Oneshots /Kérést elfogadok/ Lassan frissül

Blacknek születve

– Például? – kérdezte megenyhülve Sirius.

– Mi lesz Lyrával? Mind tudjuk, hogy ha belépne az ajtón egy másodperccel később már kínok között vergődne a földön – kezdte a szerinte könnyedebb témával Reg.

– Velem marad – válaszolta Sirius. – Ha minden jól megy akkor ezen a nyáron még Potteréknél leszünk és jövőre külön, ha mégsem akkor is velem maradhat hála az örökségnek.

– Neked is jó így Lyra? – fordult húga felé Regulus.

– Persze – bólintott határozottan, majd feltette az Őt foglalkoztató kérdést; – Van valami amit meg szeretnél osztani velünk?

– Igen, ez a beszélgetés egyfajta búcsú a részemről – bólintott Regulus. – Emlékszel a nyári szünetre Lyra?

– Igen – húzta el a száját Lyra. – Mármint arra a részére amikor ébren tudtam maradni a sajgó fájdalom mellett. Többször is rengeteg álarcos jött a szalonba és ezeken a találkozókon rendszeresen házi manók őrizete alatt kint kellett ülnöm a kertben.

– Ezek a találkozók egy dolog érdekében történtek, hogy vissza szerezzük a "család" jó hírét – folytatta Lyra helyett Regulus. – Többen is úgy gondolták, hogy nem vagyunk már méltók a nevünkre így

– Halálfaló lettél – fejezte be szinkronban Sirius és Lyra, míg előbbi mérgesen addig utóbbi döbbenten ugyanis remélte, hogy ez a beszélgetés sosem zajlik le.

– Igen és tudom, hogy nincs mentség, de mert mindig van de. A szüleinkkel kötött alakú szerint Lyra 17 éves koráig a kúriában maradt volna és az azt követő döntés határozta volna meg, hogy ki tagadják-e a családból – tekintett felváltva testvéreire Regulus.

– Merlinre – súgta Lyra, ezt követően orrba verte fiatalabb fivérét majd magához ölelte. – Előbbit azért mert tudjuk, hogy mi lettél, utóbbit azért, mert értem tetted. Sosem felejtem el, és egy nap megoldom, hogy a Black testvérek a megbélyegzés nélkül, nyugodtan éljenek.

– Mégis hogyan? Regulus eladta a lelkét magának az ördögnek – csattant fel Sirius.

– Valami köt hozzá? A kígyóhoz? – kérdezte Lyra bár sejtette a választ.

– A jel, azon keresztül kommunikál velünk – dörzsölte meg alkarját Regulus.

– Mire végzel a Roxfortban megoldom – nézett mélyen bátyja kék szemeibe Lyra.

– Bízom benned – ölelte magához Regulus Lyrát és mindketten várakozva pillantottak Siriusra aki némi töprengés után csatlakozott, miközben halkan öccse fülébe suttogva kimondta;

– Lyráért bármit!

&Nyári szünet kezdte&

Lyra elgondolkodva bámult ki a Roxfort Expressz ablakán. Mióta beszélt fivéreivel azóta egyik fiú sem kereste fel, ami nem is lepte volna meg annyira ha Sirius nem kerüli olyan gondosan. Lyra a különböző elméleti közül egyet választott ki; Sirius mégsem szeretné ha gondoskodnia kéne róla. Épp ezért a vonat út során Lyra számításba vette lehetőségeit, négy barátnője van, tehát ha mindenkivel megbeszél egy egy hetes ott alvást akkor júliusra biztosítja magának a szállást, a június végét tölthetné egy kisebb Black kúriában vagy a Foltotott Üstben viszont az augusztusról még fogalma se volt mikor a vonat begurult az állomásra. A Black lány mosolyt erőltetett arcára és egy-egy öleléssel elbúcsúzott barátaitól, majd még néhány percet várt míg kissé kiürül a peron–ha Sirius valóban lemondott róla akkor már legalább nem fájdítja a szívét azzal, hogy a mosolygó és boldog fivére Potterek mint családjával elmegy. Alig néhány másodperccel később azonban Lyra lelke megnyugodni látszott mikor meglátta a négy fős társaságot minek az élén Sirius szüntelenül keresett valakit.

– Lyra! – vette észre végre húgát Sirius. – Gyere, hadd mutassam be jótevőinket.

– Jó napot Mr és Ms Potter! – állt meg a felnőttek előtt Lyra majd kezet nyújtott; – Lyra Talitha Black.

– Euphemia Potter – fogott kezet a lánnyal Mia, majd oldalba bökte a férjét mikor észre vette, hogy a férfi feltünöen sokat időzött a lány más színű szemein.

– Fleamont Potter – eszmélt fel a férfi és egy óvatos kézfogás után átvette Lyra csomagját és lassan elindultak az átjáró felé.

– Készen állsz az új életre? – lépett húga elé Sirius. – A kedves, támogató szavakra?

– Igen – pillantott Lyra a boldog Potter hármasra, majd megölelte Siriust. – Köszönöm, hogy nem mondtál le rólam.

– Te vagy számomra a legfontosabb, sosem fogok lemondani rólad – jelentette ki határozottan Sirius és ezt komolyan is gondolta.