BENNEM A DÉMON FARKAS! [16+]

1. Rész: A bosszú kezdete

Nem látok... rossz közérzet. Nem tudom megállapítani, hogy mi fáj. Két emberszerű alakot látok, de azt sem tisztán, a másik pillanatban viszont már lefele zuhanok. Lebegő szemek nézik bukásomat, végül minden sötétbe borul.

Még mindig a lefele húzó gravitáció hatása alatt állok. És fázom... Elsötétül vízióm, majd egy éles fájdalom kiséretével sikerül visszajutnom a valóságba.

Felébredtem.

Egyedül élek amióta az eszemet tudom. Számomra ismeretlen a család vagy a barátok fogalma. Úgymond ilyen magányos farkas életet élek, semmi céllal.

Van egy álmom ami nagyjából minden éjjel visszatér, és kísért.. Hiába láttam már vagy ezerszer, még mindig nem értem.

A pokolban élek, egy nyugodtabb városban, Hornmore-ban. A legréggebbi emlékeim ide vezetnek vissza... De ettől még nem érzem otthonomnak. Más vagyok mint a többiek.

Hajnalodik- csillantak fel szemeim- ez azt jelenti hogy irány a város rabolni valami kaját. (Túlélésért persze)

Elindulok a város szíve felé. Hajnalban általában kevesebben vannak kint.
Félóra séta után, megérkeztem Hornmore-ba. A város felhőkarcolókkal, nagy és magas épületekkel van tele. Az utcákon néhányan sietve lépkednek, nehogy elkéssenek munkahelyükről.

Éhes vagyok, és ezt az egészet a túlélésért csinálom. Olyan szabályok uralkodnak itt, hogy vagy ölsz, vagy téged ölnek meg. (Jobb esetben, hozzáteszem).

Pár óra múlva már enyhült éhségem, ugyanis bűntett kiséretével megszereztem magamnak a túléléshez kellő élelmet.

Egyszer megkell fizetnem a bűneimért. Mert nem ez volt az első, vagy második. A tetőkön sétálva elmentem a Hornmore Egyetem elé, és szomorúan figyeltem az udvaron gyakorló diákokat. Mindigis oda akartam járni... 

Ők tanulhatnak olyan dolgokat ami szükséges a túlélésre, felkészítik őket... Én nem mehetek oda.

Nagyot sóhajtok, majd kifekszek a tetőn és figyelem az eget. Olyan érdekes felhők vannak. Sose láttam még ehhez hasonlót.
Általában egy árnyalattal sötétebb felhők szoktak lenni az ég színénél, de most barnás-fehéres porhoz hasonló felhők vannak, amik az egész eget beborítják.

Órákkal késöbb visszatértem az erdőbe, ahol a végtelen csendet csak a hollók szakítsák meg.

Másnap, megint a belvárosba tartottam, de ma nagyon rossz érzésem támadt. A hollók se kárognak, az utcák kihaltak. Mi a fasz folyik itt?

Tágra nyílt szemekkel bámultam magam elé. Durván megcsonkított, vérben fekvő hullák látványa fogadott. Mi történt?? Az épületek lángokban állnak, füst és hamu mindenhol, az ég sötétszürke, és szárnyas alakok repkednek mindenhol.  Angyalok- állapítottam meg.

Az egyetem felé rohantam, reménykedve hogy ott találok valakit, aki el tudja mondtani, hogy mi történt. Az támadók tüzes nyílveszőkkel löttek a föld felé, ez okozhatta a várostüzet.

Nem hiszem el amit látok... Nem, nem ez nem lehet igaz. Sírva esek térdeimre és könnyes szemmel nézem a lángokban álló egyetemet.

Vége... Most kurvára dühös vagyok a királynőre, aki minden harcost a saját védelmére használ, és senki sem maradt hogy a várost védje. Összeszorítom ökleimet.

