Királyi esküvő

Tizenhetedik

Thomas pov.
Reggel nyúzottan keltem fel, nem aludtam sokat az éjjel. Átvettem az öltönyömet és már az asztalomhoz nyúltam volna, de nem volt ott a kávém.
– Mi a...Hol a kavém, Jerr... Oh, tényleg! — sóhajtottam fel. Kértem a konyháról egy kávét és hamarosan fel is hozták. Leültem az asztalomhoz és neki akartam fogni a napi munkának, de...Fogalmam sincs mit kéne most csinálni. Mindig Jerry rendezi sorba az iratokat, hogy a szerint csináljam meg, de most minden össze—vissza volt. Végül sikerült felhívnom a program szervezőmet és rájöttem melyik papír kell. Ez így ment még órákon át. Fogalmam se volt mi következik, nem volt mellettem egyfolytában egy csésze tea, sőt ebédelni is elfelejtettem, mert nem figyeltem az időt és senki sem hozta fel az ételemet. Délután végre felkelhettem az asztaltól és lementem enni valamit. Útközben véletlenül megláttam az asszisztenseme...A volt asszisztensemet, nem igaz, hogy teljesen tőle függök. Aztán kijött az ajtón Igor is.
– Délután szerveztem neked és Vladimir hercegnek egy kis szünetet. Együtt uzsonnázhattok.
— Köszönöm, Gerry. Óh! — vett észre engem és csípőre tette a kezét. Tényleg, Gerrynek hívják. Elém sétált és enyhén meghajolt.
— Köszönöm az elmult négy évet, felség! Megtisztelő volt! - egyenesedett fel és hátat fordítva elmentek. Ez most komolyan felmondott?

Estére olyan fáradt voltam. Nagyon jól esett volna most egy masszázs.
— Jerry! Megmasz...Oh, tenyleg! – hajoltam a párnámhoz. Kicsit az is furcsa volt, hogy most nincs állandóan mellettem. Mintha megnyugtatott volna, hogy ott van velem. Most így valahogy minden annyira...Üres volt. Utoljára kamasz koromban éreztem így. Mikor bentlakásos iskolába mentem Kimbridgeben. Egész nap egyedül voltam, a szüleim egyszer sem hívtak fel és senki sem akart igazán a barátom lenni. Egész végig csak egyedül tanultam, alkalmi kalandjaim voltak, és senkihez se kötődtem. Összekuporodtam az ágyon és átkaroltam a párnámat. Hirtelen annyira egyedül éreztem magam.

Gerry pov.
Persze, hogy Thomas herceg szobájában hagytam a jegyzeteimet, csak én lehet ilyen ökör! Be akartam kopogni, mikor hangok ütötték meg a fülem. Óvatosan benyitottam és benéztem. Ismét olyasmit láttam, amit más emberek sosem. Az ágyon egy magányos, összetört ember feküdt, aki úgy ölelt valamit, mint egy kisgyerek a kedvenc plüssálatát.
– Ki az?! — pattant fel ijedten.
— Öm...Én vagyok, felség. Csak itt hagytam a jegyzeteim. — csuktam be az ajtót és az aszalon előkerestem a füzetet, és már épp kiléptem volna, amikor elöntött az aggodalom. — Jól érzi magát?
— Ööö.... Persze! Persze! — fordult el. Persze, hogy tagadja.
— Rendben. — mondtam és  kiléptem volna, de utánam szólt:
– Hé! Ööö... Esetleg...Nos... Esetleg tudsz valamit a hátamra? — kérdezte elpirulva. Csak megingattam a fejem és a szekrényből kivettem neki egy tablettát és egy pohár vizet.
— Köszi.
– Nem dolgozom már neked, de ettől még aggódom érted, felség. Biztos jól vagy? — kérdeztem aggódva.
– Nos... Én...Persze, hogy jol vagyok! – tette keresztbe a karját. Makacs szamár. Megdorgattam a szememet.
– Rendben. Ha holnap akar egy kávét, mindenki lent reggelizik és csak kérnie kell. — mondtam vallat vonva.
– Köszönöm, Gerry. - mondta halványan mosolyogva, mire megfagytam. Most mondta ki a nevem először helyesen. Elindultam vissza, Igorhoz. Ő legalább megbecsüli a munkám. De mi bajom van? Csak nem... Hiányzik nekem Thomas herceg? De hát miért? Hisz' nem kellek neki, egyáltalan nem kellek!