Only One Kiss - Aidan Gallagher /Befejezett/

III. Chapter 33

❝Nora❞
━━━━━━━━

Fáradtan terültem el az ágyon. Arcomat a párnák közé temettem. Fejem még mindig lüktetett a reggeli másnaposságtól. Vasárnap volt, így nem kellett sem iskolába mennem, sem tanulnom.

Hirtelen egy hideg kéz siklott végig a hátamon. Összerezzentem az érintéstől. Ujjai végigsiklottak fenekemen, egészen a combomig, ahol körmeit a fedetlen bőrömbe mélyesztette. Felnyögtem.

— Ugye tudod, hogy az én pólóm van rajtad? — suttogta fülembe Aidan, s bár nem láthattam, mégis tudtam, hogy mosolyog.

— Hmm... — mormogtam. Egyik szememet kinyitva megpillantottam a fiút. Az ágy szélén ült. Ugyanazt a ruhát viselte, melyben tegnap este is, haja zilált volt, mint mindig, szeme zölden csillogott, ahogy a Nap sugarai találkoztak az íriszével. Minden egyes pillanatban újra és újra beleszerettem.

— Jó reggelt, álomszuszék — fölém hajolt, majd megcsókolta a homlokomat. — Ma el kell mennem valahová — simította el szemembe lógó, vörös tincseimet a fülem mögé. — Kibírsz egy délutánt nélkülem?

— Nem vagyok benne biztos — vontam meg a vállam. — Vigyél magaddal — könyörögtem neki, bevetve azt a nézés, aminek eddig nem tudott ellenállni.

— Nem lehet, most nem — simított végig a karomon. — Fontos munkaügy. Még nem mondhatom el, hogy hová megyek, de nemsokára megtudhatod, oké? — kérdezte, mire bólintottam.

— Aidan — szólítottam meg a fiút, aki már majdnem a szobám ajtajában állt. Megfordult, majd rám pillantott. — Szerettem volna kérdezni valamit.

— Hallgatlak, kislány — ült le mellém, mire én is felültem. Kevével lassan simogatta a combomat.

— Én csak... — összekulcsolt ujjaimra pillantottam. — Nemsokára lesz a végzős bálom, és már az összes barátom, tudja, hogy kivel fog menni. Van kedved elkísérni engem? — emeltem tekintetemet a fiúra.

— Persze — felelte mosolyogva. — Mát alig várom, hogy a világ legszebb lányát vigyem a bálba — jelentette ki, mire arcomat elöntötte a forróság. — El fogok késni, most már tényleg mennem kell — megcsókolt mielőtt az ajtóhoz sétált volna. — Mondták már neked, hogy jól áll, amikor elpirulsz? — kacsintott, majd válaszomat meg sem várva tűnt el a szobámból.

Fáradtan dőltem vissza a párnák közé, szemeimet lehunytam. Ismét hallottam az ajtó ismerős nyitódását. Reméltem, hogy Aidan meggondolta magát, s visszajött, ám olyan látvány fogadott melyre nem számítottam.

— Ashley — sikítva szaladtam oda hozzá. — Mit keresel itt? — kérdeztem magamhoz ölelve.

— Néha az egyetemistáknak is jár a szünet, nem gondolod? — összekócolta a hajamat, majd visszaölelt. — De inkább te magyarázd el, hogy miért láttam éppen az imént Aidant távozni a szobádból?

— Hát... — haboztam, még nem most szerettem volna elmondani a családomnak, hogy mi is van köztünk a fiúval, bár tudtam, hogy ezután képtelen leszek letagadni. — Néhány napja randizgatunk — vontam meg a vállam.

— Remélem, nem úgy, mint a legutóbb — ő nem kedvelte Aidant, és én ezt nagyon jól tudtam, még akkor is, ha ezt nyíltan nem hozta a tudomásomra.

— Nem úgy, esküszöm — forgattam meg a szemeimet. Gyakran emlékezek vissza az előző nyáron történtekre, s arra, hogy mennyit változtunk. Néha csak azt kívánom, hogy bárcsak semmi sem történt volna akkor, s talán ebben az esetben nem kellene Ashley megvető pillantásában úsznom.

❝Aidan❞
━━━━━━━━

Késve érkeztem a kávézóból, ahová egy találkozót beszéltem meg. Nem volt időm átöltözni, így kénytelen voltam ugyanabban a ruhában megjelenni, amiben tegnap randizni vittem Norat. Ujjammal kifésültem kócos hajamt, majd zihálva huppantam a székre.

— Szia — köszöntem. — Rég találkoztunk.

— Nem elég régen — felelte Dante a kávéjába kortyolva. — Biztos, hogy ezt akarod csinálni? Mert, ha egyszer elkezdjük, akkor nem gondolhatod meg magad.

— Biztos vagyok benne — feleltem, mire bólintott. — De Noranak nem szabad rájönnie, legalábbis egyelőre nem.

-ˋˏ ༻✿༺ ˎˊ-