Valaki megbök hátulról valami élesebb bottal, s azonnal az irányába fordulok. Döbbenten nézek hátam mögé, egy nagyon magas angyal áll felettem, lenézően tekint rám, és a szárnyain lévő szemeit is rám irányítsa.

Életemben nem láttam még angyalt ilyen közelről. Szőke haja, szigorú tekintete, és lándzsája éle, amit felém tart... a szárnyai...

A lény szigorú tekintete kissé megváltozott, amikor a szàrnyaimra nézett- Démon lennél?- hangja mély.

Én lefagytam, mozdulni se bírtam, és csak az arcán lévő szemeket figyeltem.
- Te meg egy angyal?-kérdem a férfitől

-Rossz válasz! -hangja dühös volt- mi fèle lény vagy, akinek ilyen szárnyai vannak?- kérdi aggresszíven.

-Démon vagyok, nyugodj már le!- ezt nem kellet volna ilyen hangnemben.
A válasz hallatán, megragadja állam, és erőteljesen közel húz magához. Kicsit megijedtem erejétől, nem gondoltam volna hogy ilyen erősek ezek a lények.

-Azt ugye tudod, hogy kivel beszélsz, te átkozott!?
-hangja tele volt gyülölettel, ezek szerint, nem csak a démonok utálják az angyalokat, hanem fordítva is.

Próbáltam leszedni kezét az arcomról, ezért beleharaptam az ujjába, sikerrel jártam, elengedett, de tekintete megint a szárnyamra ragadt.
-Ezzel a szárnnyal nem élhetsz. Az olyan harcosoknak, mint én, az a feladatuk, hogy rendet tegyenek, még az ilyen szentségtelen helyeken is!- megragadta szárnyaimat és miután lelökött a földre, lábával a szárnyamra állt, hogy ne mozogjak annyit.

-Mi bajod van a szárnyammal?- kérdem, miközben mozgolódok, hogy kiszabadítsam őket.

-Nem lehetne senkinek ilyen szárnya! Boldog lehetsz, hogy eddig nem öltelek meg. -fogta meg a fejét. Amikor kimondta az 'ölés' szót, elkezdtem pánikolni. Az hogy más szárnyaim vannak, nem egy ok, hogy megöljön.
- Nem lehetne ezt másképpen megoldani? Neked is hasonló szárnyad van mint nekem, csak fehérben! -még mindig nem értem, hogy mi a baj a szárnyammal.

Látszólag nem akart okot adni arra, hogy miért nem kéne ilyenek legyenek, de az biztos hogy eltitkol valamit.
-Válaszolj! Miért akkora kibaszott nagy baj, ha fekete toll szárnyaim vannak?! -csattantam fel
Erre a fiú, szárnyaimtól megragadva felhúz, és fél kézzel lógat engem maga mellett. Kibaszottul fáj hogy onnan fogva emel fel. Ennyire alacsony lennék mellete? Pedig 183 cm magas vagyok!

-Ennek most véget vetek, és légy hálás, hogy ennyivel megúsztad.- előveszi éles kardját, aminek pengéje izzott a tűztől, majd egy gyors irányított mozdulattal levágja szárnyaim, amire én leesek a földre, realizálom, hogy  nem érzem a szárnyaim... tág szemekkel nézem az angyal kezében a néhai szárnyaimat, majd felkiáltok a hirtelen jött fájdalomtól...

Nem is tudom mi fájt jobban... A tény hogy többé nincsenek szárnyaim, vagy a fájdalom, ahogy a forró penge elkülönítette az említett testrészemet örökre. Az angyal ezek után rideg tekintettel nézte végig szendevésemet.

-Jegyezd meg a Senka nevet egy életre, mert kamatosan megbosszúlom, amit velem tettél! -kiabáltam könnyes szemekkel, mire ő kételkedően rámmosolygott, letörölte a vérem a kardjáról, majd emelt fővel távozott.

Ekkora faszfejt mint ez! És az emberek azt mondják, hogy az angyalok a jók, a szentek, az igazságosak... Hát nem. Kurvára nem!