Only One Kiss - Aidan Gallagher /Befejezett/

II. Chapter 20

❝Nora❞
━━━━━━━━

Elég későre járt már. Aidan végig beszélte az egész napot, ami már tényleg hiányzott... hogy megnevettessen, hogy foglalkozzon velem.

— Van egy meglepetésem — hajolt közelebb hozzám Aidan, majd súgta a fülembe. — Vagyis igazából kettő, de a másikat, majdcsak holnap reggel tudhatod meg.

— Rendben, mi az? — néztem rá érdeklődve.

— Még nem mondhatom el, de ha megtisztelnél azzal, hogy velem tartasz, szívesen megmutatnám neked — állt fel a fotelről, majd kezeit felém nyújtotta, melyeket én készségesen meg is ragadtam, s felsegített. — A hálószobában van — bökött fejével vigyorogva a helyiség felé.

— Mi? — kérdeztem zavarodottan. Megtorpantam, majd kirántottam kezeimet az övéi szorításából.

— Nyugi, csak vicceltem — nevette el magát, mire én csupán egy mérges pillantást vetettem rá. — Igazából elég messze van, szóval... — tekintett karórájára — indulnunk kellene, hogy időben visszaérjünk. Hozz kabátot, hideg van ott, ahová megyünk.

— Nem kell holnap korán kelned? — kérdeztem.

— De. Ám érted megéri egész éjszaka fent lenni, majd másnap fáradtan menni dolgozni — felelte mosolyogva, mire elpirult arcomat próbáltam eltakarni, hogy ne láthassa; szavai mekkora hatással vannak rám.

Megragadtam a kabátomat, majd a fiú karjába kapaszkodva követtem őt. Már jócskán ősz volt, így elég hideg is, a város fényeiben láttam a leheletem.

Ez volt az első alkalom, hogy Torontoban jártam, így könnyedén eltévedhettem volna, ha Aidan nincs velem.

Remegő ujjakkal szorítottam a kezét – bár nem tudtam volna megmondani, hogy a hidegtől remegek-e, vagy az izgalomtól, de úgy tűnik Aidan az elsőre tippelt, mivel kesztyűit a kezemre húztam, majd így fonta össze ujjainkat.

Néhány percnyi séta volt, míg a Young térre értünk, s ott felszálltunk egy villamosra, ami viszonylag zsúfolt volt. Aidan megfogta az egyik kapaszkodót, ám én ezt nem értem el, így kénytelen voltam kezeimet átvetve a fiú csípőjén keresni egy biztos pontot, hogy ne essek el.

Nevetett, ahogy én is, nem voltam hozzászokva, hogy egy idegen városban az éjszaka közepén villamosozgassak... De élveztem. Fejemet Aidan mellkasának döntöttem, míg az állát megtámasztotta rajta.

Már egy ideje így utaztunk, mikor feltűnt, hogy egy csapat velünk egyidős lány mosolyogva sugdolóznak, miközben néha-néha lopott pillantásokat vetettek ránk.

— Ugye tudod, hogy azok a lányok téged figyelnek? — néztem fel rá, mire elmosolyodott.

— Engem? Nem hiszem — rázta meg a fejét. — Biztos ők is végtelenül aranyosnak találnak minket — erre nem feleltem, csupán visszahajtottam a fiú mellkasára, majd lehunytam a szemeimet.

Hazudnék, ha azt mondanám; nem voltam fáradt, ám abban a pillanatban nem akartam sehol máshol lenni, csak ott, Aidannel.

Majdnem egy óra volt mire leszálltunk a villamosról. Mikor kiléptünk az utcára, rettentően hideg volt. Összehúztam a kabátomat, majd gyorsabb tempóra váltottam, hogy utolérjem a fiút.

— Ugye nem fázol? — kérdezte, mire megráztam a fejem. — Csak mert most sétálnunk kell egy kicsit és...

— Nem fázok. Mehetünk — megfogtam Aidan kezét, majd hagytam, hogy vezessen. Egy olyan tipikus hegyoldalba épített lépcsőn baktattunk fel. Két oldalról melegfehér fények világították meg a szűk utat.

Pár embert leszámítva, -akik néha-néha elsétáltak mellettünk- Aidannel kettesben voltunk. Tényleg nem volt túl hosszú az, míg felértünk, nem messziről víz csobogása volt hallható.

— Ezt nem hiszem el... — ragadtam meg az egyik sziklára helyezett korlátot, míg a mélybe tekintettem le. Aidan hátulról átölelt, s arcát a vállamba temette. — Tényleg elhoztál a Niagara-vízeséshez?! Van róla fogalmad, hogy mióta volt álmom eljönni ide?

— Akkor nem bántad meg, hogy velem tartottál? — kérdezte mosolyogva. Erdő vett minket körbe, így viszonylag sötétben ácsorogtunk, míg a lila és rózsaszín fényekben úszó vízesést figyeltük.

— Határozottan nem — feleltem. — Hány lányt hoztál már ide?

— Te vagy az első... és az utolsó is — suttogta a fülembe.

• • •

Órákat álldogáltunk a vízesést figyelve, mikor úgy döntöttünk, hogy vissza kell mennünk a hotelbe. Már a fotelben ücsörögtem pizsamában betakarózva, mikor, mikor Aidan ült le mellém. Hullámos tincseiből csöpögött a víz, s aranyosan szemeibe lógott.

— Csak egy ágy van, de ha gondolod; aludhatsz a szobámban, én pedig majd a kanapén — ajánlotta fel

— Aidan, nem vagyunk már gyerekek — nevettem el magam. — Aludhatunk egy ágyban.

— Biztos? Nem lesz fura? — kérdezte, mire megráztam a fejem, majd megragadva a kezeit, a hálószobába vezettem.

-ˋˏ ༻✿༺ ˎˊ-