Kell egy szó mi mosolyra derít,
Mielőtt a sötétség végleg bekerít,
Télen a havas hegyek messzi csúcsai,
Úgy halkultak el szívemnek vas húrjai.
Még húzom de nem szól úgy a dal,
Hívlak de tudom csak a magány hall,
Mint néma madár ki nem dalol tovább,
Úgy érzem magam mint egy olcsó báb.
Lant, dob , harsona mind el dobva,
Tavasz, nyár, tél a széptől megfosztva,
Minden érzés az idővel együtt rohant,
Idő múlásával meg némult a vén lant.
Ennyi volt a dal a lant szelíd szava?
Kis gitár a sarokban árván el hagyva,
Nehéz a dal ha szenvedéstől szomorú,
Az én dalom rózsa kertben tövis koszorú.
