Through the dark

26.rész

Úgy éreztem magam, mint aki csak álmodik. Olyan rengeteg minden történt csupán egyetlen este alatt. Mindegyiket nehéz még külön külön is feldolgozni, nemhogy egybe. De ez az utolsó dolog, azt hiszem ennél meglepőbb dolog már tényleg nem történhet velem, nemhogy ma, de szerintem az életemben sem.

Ahogy Harry kiejtette az anyám nevét, a nő arcán ijedtség futott végig.

-Mégis kik vagytok ti?-szegezte nekünk a kérdést, és könnyek gyűltek a szemébe.

-Tényleg te vagy az?-ignoráltam azt amit az előbb mondott.- Anya?

-Amelia?-kapta kezeit a szája elé.

Lassan bólintottam, majd mikor mindkettőnkben tudatosult, hogy ki áll előttünk, egymás karjaiba vetettük magunkat és mindketten zokogni kezdtünk. Kezeit arcomra tapasztotta és úgy vizsgálta meg minden porcikámat, és én is így tettem. Fel akartam térképezni minden egyes kis ráncát, amik a szeménél jelentek meg. Minden anyajegyet az emlékezetembe akartam vésni.

-Azt hittem meghaltál!-sírtam.

-Tudom, annyira sajnálom!-sírt még jobban.- De mégis mit keresel itt?

Nagyot nyeltem.

-Ezt nem itt kéne megbeszélnünk...

-Igen, igazad van!-bólintott.-Menjünk el valami csendesebb helyre, csak előtte szólok a fiamnak...

Még jobban leesett az állam. Tényleg azt mondta, hogy a fiának?

-Van egy fiad?-kérdezte Harry, mire mosolyogva bólintott.

-Van egy öcsém...-súgtam magam elé.

-Bizony hogy van...

***

Fél órával később jártunk, és a nappalinkban ültünk. Az anyám (még mindig fura) írt egy sms-t a fiának, hogy sürgős munkaügy miatt el kellett jönnie, de majd otthon találkoznak.

-Szóval...-kezdett bele Harry, miután tudatosult benne, hogy ha rajtunk múlik, akkor még egy darabig biztos némán ülünk ott.- mégis hogy vagy életben?

Az anyám hatalmasat sóhajtott, majd egyenesen Harryre nézett.

-Megszöktem.

-Hogy mi?-kérdeztünk vissza egyszerre.

-Nem volt más választásom, az anyád -nézett Harryre- majdnem megölt.

-Mégis honnan tudod hogy ki vagyok?-húzta össze a férfi a szemöldökeit, mire a nő mosolyogni kezdett.

-Ó ugyan Harry, hiába hogy már egy felnőtt férfi vagy! Pontosan ugyan olyannak látlak mint amilyen 17 évvel ezelőtt voltál. Az a ragyogó szemű, göndör hajú fiúcska.

Mosolyogtam. Eszembe jutott az amit Harry mesélt a múltkor a gyerekkoráról. Hogy mennyit találkozott a családunk és hogy mennyi közös vacsorát tartottak. Nem láttam még Harryről kiskori képet, de el tudom képzelni, hogy milyen lehetett. Egy kisfiú göndör loknikkal, és ravasz mosollyal az arcán.

-Szóval,-szólaltam meg- megrendezted a halálod?-kérdeztem, mire lassan bólogatni kezdett.

Nagyot sóhajtott, és az összekulcsolt ujjait figyelte. Egyik ujjával addig-addig piszkálgatta egy másik ujját, míg azon nem kezdett el felszakadni a bőre.

Saját ujjaimra néztem, amik hasonló állapotban voltak. Stresszes helyzetben én is mindig ezt csinálom.

-Nem tehettem mást! Annyira de annyira sajnálom kincsem!-csuklott el a hangja.- Tudtam, hogy az apád vigyázni fog rád, ismertem őt már ennyire. Nekem pedig mást kellett megvédenem.-pillantott végre rám.- A testvéredet.

Összezavarodtam. Azt hittem itt kezdett teljesen új életbe, és ennek az eredményeként született az öcsém, de ezek szerint már terhes volt amikor eljött?

Harryre néztem, akinek az arca hasonló gondolatokat tükrözött. Szemöldökeit összevonta és úgy tanulmányozta az anyámat.

