Through the dark

16.rész

Hétfőn nem mentem iskolába. Sőt, végül egész héten nem mentem. És bár a szemeim a kétszeresükre voltak dagadva a sok sírástól, az indok amiért otthon maradtam az az volt hogy tüdőgyulladást kaptam. Így Josh volt az, aki mindennap átjött hozzánk, egy üveg levessel, amit az anyukája küldött nekem, és mondta el a házikat, illetve mesélte el a legújabb pletykákat.

-A bátyád még mindig nem áll szóba veled?-kérdezte, mire én csak nemlegesen ráztam a fejem.

Azt mondtam Joshnak hogy Harry az ebédlőben történtek miatt nem hajlandó beszélni velem már egy hete, és bárcsak így lett volna!

-Még csak annyit sem kérdez tőled hogy élsz-e még?

-Nem...-suttogtam.-De majd idővel csak megbékél.-mosolyogtam biztatóan és belekortyoltam a zöldséglevesbe.

Ameddig én az ágyamban ültem, addig a fiú az íróasztalomnál csinálta a háziját. Tollával megállás nélkül ütögette a lapot nagy gondolkodásában. Mosolyognom kellett rajta, hogy olyan erősen agyalt valamin hogy a külvilágot teljesen kizárta.

-Mi az, nem megy a geometria?-incselkedtem, amikor komor képet vágva fordult felém.

-Ryan ma bocsánatot kért tőlem.-jelentette ki, én pedig a fiú neve hallatán megfeszültem.

-Azta.-ültem feljebb- Lehet rájött hogy mekkora tuskó volt.-rántottam meg vállaimat.

Josh átült az ágyam végébe, majd szemeit forgatta.

-Inkább csak arra jött rá, hogy az én megbocsátásomon keresztül juthat el a legkönnyebben a bugyidba.-jegyezte meg szúrosan.

Kis híján kiköptem a levest, amit félrenyeltem. A fuldoklásom pedig előhozott egy újabb köhögés rohamot. Josh kikapta kezemből a tányért, és egy pohár vizet nyújtott felém segítségül. Bár levegőt még nem kaptam rendesen, köszönettel a szememben néztem rá, mire ő csak bólintott, és hátamat simogatta.

-Miből gondolod, hogy ez vezérelte?-kérdeztem fájdalmasan.

-Egy,-kezdett számolni ujjain- óra közben kapott el a mosdóban, tehát csak ketten voltunk ott, szóval senki nem hallhatta. Kettő, utána rögtön rákérdezett, hogy mi van veled. Plusz nem tűnik olyannak aki nagyon bánná a tetteit.-préselte össze ajkait.

-Tényleg kérdezett rólam?-emeltem ki azt a részt mondandójából, ami a legjobban meglepett.

-Igen, miért érdekel ez téged annyi... Úristen!-kiáltott fel- Neked tetszik az a bunkó!

-Nem!-kezdtem tiltakozni, de úgy nézett rám mint akit nem győztem meg.-Tény, hogy történt valami, amit eddig még nem mondtam el, de csak azért mert meg akartam várni, hogy bocsánatot kérjen.-vallottam be.

-Ti kavartok!-gyanúsított meg.

-Neem!-tiltakoztam ismét.-Múlthéten amikor annyira eláztam, találkoztam vele, és megcsókolt. De én nem akartam tőle semmit, és még csak vissza sem csókoltam!-védekeztem rögtön.

-Hogy mi van?-esett le Josh álla.

-Olyanokat mondott, hogy az apja miatt volt kb. az egész ebédlős sztori, mert félt hogy Naomi szól a húgának, aki aztán beköpi majd az apjának. A következő pillanatban elkezdett esni az eső. Felajánlotta, hogy hazavisz, a kocsifelhajtón pedig csak úgy lekapott.-hadartam.-De én tényleg nem akartam.-raktam kezeimet Joshéra- Szerintem ez nem mentség arra amit tett. Meg nem is értem hogy mit érdekelné az apját ez.

-Azért mert Ryan apjának és Naomi apjának is hatalmas cége van, amik kapcsolatban állnak egymással. Ezért kell Naomiéknak együtt lenni, hogy egyik fél se bontson szerződést.-magyarázta.

