Királyi esküvő

Huszonötödik

Vladimir pov.
— Hogy érted, hogy meg őrült? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
– Otthagyta a munkáját, és folyamatosan otthon van. Naphosszat a szobában ül és magában beszél. Azt hajtogatja: ,,Nem én voltam, hanem te!" Folyamatosan.
– Oké, ez a nő már eleve őrült volt, de mostmár ezt a vak is láthatja. – morogta Igor.
– Mindenesetre egy kiskorú utcára hajítása gyermek bántalmazásnak minősül, szóval behozzuk kikérdezni. – mondta a kapitány.

Elmentünk a hotelbe, ahol megszálltunk. Megkértem az egyik testőrt, hogy vegyen Johnnak pár ruhát.  Miután vett egy alapos fürdőt, lefektettük az egyik ágyba és kijött hozzá az orvos, akit idő közben felhívtam. Kapott gyógyszereket, amik csillapítják a fájdalmát. Miután az orvos elment, Igor azt mondta haza néz pár holmiért ha már itt vagyunk, és elment az egyik testőrrel. Így kettesben maradtunk.
– Vladimir! — szólalt meg az ágyban fekvő, mire felé fordultam.
— Tessék?
– Köszönöm, hogy visszajöttél. Nem hittem, hogy...Hogy egyáltalán hajlandó leszel szóba állni velem.
– Az öcsém vagy. Amit velem tettél az elmúlt években az nem volt testvérhez méltó, de magamat is okolom, hisz itt hagytalak azzal a bolond nővel és ez lett a vége.
— Szerintem ez isten büntetése volt. Azért, ahogy veled és nagyival bántam. — szipogta a párnába bújva. Nem bírtam nézni, ahogy sír, mellé ülve a vállát simogattam, hogy megnyugodjon.
– Nagyi nem haragszik rád. Te is az unokája vagy. Már a szobádat is előkészíttette. — mosolyogtam.
- Tessék? — emelte rám könnyes arcát.
– Ugye nem hitted, hogy itthagyunk téged? John, én már más életet élek és más ember is lettem. A múlt az már a múlt. Ha te is hajlandó vagy új életet élni én adok neked. — mosolyogtam rá. Meghatottan bólintott és feltápászkodva megölelt. A kellemes pillanatot a telefonom csörgése zavarta meg.
– Halló?
– Mr. Blue...Esetleg bejönne a rendőrségre? Felmerült pár személyes és új információ a maguk ügyében. – a kapitány volt az.
— A testőröm visszatérését megvárom, aztán bemegyek. – válaszoltam.
– Mi történt?
– Hector hamarosan visszajön, ő majd vigyáz rád. Aludj egyet, holnap indulunk haza. — fektettem vissza és miután a testőr visszatért, elindultam.

Bent az örsön arra értem be, hogy egy számomra rémálmokat okozó női hang, úgy üvöltözött mintha Jokert tartanák fogva.
– Ő AZ OKA! AZ A PÉNZ AZ ENYÉM! CSAK AZ ENYÉM! NEM ADOM SENKINEK! AZ AZ ÉN PÉNZEM! – sikította. A kapitány leültett az irodában.
– Mi történt? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
– Amikor kiértünk az anyjuk a kertben kaparta a földet a kezeivel. Nem lehetett vele értelmes szót váltani, így elvittük, de a földben találtunk valamit.
- Mit?
– Egy holttestet. – mondta, mire megállt bennem az ütő. Egy holttest volt a kertünkben?
– Hogy mi? – kérdeztem nagyot nyelve.
– Vizsgálatokat csinálunk, de a zsebében lévő kártya alapján azonosítottuk. Walter Blue. — mondta, mire megfagytam.
– Walter... Blue... – remegett a hangom. Ez az édesapám neve.

Igor pov.
Berohantam a rendőrségre, ahol a drágám zokogva ült a kapitány irodájában. Átkaroltam és igyekeztem nyugtatgatni. Telefonon értesítettek, hogy mi is  történt pontosan. Tehát Vladimir és John apja az elmúlt tíz évben ott volt a föld alatt.
— Annyira sajnálom, drágám. — szorítottam magamhoz.
– Mindig azt hittem, hogy apa él. Legalábbis reméltem. Nem értettem, hogy tűnhetett el csakúgy a semmibe, amikor nemrégiben még minden olyan jó volt. – motyogta szomorúan.
– Még több vizsgálat kell, értesítjük önöket. Mivel ön és az öccse még kisgyerekek voltak akkor, így önök elmehetnek. Az öccsének egyenlőre szerintem ne mondja el a részleteket.
– Jobb lesz ha hazamegyünk. — kísértem kifelé a drágám, miután elköszöntünk a kapitánytól. Pár perc múlva egetrázó sikoly hallatszott és ott állt előttünk életünk megkeserítőjének pokolbeli változata.