Királyi esküvő

Tizenhatodik

Vladimir pov.
Éjszaka valamiért nem jött álom a fejemre. Talán a túl sok gondolat, ami a közelgő herceggé koronázásom miatt van. Összesen egy hetem van mindent átgondolni. Addig még van időm azt mondani: Nem akarom ezt az egészet! De utána nincs visszaút. Átnéztem az oldalamon fekvő vőlegényemre, aki szerencsére békésen aludt. Felülve nyomtam egy puszit a homlokára, majd kimásztam az ágyból és felvéve a köntösöm elindultam egy sétára. Gyéren világítottak a lámpák a folyosókon ezzel mutatva, hogy merre van az út. Elsétáltam a korona szoba mellett és az őrök be is engedtek. Csak bámultam a fehér palástot, a kékes díszruhát és a koronákat. Ez itt több dinasztia öröksége és mind az enyém lesz. Valóban méltó lennék erre az örökségrr? I. Vladimir Renaldy király. Ez leszek én. Azok a kis óvodások, akik a kezemet akarták fogni, ők már abba a királyságba nőnek fel, amiben én uralkodom. Én leszek felelős a jövőjükért. Én és a parlamenti tanács tagjai, akiket a holnapi bálon ismerek meg. Kimentem a szobából és lementem a konyhába, egy pohár teát szerettem volna, de eszem ágában sem volt felkelteni Donaldot, ő a szakács. Leforráztam egy filtert és kimentem a teraszra. Itt a trópusi éghajlatnak köszönhetően mindig meleg van.
— Kellemes az este. — hallatszódott mögülem. Thomas volt az.
– Igen az! — fordultam ismét a csillagos ég felé. Hallottam, hogy leül mellém vagy inkább félig mögém.
— Ej, de hűvös lett a levegő. - karolt át. Ez kissé, sőt nagyon meglepett. Kibujtam és arrébb ültem.
— Nézd, Thomas! Nem értem, mire megy ki ez az egész versengés dolog, de egy valamiben biztos vagyok! Igor életem szerelme és senki sem veheti fel a versenyt vele! — mondtam határozottan.
— Viszont gondold át a dolgot logikusan! Az a férfi semmit se tud az uralkodásról és semmiben sem fog tudni neked segíteni! Mi lesz ő így Tanuvatunak? Te leszel a nep reménye, mi lesz ő? Én ebben nőttem fel, bármiben segíthetnék neked. –mosolygott.
— Neked is mindenben segít Gerry. — sóhajtottam.
– Ki? — kérdezte mire dühösen néztem rá.
— Az asszisztensed.
— Jaa! Jerry!
– A neve nem Jeremy! Hanem Gerald! Tehát a neve Gerry! Te tényleg ennyire semmibe veszed őt? — tettem csípőre a kezemet.
— Az asszisztensek jönnek — mennek! Persze, hogy nem érdekel! – mondta, mire valami csattanást hallottunk. Gerry állt az ajtóban és papírok hevertek a lábainál. Ijedten odamentem hozzá és segítettem neki összeszedni.
— Na ebből elég! Fogadok, hogy nem bírod Gerry nélkül!
— Csak szerzek egy új asszisztenst! — vonta meg a vállát.
— Na, ez is! Asszisztens nélkül te semmit se tudsz csinálni!
— Ha ennyire szánod tartsd meg Jerryt! — mondta és bement. Csak néztem utána, de hirtelen szipogó hangok ütötték meg a fülem. Gerry könnyei folyni kezdtek. Gyorsan átöleltem őt és addig maradtunk így, amíg ki nem sírta magát.
– Figyelj! Biztos vagyok benne, hogy te pótolhatatlan és nélkülözhetetlen vagy neki. Csak várj és vissza jön.
– Már nem érdekel! Nem számít meddig állok ott mellette, nem hall, és nem lát engem! Nem várok tovább! – most tört össze. Csak szorosan megöleltem.
— Tudom, hogy ez így bonyolult és biztos tovább tart, de szeretnél nekünk dolgozni? Jim az én asszisztensem, de szerintem Igor hasznodat venné. — mosolyogtam rá.
— Túl kedves vagy hozzám, Vladimir herceg.
— Ez a dolgom. — simogattam a hátát.