Királyi esküvő

Második

Vladimir pov.
A parkhoz érve vártam a szokásos helyünkön, mikor két kéz a szememre tapadt.
— De csitt, mi fény nyilall az ablakon?
Ez itt Kelet és Júlia a Napja! — hallatszott, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam. A kezére tettem az enyémet.
— Ó, Romeo, mért vagy te Romeo?
Tagadd meg az atyád, neved hajítsd el,
S ha nem teszed meg, esküdj édesemmé
És nem leszek Capulet én se többé.— kuncogtam és megfordultam. A keze az arcomra simultak és az ajkával lassan az enyémre hajolt, hogy váltsunk egy hosszú szenvedélyes csókot.
— Szia! Hogy vagy?
— Mint aki kénytelen éjszaka találkozni a kedvesével a banya anyja miatt. — mondtam motyogva.
— Már megint? A nagymamád nem tud tenni valamit? Hisz az anyád a lánya! — vonta fel a szemöldökét. Sóhajtva hozzá bújtam.
— Próbál ki állni értem, de az anyám szó szerint kullancsként kezeli. – közelebb vont magához, hogy a hátamat simogassa. Így akarok maradni örökre.
— Bevállaltam pár extra túlóráz így ha minden jól megy, meglesz a pénz a jegyre mire vége a sulidnak.
– Rosszul érzem magam, hogy ennyit dolgozol csak miattam. — pillantottam fel rá, majd adtam puszit az arcára.
– Te is dolgozol és emellett még szenvedsz is otthon. Ne aggódj miattam, én viszomt minden nap rettegek, hogy bántanak téged. Hamarosan elmegyünk Párizsba, ott szabadon szerethetlek téged. – ölelt jobban magához. A nagy karjai között mindig otthonra találok. Egy éve, dráma órán ismerkedtünk meg. Shakespeare verseit küldözgette folyamatosan aztán alig egy hónapja megkérte a kezem. Nincs gyűrűm, mert el akarunk szökni és spórolunk. Nagymama próbált segíteni, de anya folyamatosan elveszi az összes pénzét. Sétáltunk és beszélgettünk úgy két órát, de nekem vissza kellett mennem és neki is. Adott egy búcsúcsókot és elváltunk azzal az ígérettel, hogy találkozunk holnap este is. A tűzlétrán másztam vissza és kopogtam nagyi ablakán. Mikor az kinyílt bemásztam rajta, de nagymama mosolygós arca helyett anya szigorú, dühös arcát láttam. Nyeltem egyet.
— Hol voltál? – kérdezte a fogait csikorgatva. Már most kivert a víz.
– Anya én...— nyekeregtem valami választ keresve.
– Hova öltöztél ki így? — nézett rajtam végig John. Küldtem felé egy szúrós nézést, anya azonban közelebb lépett. Én meg nem mertem megmozdulni.
— Hol voltál?! – emelte feljebb a hangját.
— A parkban. – nyeltem egyet.
— Miért voltál a parkban, és ne merészelj hazudni.
– Én a...A pasimmal találkoztam... – nyögtem ki. Anya erre megragadta a karomat, de olyan erősen, hogy a körme biztos felszakitotta a bőrömet. Felszisszentem.
— Pasi?! Mit képzeltél te nyomorult kis görény?! — üvöltötte, mire kitéptem a kezem a szorításából.
— Bezzeg ha John csinálta volna, még pezsgőt is bontanál! Mit érdekel téged, hogy én mit csinálok?! Sohase érdekelt, nem érdekel téged más csak az imádott kicsi fiad, John! — kiabáltam, mire arcon csapott. A kezemet odakaptam és úgy néztem rá.
– Helen! Elég! — kiabálta nagymama, de anya felé is dühösen fordult.
– Te...Te még segítettél is neki? Hogy támogathatsz egy ilyen förmedvényes dolgot?! — sikította. Már épp nagymama védelmére keltem volna, de ő leállított a keze intésével.
— Támogattam, mert szeretem az unokámat. A párja pedig egy nagyon rendes ferfi és biztosan tudom, hogy vigyázni fog Vladimirra! Összefognak házasodni és nem hagyom, hogy te elrontsd a jövőjüket! — mondta határozott hangon, mire anya hátrahőkölt. Sose hallottuk nagymamát ilyen hangon beszélni. Anya csak morgott, majd fujtatva kiment, ahogy John is. Nagymama elnevette magát.
– Ez jól esett. — kuncogott.
– Nagyi...
– Gyere ide, csillagom! — ült le az ágyra és megtapogatta maga mellett. Leültem oda, és hozzá bújtam.
— Most biztos el fog tiltani... — folyt le egy könnycsepp az arcomon. Nagyi letörölte.
— Egyet se félj, aranyom. Nem lesz semmi baj. Holnap délben hozd ki az anyádat és az öcsédet a ház elé és hívd ide Igort is. Meglepetésem van a  számotokra. — kacsintott.