Királyi esküvő

Tizenkilencedik

Igor pov.
Másnap iszonyú fejfájással keltem, bár amikor a kerti asztalnál megláttam a többieket és, hogy mindenki napszemüveget viselt, rájöttem, hogy nem csak én ittam kettőnél több pezsgőt. Leültem az asztalhoz, pár perc múlva megjött Dolnad néhány pincérrel, és mindenki elé pirítost tettek valami pörkölt szerű hússal, és paradicsommal.
– A speciális, bál utáni reggeli, némi paradicsomszósszal és benne tojással, meghintve pár csepp csípős szósszal. Kellemes felébredest! — mondta elénk téve mindent. Fáradtan befaltunk mindent és megittuk a furcsa turmixot. Furcsa, de alig öt perc múlva már sokkal jobban voltunk.
– Most már elmondhatom, hogy nem éltem hiába. — sóhajtotta apám. Csak megforgattam a szemem és kifujtam a levegőt én is. Ekkor jelent meg Thomas. Rosszabbul nézett ki, mint mi hatan együttvéve.
– Úh! De nagyon süt a nap! – suttogta és tapogatózva próbált eltalalni az asztalig.
— Jó reggelt! — köszönt neki Philip, mire Thomas csendre intette.
— Azta, te aztán másnapos vagy! – mondtam mosolyogva. Azok után, amit tegnap láttam, biztos nem fog nekem visszavágni.
– Nem...Úh! — rogyott le a székbe. Ekkor jelent meg Gerry és letett egy fehér bögrét Thomas elé.
— Fekete. Idd meg mindet. — mondta. Hihetetlen, hogy Thomas nem becsülte meg Gerry mennyire vigyáz rá. Ráadásul azért tette, mert szereti őt.
– Köszönöm. – mondta, mire mindenki döbbenten nézett rá. — Gerry! — szólt a fiú után, mire ő visszafordult, és felvonta a szemöldökét.
– Igen?
– Ha esetleg...Nem tudom, hogy lehetséges e... Szóval....
— Igen?! — kérdezte Gerry türelmetlenül.
— Légyszíves lennél újra az asszisztensem? — kérdezte, mire mindenki döbbenten meredt rá. Na erre tényleg nem számítottam.
— Nem. — mondta Gerry mérgesen.
— De én...
– Éveken át semmibe vettél és folyamatosan szekáltál, ne várd, hogy csak úgy megbocsájtok! Nem megyek vissza csak azért, mert nem vagy képes egyedül boldogulni! Old meg magad! – mondta mérgesen és elment. Thomas elhűlten meredt maga elé és mintha most összetört volna. Csak felállt és elsétált. Én utána mentem, sikerült megtaláltam a labirintus végén.
— Hát ez ciki volt. — sóhajtottam.
– Mit akarsz?
— Miért nem vallod be, hogy szereted?
– Mi... Én... Én nem...
— Na, figyelj! Tegnap este láttalak. Úgy csimpaszkodtál belé, mint egy kisgyerek, és azt kérted ne hagyjon el.
— Részeg voltam. — motyogta.
— Vagyis őszinte.
— Én...Félek, hogy egyedül halok meg. Gerryről eddig azt se tudtam, hogy szeretem. — motyogta a kutat nézve.
— Te egy rohadt bonyolult ember vagy! — emeltem égnek a tekintetemet.
— Mondod ezt te! – pattant fel. — Ott van veled a párod,  aki tiszta szívből szeret!
— Ezt te is megkaphattad volna, ha nem lennél vak! Gerry annyiszor elmondta neked, hogy mit érez irántad, de vak vagy. — mondtam komolyan.
– Én...Most már késő.
– Sose késő! Most azt rontottad el, hogy az asszisztensednek kérted őt vissza és nem a kedvesednek. Beszélj vele! Szedd össze magad és légy őszinte! Nekem is nehéz volt bevallanom Vladimirnak az érzéseimet. — bíztattam mosolyogva.
– Te most kedves vagy velem?
— Azt hiszem.
– Tudod, hogy ráhajtottam a vőlegényedre?
– Igen, de bízom Vladimirban annyira, hogy tudjam, enyém a szíve. Azt is csak ő adhatja nekem. Neked sajnos már könyörögnöd kell Gerry szívéért,  de még megkaphatod. – indultam el vissza az asztalhoz, hátha van még abból a paradicsom léből. Isteni finom!

Thomas pov.
Igornak igaza van! Még nem késő! Felszaladtam az irodába, ahol megláttam Gerryt.
– Felség?
— Gerry! Beszélnünk kell!
— Megmodtam, nem leszek újra az asszisztensed.
— De, ha nekem adnád a szíved...
— Mivan? — kérdezte értetlenül.