➽──────────────❥
❝Egy költözés, egy fiú és egy első találkozás képes mindent megváltoztatni. Először nem is gondolnád, hogy ez mennyi szenvedéllyel, s viszállyal jár.❞
➽──────────────❥
❝𝐀𝐢𝐝𝐚𝐧 𝐆𝐚𝐥𝐥𝐚𝐠𝐡𝐞𝐫❞
━━━━━━━━━━
Csak olvass, és élvez...
Reggel, mikor felébredtem, még sötét volt. Fájó fejemhez kaptam. A szempilláim összetapadtak az előző esti sírástól. Bármennyire is próbáltam Norat felhívni vagy írni neki, ő nem válaszolt, hallani sem akart rólam.
Kinyomtam telefonomon az ébresztőt, majd felöltöztem. Több órának tűnt az a néhány perc, amíg a hoteltől a stúdióig sétáltam. Beérve az öltözőmbe, a hátizsákomat az egyik sarokba hajítottam, mikor egy halk kopogást hallottam ameg az ajtó felől, majd Eden lépett be rajta.
— Elég meggyötörtnek tűnsz — tekintete ártatlanságot sugárzott, mintha nem ő tehetne mindenről.
— Ehhez most nincs kedvem, Eden. Keress valaki mást — hagytam volna magára a lányt, ám ő elállta az egyetlen kijáratot.
— Csak nem összevesztél a csinos, vörös barátnőddel? — mosolyodott el, majd ujjait a karamra fonta.
— Ne játszd a tudatlant. Miattad van ez az egész — forgattam meg szemeim, s lehámoztam a lány ujjait karomról.
— Nem te kellesz neki — nézett rám ugyanazzal a tekintettel, amivel legelőször sikerült elvarázsolnia. — Nem kérdezed meg, hogy honnan tudom? — erre nem feleltem, haboztam, csupán némán néztem a lányra. — Tegnap éjjelt Danteval töltötte.
— És mégis miért kellene hinnem neked? — kérdeztem a lány fölé hajolva, ezzel teljesen a falhoz szorítva őt. — Nem te vagy a legmegbízhatóbb ember, akit ismerek.
— Láttam tegnap bemenni a szobájába, de ha nekem nem hiszel, kérdezd meg őket. És talán ideje lenne elfogadnod, hogy nem mindenkinek te kellesz — ezzel megpördült, s egy szempillantás alatt magamra hagyott. Lehunytam a szemeimet, majd ököllel a falba ütöttem.
❝Nora❞ ━━━━━━━━
Arra ébredtem, hogy Dante hátulról átfűzve kezeit a csípömön szuszogott. Egy farmer nadrágon kívül nem volt rajta más.
Nem szerettem volna felébreszteni, így csendben kibújtam az öleléséből, majd megkeresve az előző este szétdobált ruháimat, felöltöztem, s olyan halkan, ahogy tudtam, kiosontam a szobából.
Egyenesen Aidan szobájáig sétáltam, majd kopogtattam az ajtón, ám senki sem nyitotta ki azt, így megkerestem a kulcskártyát, ami az ajtót nyitotta. Belépve a szobába a fiúnak hűlt helye sem volt. Biztosan előbb bement.
Átöltöztem, majd a fürdőszobába siettem. Megigazítottam a hajamat, s a tükörbe tűnt csak fel egy hatalmas, lila nyom a nyakamon, nem is emlékeztem, hogy Dante mikor csinálta azt. Kénytelen voltam felvenni egy sálat, hogy elfedje a kiszívás nyomát.
Amilyen gyorsan csak tudtam, a stúdióba siettem. Még forgatás előtt szerettem volna beszélni Aidannel. Fitástól kimerülve, lihegve nyitottam be a fiú öltözőjébe, mire ő csupán értetlen tekintettel nézett rám.
— Hé, szia — léptem mellé, míg ő csendben figyelt.
— Szia — köszönt.
— Én csak... csak bocsánatot szerettem volna kérni. Nem volt fair amiket mondtam — sóhajtottam. — Nem szeretném, ha gyűlölnél.
— Nem gyűlöllek — felelte egyhangúan. Felállt a székről, amin eddig ült, majd elém sétált. Óvatosan végig vezette ujjait a kötött sálamon, s levette azt, én pedig csendben tűrtem. Meglátta a nyakamon éktelenkedő lila foltot. — Akkor ő most a barátod? — nem volt mérges, sem meglepődött, szemei csupán csalódottságot tükröztek.
— Nem... — ráztam meg a fejemet. — Vagyis nem tudom — suttogtam.
— Nekem most mennem kell — nyújtotta vissza a kötött ruhadarabot, majd magamra hagyott. S ez volt az a pillanat, amikor tájöttem; mindent elszúrtam, végleg...
-ˋˏ ༻✿༺ ˎˊ-
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
