam megfejteni a gondolataikat. Szemeikben értetlenség, harag és féltés tükröződött.
  - Szóval, hogy is gondoltad ezt a mostani viselkedésed? – szigorúan nézett rám anya.
  - Milyen viselkedésem?
  - Ne játszd a tudatlant, édes kincsem! Mostanában sokszor kimaradozol. Későn jössz haza, nem szólsz semmiről, hogy mégis merre és kikkel vagy. Ma elég szépen halálra aggódtam magam. De te reggel lerendezted egy hívással. Legalábbis úgy gondoltad, hogy ezzel minden le van tudva. Hát nagyon nem!
  - Tudom anya, hogy elcsesztem, csak... Le volt merülve a telóm, és Gaby töltője nem jó az enyémbe. Későn kérdeztük meg, hogy a családban van-e valakinek ilyenje. És azért mégsem hívhatlak fel az éjszaka kellős közepén. Nem akartalak felébreszteni.
  - Nagyon figyelmes vagy, tényleg. Már eléggé ébren voltam, úgyhogy nem ébresztettél volna fel. Aggódtam miattad. Hisz tegnap még csak meg sem mondtad, hogy nem jössz haza.
  - Bocsánat, de... De mondtam, hogy besuvasztottak még pár órát délután. Aztán hat körül végeztünk, utána meg kábé egy órát próbáltunk a pénteki versenyre. Gaby meg elhívott tanulni hozzájuk. Franc se gondolta volna, hogy el fog rohanni az idő. És, ahogy korábban mondtad, ne nagyon kódorogjak tíz után a városban. Csupán csak ezért nem jöttem haza.
  - Ha ennyi minden összejött, akkor miért nem próbáltál meg felhívni Gabrielle telefonjáról? Az övé is le volt merülve? – szkeptikusan nézett apa. Baszki, erre mit mondjak?
  - Eszembe se jutott. – lehajtottam a fejem.
  - Máris gondoltam. – csettintett a nyelvével.
  - Arra lennék kíváncsi, miért csinálod ezt?
  - Mit, anya? – néztem rá.
  - Ezeket a kimaradásokat, és nemtörődömséget? Esetleg a jegyeidet is lerontottad? Mi ütött beléd? Még csak most kezdődött a tanév, te meg már elkezdted a cirkuszt. Sosem voltál ilyen, most akkor miért? Tán... - elhallgatott.
  - Nem ütött belém semmi. Ha jól tudom, csak egyetlen éjszaka maradtam ki. Nem rontottam le a jegyeimet. Nem vagyok hülye! – apa csak meglepődve vonta fel szemöldökét.
  - Gaby visz bele a hülyeségekbe?
  - Jézusom, nem! – most én néztem rá meglepődve.
  - Nem csak egy éjszakáról van szó, Vanessa. Múlt pénteken is jóval tizenegy után értél haza. – folytatta anya. – Szinte mindennap csak este látunk, de akkor is rohansz fel a szobádba. Egész nap nem vagy itthon. Alig látunk, alig beszélsz velünk. Értem én, hogy nagy a hajtás a verseny miatt. De azért csak tartotok egy kis pihenőt?
  - Tényleg sok időt vesz el a próbálás, meg a többi tantárgy, amikre jelentkeztem. És ezért érek haza mindig későn. A tanárok hülye ötlete volt, hogy némelyik órát délután ötre és fél hatra tették.
  - Mi a helyzet a duett társaddal? – bökte ki végül.
  - Mmm... semmi, mi lenne? – nagyon remélem, hogy Aaron nem akar most megjelenni!
  - Ugye nem kezdett ki veled? Nem erőszakoskodott, vagy valami? – megállt bennem az ütő.
  - Robert?! – anya csodálkozva csattant fel.
  - Jézusom apa, dehogy! Ashton nem olyan. Irtó kedves srác, sosem tenne ilyet!
  - Reméltem is, mert ha igen, én magam látom el a baját. Egy ideig biztosan nem használná a... - komolyan azt hiszed, hogy bántana engem? Netán megerőszakolna? Te jó isten. Köszi, hogy így látatlanba is elítélitek. Kösz a bizalmat, tényleg!
  - Apa, nyugodj le! Mondom, hogy Ash nem... nem tenne olyat. – pláne nem velem.
  - Robert, kérlek.
  - Sosem tudhatod Lynette, hogy a mai tini fiúknak min jár az eszük.
