Fekete az ég a vihar hangos csenddel közeleg,
Róka,nyúl mind a maga házában menedéket keres,
Nincs menedék a nap a sötétségben már szendereg,
Vihar,szél tombol mint dühös kis gyerek de
csak ess.
Szol az ember csak ess, hogy éljen a természet,
Lencsendesed az ég néhol öreg fát csavart ki a szél,
Helyükre négy apró mag ereszt lágy gyökeret,
Öreg fa is szolgál még ha beköszönt a hideg tél.
Ajtó csattan,szív szakad szét,lelkedben vihar dúl,
Arcodon nyoma se látszik, hol a fiatal szenvedély?
Szemeden könny arcodra mind vad viharként hull,
Ess csak ess a cseppek közt születik újra a remény
