➽──────────────❥
❝Egy költözés, egy fiú és egy első találkozás képes mindent megváltoztatni. Először nem is gondolnád, hogy ez mennyi szenvedéllyel, s viszállyal jár.❞
➽──────────────❥
❝𝐀𝐢𝐝𝐚𝐧 𝐆𝐚𝐥𝐥𝐚𝐠𝐡𝐞𝐫❞
━━━━━━━━━━
Csak olvass, és élvez...
Késő este volt, a szobámat már csak az utcai lámpák beszűrődő fénye világította meg.
Nem tudtam mit csináljak, az instagramot már órákkal ezelőtt meguntam. Már majdnem éjfél volt, és nekem fogalmam sem volt, mivel foglaljam el magam.
Az ablakomhoz sétáltam, elhúztam a függönyt, majd megláttam, hogy a szomszéd ház egyik szobájában ég a villany.
Egy lány alakját láttam meg a félhomályban, bár nem hallottam, tudtam, hogy énekel, egy fésű volt a mikrofonja, táncolt.
Vörös haját összekócolta a sok ugrálás. Nevetett, annyira felszabadult és gyönyörű volt. Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve megtagadtam az egyik pulóveremet, majd amilyen halkan csak tudtam -hogy a szüleim észre ne vegyék- kimásztam rajta.
A szobám alatt volt egy hatalmas fa, ami egészen átért a szomszéd ház ablakáig, így nem volt túl nehéz az ágakon mászva átjutni a lány szobájáig.
Felemeltem a kezem, ám egy pillanatra meggondoltam magam, de végül kopogtattam az üvegen.
❝Nora❞ ━━━━━━━━
Az anyám és a nővérem is elmentek otthonról, így az egész éjszakát egyedül tölthettem -legalábbis ezt gondoltam-.
Elindítottam a kedvenc zenémet, majd egy fesűt megragadva visítva énekeltem. Régóta nem éreztem ilyen jól magam.
Izzadtam, és a hajam is borzasztóan állhatott, de nem érdekelt. Csak énekeltem és közben ugráltam, körke-körbe, amitől egy kissé megszédültem, majd egyensúlyomat elveszítve a kemény padlóra zuhantam.
Először kissé megijedtem, de azután nevetésben törtem ki. Nem tudtam pontosan min nevetek, csak azt; nem akarom, hogy ennek valaha is vége legyen.
Ekkor egy halk kopogást hallottam meg az ablakom felől. Nagyon megrémültem, s amint odakaptam tekintetemet, a szomszéd srácot láttam meg. Vigyorgott és integetett.
Az ablakhoz siettem, majd kinyitottam azt, ő pedig bemászott rajta.
— Szia — köszönt, s az ágymra ült. Egy fehér póló, s egy piros kockás pizsama nadrág volt rajta. Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, én pedig túl könnyen elvesztem smaragdzöld szemeiben.
— Szia — feleltem dadogva — Mit csinálsz itt? — nem felelt, ehelyett mosolyogva megrántotta a vállát. Szétnézett a szobámban, majd tekintete nemsokkal később visszatévedt rám. — Nora vagyok — nyújtottam neki a kezem.
— Aidan Gallagher — megfogta az ujjaimat, majd megcsókolta a kézfejemet, hm, beképzelt.
— Jézusom, tényleg. Te szerepelsz abban a Netflixes sorozatban — el sem hiszem, hogy nem ismertem fel, pedig a legjobb barátnőmmel meg kellett néznem az összes részt. Ő imádja azt a sorozatot, de én nem mondhatom el magamról ugyanezt.
— Na, megint kezdődik — sóhajtott, majd hátradőlt az ágyamon, majd arcát a tenyereibe temettem. Megsajnáltam, most értettem meg igazán, hogy milyen lehet neki, ha az emberek nem azért kedvelik amilyen, hanem a kinézetéért, vagy azért mert híres.
— Várj, nem úgy értettem — megfogtam a kezét, majd leemeltem az arcáról, hogy rám nézzen — Hadd kezdjem előről! Örülök, hogy megismerhetlek, Aidan. Szeretnél a barátom lenni? — ezzel sikerült ismét mosolyt csalnom az ajkaira.
— Hmm... Nem ismerek itt túl sok embert, szóval igen, Nora, szívesen lennék a barátod.
Örültem, hogy nem haragudott meg rám. Alig néhány percig beszélgettünk, de kedvesnek tűnt, olyannak, akit szívesen hívsz a barátodnak.
Ám nem voltam naiv, tudtam, hogy az emberek azonnal elhagynak, amint megismernek igazán...
-ˋˏ ༻✿༺ ˎˊ-
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