  - Apa... - kérlelően néztem rá. – Ashton sosem bántana. Nagyszerű srác, jó tanuló, rettentően aranyos mindenkivel. A tanárok már most büszkék arra, hogy egy ilyen tehetség a sulinkba jár. Másrészt meg, biztos vagyok benne, hogy képtelen lenne lányokat bántalmazni. Egyszerűen nem ilyen a természete.
  - Saját szemeimmel szeretném ezt látni. – plafonig szökött fel a szemöldököm.
  - Komolyan azt hiszed, hogy ki kezdett Nessával?
  - Nagyon merem remélni, hogy egy ujjal sem ért hozzád.
  - De apa! Tényleg nem vetemedne ilyesmire. Miért feltételezel róla ilyeneket? Még csak nem is ismered őt! – hisztisen jött ki.
  - Az lehet, de te sem. Mi van, ha a kellő pillanatra vár, mikor nem számítasz rá? És akkor fog lecsapni rád. – megrökönyödve bámultam apára. Hogy mondhatsz ilyet Ashtonról?
  - Ebből nekem van elegem, Rob! – most apa felé intézett egy szigorú pillantást. – Tényleg nem ismerjük a fiút, úgyhogy ne fess ördögöt a falra. Inkább térjünk vissza Vanessára.
  - Ugye nincs ehhez a fiúhoz köze a lógásodnak? – apa kíváncsian fúrta zöld szemeit az enyémbe. Nagyot nyeltem. Most mit mondjak? Ezek után nem mondhatom azt, hogy pontosan miatta lógok. Arról meg pláne nem beszélhetek nekik, hogy már másfél hete együtt vagyunk.
  - Nem, nincs hozzá köze. Csak annyi időt töltök vele, míg próbán vagyunk. – remegni kezdett a kezem. Remélem, az előbb se hallatszott ki nagyon, hogy mennyire oda vagyok érte.
  - Remélem is. – biccentett, majd sarkon fordulva elindult a konyhába. Mégis honnan jön ez a hirtelen utálat? Pláne Ashton iránt? Apa, még csak nem is ismered őt...
  - Vanessa... - finoman megfogta a kezem. Kék szemeibe néztem, és próbáltam kipislogni szemeimből a könnyeket. – Tényleg nincs Ashtonnak köze ehhez a változáshoz, ami benned zajlik le? – mély levegőt vettem, és beharaptam a szám.
  - Miből gondolod, hogy bármi köze van Ash-hez? – képtelen voltam egyenes választ adni.
  - Anyai megérzés. – halvány mosoly jelent meg szája szegletében. Elengedte a kezem, és dús, sötétvörös hajába túrt. – Láthatnám, hogy néz ki ez a fiú? – tátva maradt a szám, szívem a fülemben dobogott.
  - Hát persze. – előkotortam a telefonom, és twitteren keresztül mutattam neki egy képet. Remélhetőleg, nem fogom véletlenül megnyitni a közös képünket. Uramisten, mi lenne abból? – Ő lenne Ashton. – felé fordítottam a telefonom, miután találtam egy nagyon cuki képet szerelmemről. Épp egy shake-et szürcsölt szívószállal. Közben aranyosan mosolyog, haja a szemébe lóg. Plusz a szemüveg is rajta van, amitől még aranyosabb lesz az összkép.
  Anya csak nagyokat pislogott, hol rám, hol a képet nézve.
  - Ő Ashton?
  - Igen, anya. – rámosolyogtam.
  - Nagyon aranyos srác. – ha tudnád mennyire! – Ahogy elnézem, tényleg nem lehet rosszfiú.
  - Mert nem is az. – suttogtam.
  - Viszont, apád nagyon kiakadt rád, ahogy én is, amiért nem szóltál a hollétedről. Nagyon aggódtunk érted. – megint megfogta a kezem.
  - Tudom anya, röstellem, hogy ilyen felelőtlen voltam. Ezentúl időben szólok, hogy merre vagyok. Oké? – megszorítottam a kezét.
  - Szavadon foglak.
  - Ugye, nem haragszol nagyon?
  - Nem haragszom, csak aggódtam érted. – megértően bólogattam. – Úgy érzem, mintha elvonultál volna a saját kis világodba. Falat emelve a család és az új világod közé. És így nem tudom, hogy mi történik veled. Mert nem sokat beszélgetünk mostanában. Így még inkább nem értem, hogy mi van.
  - Próbálok ezen változtatni. Igyekszem több időt veletek tölteni. De nem vonultam el a saját kis világomba. Egyszerűen a suli elveszi minden időm, és így tényleg nem jut időm rátok.