BENNEM A DÉMON FARKAS! [16+]

12. Rész: Elszökünk

Amikor kimondta a nevét, megállt bennem a vér. Jól hallottam, hogy Nox-ot mondott?? Ő lenne Nox?

-Nox? -ismétlem meg

-Igen... - válaszol félénken.

Most nem tudom, hogy mi ez az érzés amit most érzek, de valami boldogságszerűség.

-Baszki, nem fogod elhinni, de téged kereslek! -mondom neki.

Látszólag meglepődött, hogy az állítom, hogy őt keresem, ezért kissé kínosan érezte magát, nem tudta mit csináljon evvel a hírrel.

-Nem lehet, hogy talán egy másik Nox-ot keresel? -kérdi

-Ismersz más Nox-ot aki Kelnában katonaként szolgál?

-Nem... -mondja csendesen.

-Akkor téged kereslek. -próbálom leszedni a láncot magamról, amit rámkötött. -engedj el.

Szegény fiú teljesen össze volt zavarodva, azt se tudta, hogy mit csináljon. Nem próbált megállítani, kérdően nézett rám.

-Nem ismerlek... -végül törte meg a csendet.

-Én se téged. De kellesz nekem. -nyúlok feléje, hogy megragadhassam csuklóját, de ő hátrébb lépett.

-Mire? Miért keresel engem?

Nem akartam elszomorítani vagy elvenni a kedvét, avval, hogy csak bosszúra használnám, és ahhoz kell. Ezért nem válaszoltam.

-Kellesz és kész. Velem jössz- ragadom meg karját, és a falnak tolom.

Megrémülve néz rám, a sikolytás körül van.
-De le kell töltened a börtönbüntetésed...

-Nem, más világban nem kell. - még mindig erősen a falnál tartom.

-Engedj el.. -Sziszegi a fogai között

-Velem jössz? -kérdem aggresszíven

-Nem. - próbálja eltolni magát tőlem.

-Rossz válasz. -egyre aggresszívabb leszek, kezeim nyakán vannak, fojtogatni kezdem.

És már megint ugyanott tartok. Megint átvette az uralmat a démonom, majdnem megölöm, az agresszióm jobban feltőr, és a gyilkolasi vágy is megjelenik szintén.

A fiú a küzd, hogy levegőhöz juthasson, amiben én gátolom. Szorításom gyengül amikor meglátok valamit a szemében.

Éreztem a félelmet, láttam rajta, hogy retteg, halálfélelme van.. És miattam. Valamit megváltoztatott.. Olyan volt mintha nem elsőre tapasztalt volna ilyent.. Elég volt a szemébe néznem, hogy megértsem mit érez...

De eddig miért nem éreztem ezt? Miért most? És dé ja vu érzésem támadt.. Valamire emlékeztet. De nem tudom mire. Szerintem csak szórakozik velem a saját elmém.

Elengedem a nyakát, majd a földre nézek és sóhajtok.
-Voltál már bántalmazva, igaz? -szólalok meg

-Igen.. - csendesül el.

-Baszki. -ütök a falba ököllel. Nem tudom miért de ez most rosszul esett. Nem értem mi ez a hirtelen empátia? Eddig szívtelenűl gyilkoltam meg bárkit, most pedig egy másik démont nem bírok bántani?

Ő pedig csak bámul ártatlan szemekkel, nem értve mi történik.

-Mi a faszért nem viszel a cellámba?? - tört fel bennem az érthetetlen düh

-Én.. - hangja gyengül, majdnem sír.- Ha veled megyek, akkor kiszabadítasz innen?

Meglepődve nézek rá. Úgy beszél, mintha egyáltalán nem szerené ezt a helyet.