Meglepve néztem a fiúra az új információ hallatán. Számat már szólásra nyitottam volna, amikor hallottuk az ajtó csapódását.

-Biztos Nathan az.-mondtam.

-Akkor szerintem megyek.-kezdte el össze szedegetni cuccait.

Nehezen kikászálódtam az ágyamból, majd a takarómat mint egy köpenyt, a hátamra dobtam, hogy addig is melegítsen ameddig lekísérem a fiút. Óvatosan csoszogtam le a lépcsőn, zoknim ugyanis nagyon csúszott a fapadlón, de ez sem segített. Egy óvatlan pillanatban ugyanis egyik lábam kicsúszott alólam. Fenekemre huppantam, majd így csúsztam le több lépcsőfokot is.

A hűtőnél álló Harry végignézte az egészet, és amikor tudatosult benne, hogy nekem kurvára fájt ahogy elestem, nagyjából eldobta a kezében tartott tejet, és odafutott hozzám felsegíteni.

Josh hátulról próbált karjaim alá nyúlva felhúzni, de a takaró miatt nem sikerült. Így teljesen Harryre voltam utalva, hogy felkaparjon.

-Ennek tuti nyoma marad!-panaszkodtam, miközben a göndörke segített nekem felállni.

-Vigyázhatnál magadra jobban is!-jegyezte meg szúrósan, mire én a szemeimet forgattam.

Josh érezhette a feszültséget, ugyanis ahogy tudott elköszönt a leggyorsabban, aztán már távozott is.

-Milyen volt a napod?-kérdeztem kínosan, mire vállait rángatta, de már nem nézett rám, ugyanis visszament folytatni az ebédjét.

A tej amit eldobott egy kissé kiömlött, ezért káromkodva térdelt le hogy feltakaríthassa azt. Segítőkészen vágtam le magam mellé, hogy én is törölgessem vele együtt a padlót, de rámszólt.

-Hagyd csak, majd én megcsinálom!

-Nem, szeretnék segíteni!-erősködtem.

-Amelia,-nézett rám- menj vissza a szobádba pihenni!

Hangsúlyától elfogott a sírás. Arcom fájdalmas grimaszba torzult, mire ő nagyot sóhajtott.

-Mostmár örökre ez lesz?-kérdeztem szipogva- Örökre ilyen távolságtartó leszel? Mi lett az Amssel?

-Sajnálom...-dünnyögte.

Fejemet rázva keltem fel, de mikor kiegyenesedtem szúró érzés nyílalt be a derekamba. A fájdalmas ponthoz kapva szisszentem fel, mire Harry rögtön felpattant.

-Mi a baj?

-Nagyon fáj.-mutattam a sajgó területre.

A férfi aggódva vizslatott engem. Egyszer csak gondolt egyet és karjaiba kapott. Értetlenül figyeltem hogy mit csinál.

Mintha pehely súlyú lennék vitt fel a szobámba, majd rakott le az ágyra.

-Vedd le a pólód!-utasított, mire nekem kidülledtek a szemeim.-Nem azért! Hozok borogatást, tegyük rá a derekadra.-magyarázta, én pedi bólintottam.

Megvártam ameddig kimegy, majd lekaptam pólómat, és a hasamra feküdtem, hogy amikor majd Harry visszajön csak a hátamat lássa.

-Ó...

-Mi a baj?-kérdeztem ijedten.

-Miért nincs rajtad melltartó?

-Mert rohadt kényelmetlen, és otthonra felesleges.-magyaráztam.

-Ez lehet kicsit hideg lesz.-figyelmeztetett.

Megugrottam a hideg érzéstől. Harry esetlenül állt mellettem, majd némán ki akart oldalazni a szobából, de nem hagytam neki.

-Kérlek ne menj el!

A férfi bólintott egyet és leült a székembe. Kínos volt a csend, de mit mondhattam volna? Tudtam, hogy felesleges lenne bizonygatnom a Ryanes dolgot, hiszen úgysem hinne nekem. Pedig szerettem volna, sőt, akartam hogy tudja, hogy engem hidegen hagy a fiú.

De nem is baj, hogy nem szólaltam meg, mert a férfi megtette helyettem, és a szavakkal, amiket mondott millió darabra törte a szívem.

-Holnap randim lesz...

___________________________________

~2022. 10. 11.