-Azok a hülye maffia szabályok!-nevetett fel kissé sírva a nő, majd megtörölte az arcát- Tudjátok jól, hogy mi történik, ha nem házasságból születik egy gyerek...-forgatta a szemeit.- Na, képzeljétek el, ha ez a gyerek esetleg házasságtörésből születne.

-Azért menekültél el, mert az a gyerek...-rakta össze a férfi a képet- az apám gyereke, igaz?

Az anyám nem szólalt meg csak lassan bólintott. Ismét Harryt kezdtem figyelni. Van egy közös testvérünk? Ez most csak valami vicc?

-Nem voltam benne biztos, hogy az apád megvédene minket.-szipogott- Én úgy éreztem, hogy igazán szerelmesek voltunk, de egy dolog titokban találkozgatni, és egy másik ott hagyni egy feleséget egy szeretőért akit felcsinált. Jézusom, de szánalmas vagyok!-nevetett fel ismét hisztérikusan és egy zsepivel kezdte el törölgetni szemeit.

-Nem, nem vagy az!-tettem egyik kezemet az övére.

-Tényleg nem vagy az!-csatlakozott hozzám Harry is- Sőt, az apám nem csak hogy megvédett volna téged és az öcsémet, de annyira szeret téged még mindig, hogy most éppen a lányodat védelmezi!-suttogta mosolyogva, és a nő elé guggolva tette a kezét a térdére támasz képpen.

Az anyám rám nézett egy fajta megerősítésért, én pedig ezt egy széles mosollyal és bólintással megadtam. És ennyi kellett neki ahhoz, hogy kitörjön belőle a teljes zokogás.

***

Harryvel elmeséltünk neki mindent. De tényleg mindent. Azt, hogy hogyan éltem le szinte az egész életemet a házban bezárva, arról hogy Harry anyja hogy szívódott fel évekkel ezelőtt, majd arról hogy hogyan is találkoztunk, és hogy mit tett Harry anyja, majd hogy hogy kerültünk ide. Felváltva hol én, hol Harry beszélt. Volt hogy egymásra mosolyogtunk, és volt, hogy a férfi fájdalmas, bocsánatkérő pillantást vetett felém. A végére pedig az anyám teljesen sokkolódva ült a kanapén, idő közben pedig egy bögre tea is került a kezei közé, ami azóta el is fogyott.

-Ezért kellett eljönnünk!-fejezte be végül Harry.

Mellettem ült és kezét a csípőmön pihentetve tartott közel magához. Hüvelykujjával apró köröket írt le, amit a vékony vörös anyagon át majdhogynem úgy éreztem, mintha a bőrömet cirógatta volna.

-És mi az oka annak, ami miatt megrekedt az ügy, mármint- tette le a bögrét a nő- ha az édesapáitok összedolgoznak, akkor mégis miért nem jutnak egyről a kettőre?

Harry nagyot sóhajtott és benyálazta ajkait.

-Pontosan még én sem tudom. Az egyik emberem nem sokára ideutazik, hogy beavasson a részletekbe. De ha tippelnem kéne, nem tudnak megegyezni.

Fejemet Harry vállára döntöttem, és ajkaimat kezdtem el rágcsálni. Hasonló véleményen voltam mint a férfi. Bár nem ismertem olyan jól Desmondot, a saját apámról pontosan tudtam, hogy mennyire makacs, és hogy nem a legnagyobb erőssége a csapatmunka.

-Egyikük sem fog engedni.-jelentette ki az anyám.-Mindketten rendkívül biztosak magukban, szóval az esély arra, hogy normálisan, észérveket használva közösen hozzanak döntést egyenlő a nullával.

-Biztató...

Harry kuncogni kezdett azon amit mondtam, vagy talán inkább a hangsúllyal ahogy mondtam. Szemforgatva mosolyogtam rá, és a könyökömmel oldalba böktem, mire ő adott egy puszit a hajamba.

Az anyám mosolyogva figyelt minket.

-Szerencsések vagytok!-mondta, mire mindketten ránéztünk.-Itt vagytok egymásnak, és nem egyedül kell megbírkóznotok a helyzettel. Még ha voltak kisebb-nagyobb hullámvölgyek a kapcsolatotokban, akkor is vigyázzatok erre amitek van, mert ez- mutatott kettőnkre- nem sok embernek adatik meg!

__________________________________
~2023.04.07.