➽──────────────❥
❝Egy költözés, egy fiú és egy első találkozás képes mindent megváltoztatni. Először nem is gondolnád, hogy ez mennyi szenvedéllyel, s viszállyal jár.❞
➽──────────────❥
❝𝐀𝐢𝐝𝐚𝐧 𝐆𝐚𝐥𝐥𝐚𝐠𝐡𝐞𝐫❞
━━━━━━━━━━
Csak olvass, és élvez...
Aidan megpörgetett a levegőben, majd mikor letett, egy zöld szempárral találtam szembe magam.
— Sajnálom, hogy még csak most találkozhatunk, elég sok volt délelőtt a teendőm — ölelt szorosan magához, míg én arcomat a vállába fúrtam. — De mára szabad vagyok, szóval egy egész szombatra a tiéd vagyok — suttogta.
— Tényleg? — kérdeztem, mire csupán bólintott.
— Gyere — ragadta meg a kezemet, majd a lift felé kezdett el vonszolni. — Megmutatom a szobám.
— Hiányoztam? — kérdeztem a liftbe beszállva. Becsukódott az ajtó, s végül kettesben maradtunk.
— El sem tudod képzelni, hogy mennyire — felelte Aidan egy kisebb szünet után.
Mosolygott, ahogyan én is, ám nem nézett rám, csupán maga elé meredt. Nagyon közel álltunk egymáshoz, kezeink néha-néha összeértek, mely egy jól eső borzongást okozott.
Majd felértünk a tizedik emeletre, Aidant követve bevezetett a szobájába. A fiúnak nem volt szokása rendben tartani a dolgait, s ez most sem változott; mindenütt gitár kották és ruhák hevertek.
— Nem volt időm — felelte összepréselt ajakkal, mintha olvasna a gondolataimban, mire csak megráztam a fejem.
— Dante is itt van? — kérdeztem a fiúra pillantva.
— Nem tudom — bújt ki a válaszadás elől, majd a konyhába lépve egy bögrébe kávét töltött, s átnyújtotta nekem. — Mostanában nem beszélünk annyit. Tudod, mind a ketten elég elfoglaltak vagyunk — vonta meg a vállát, ezzel lezárva a beszélgetést.
Kettő hónappal korábban
❝Aidan❞ ━━━━━━━━
— Miért hazudtál Noraról? — kérdezte Dante, míg a reptéren várakozva ücsörögtünk. Még sötét volt, csupán a lámpák gyenge fénye világította meg a várótermet.
— Nem hazudtam... megdörzsöltem a szememet, korán volt, én pedig nagyon fáradt voltam — csak nem mondtam el az igazat — feleltem magam elé bámulva.
— De ez a kettő pontosan ugyanazt jelenti — emelte fel a hangját, ám én még ennek hatására sem néztem rá. — Miért kellett játszanod az érzelmeivel? Ő teljesen beléd volt esve...
— Mi? — szakítottam felbe. — Ezt ő mondta neked? — ragadtam meg a karját.
— Nem kellett mondania — forgatta meg Dante a szemét. — Ez mindenkinek egyértelmű, aki látta őt a közeledben... csak te nem. Pedig nem érdemled meg a szerelmét. Ő annyira... különleges és szép — merengett el gondolataiban. — És mindazok után, amit tettél vele, képes volt megbocsátani.
— Jézusom — nevettem fel gúnyosan. — Te beleszerettél Noraba — kiáltottam rá a mellettem ülő fiúra, mire több ember is rosszalló tekintettel nézett kettőnkre.
— Mi? Nem, én nem... — felelte.
— Oh, dehogyisnem. Te papolsz nekem arról, hogy nem kellene játszanom az érzelmeivel, de te pontosan ugyanezt tetted az elmúlt egy hónapban, ameddig én nem beszéltem vele. Szánalmas vagy. Remélem jól szórakoztál vele, mert ezután garantáltan nem fogod őt többet látni.
— Esküszöm mostanában rád sem lehet ismerek. Fogalmam sincs, hogy mitől változtál meg ennyire, de kezdek örülni, hogy több ezer kilométerre lakunk egymástól, és nem kell mindennap elviselnelek téged.
— Tudod, ez az érzés kölcsönös — ráztam meg a fejem, mire már nem felelt, csupán az ablakon túli sötét égboltot kémlelte.
-ˋˏ ༻✿༺ ˎˊ-
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
