Tomboló vágy 2 - Feladjuk vagy kezdjük elölről? { BEFEJEZETT }

32. Fejezet ( 2.rész)

Kedves olvasó! A fejezet erotikus jelenetet tartalmaz!

Angelika már órák óta feküdt a Londoni tetőtéri lakás legkisebbik hálószóbájának ágyában álmatlanul.

Mikor Draco megpróbálta varázslattal rá nyitni a szoba zárt ajtaját, aztán pedig szavakkal rá venni őt, hogy nyissa ki, még majd felrobbant a dühtől.

Mostanra viszont már teljesen lecsillapodott, és annak ellenére, hogy még mindig úgygondolta a tejföl szőke varázslónak semmi joga nem volt féltékenynek lenni csupán azért, mert míg Franciaországban volt időt töltött Gabriellel...

Mégis volt egy kis büntudata amiért annyira gorombán beszélt vele.
Na nem mintha nem érdemelte volna meg!
De akkoris...
A sármos szőkeség végülis csodálatos randevút szervezett nekik ma estére.
És bár minden igaz volt amit Draco fejéhez vágott, mégis csak ő maga volt az aki beindította a "parázs" vitájukat azzal, hogy nem engedte a férfinak, hogy megcsókólja.

Pedig felesleges lett volna tagadnia maga előtt, hogy akarta azt a csókot...
Merlin szerelmére!
Hiszen Draco minden csókját akarta a legeslegelsőtől kezdve abban az átokverte pincében!

Csak hát hiába volt gyerekes, bűntetni akarta az egykori vőlegényét azzal, hogy nem adja meg magát neki egy ideig...
De, ha őszinte akart lenni ez neki legalább akkora bűntetés volt, mint a férfinak.

Csak hát az a kicseszett büszkesége, és persze az a bizonyos zöldszemű szörny ( a féltékenység ) nem hagyta nyugodni.
A terhessége miatti hangulatingadozásokról pedig már ne is beszéljünk...
Tényleg látta maga előtt az újságban látott nőkkel a sármos szőkeséget akárhányszor "túlforrósodott" a köztük a hangulat.
De tudta, hogy bármennyire is nehéz előbb - utóbb túl kell tennie magát a dolgokon, hiszen ettől függetlenül szerette Dracot és vele akart lenni.

Lehetetlen lett volna megszámolni az évek alatt hányszor vitatkoztak már, de a vége mindig ugyanaz volt...
Kibékültek!
És bármennyire is más volt a mostani helyzet Draco elveszett emlékei miatt...
Mostanra már biztos volt benne, hogy ennek a tortúrának is ugyanaz lesz a vége...
Kibékülnek!

~Már csak le kéne nyelnem valahogy azt a bizonyos "békát"! ~gondolta Angelika, majd ezredszerre is felsóhajtott miközben a plafont bámulta. Sokáig halotta Dracot motoszkálni lakásban, de mostmár egy jóideje csend volt. Úgygondolta, hogy a férfi mostanra talán elaludt. Főleg ha folytatta a whiskey ivászatot, miután ő bezárkózott.

De tévedett! És akaratlanul is elmosolyodott, mikor meghalotta a nappaliból a lágy zongoraszót az éjszaka közepén.

Halkan kilopakodott a vendégszobából és megállt a nappali ajtajában, hogy onnan csodálja a csukott szemmel muzsikáló szőke varázslót. Draco egy gyönyörű, de számára teljesen ismeretlen lágy dallamot játszott a hatalmas zongorán.

- Azt hittem alszol. - szólalt meg halkan a férfi mikor észrevette. - Én ébresztettelek fel?

- Nem. Egyáltalán nem tudtam elaludni.
- felelte Angelika, miközben neki dőlt az ajtófélfának. - Mi volt ez a dal amit játszottál? - kérdezte kíváncsian. - Olyan gyönyörű volt. - tette hozzá mikor Draco láthatóan habozott a válasz adással.

- Ezt a dalt én írtam. - motyogta a szőke férfi és tőle szokatlanul megjelent egy halvány pír a sápadt arcán. - Neked.

Angelika ezt hallva a füle tövéig elpirult, de nem tudta megállni, hogy ne kuncogja el magát.