Sirius Black💑1

2.5K 40 3
                                    

T/N=te neved

H/N=húgod neve

L/B=legjobb barát

L/BN=legjobb barátnő

Heted év

"Legtöbb nyomorúságunkat, sokszor tértől és időtől függetlenül, az okozza, hogy megátalkodott érzelmi lények vagyunk, és képtelenek elszakadni attól, amihez kötődünk vagy kötődtünk." <Sokáig én sem tudtam elszakadni valakitől és valójában meg sem történt az elszakadás. Az egész egy teljesen átlagos napnak indult, de az a nap megváltoztatta több személy életét is. És hogy én kitől nem tudtam elszakadni? Ez a valaki a húgom volt, hiszen az előbb említett szörnyű nap után semmi sem volt ugyan olyan. Nem teljesen tudtam feldolgozni a hiányát, de sokan voltak a segítségemre. Nekem mégis csak egy ember hozta a teljes megkönnyebbülést az a valaki pedig Sirius Black volt, aki átérezte a helyzetem azon részét ami a húgom elvesztésével járt hiszen ő is elvesztette öccsét még akkor is ha a két eset eltért egymástól.

Épp barátaimmal sétáltam az iskola folyóson, mikor négy alak futott el mellettünk. Kik? Hát persze, hogy a tekergők és ez nem is meglepő ellenben a rózsaszín hajú Pitonnal aki utánuk ment és görcsösen szorongatta a pálcáját. Én persze, mint kedves és együtt érző egyén hangosan felnevettem, amihez többen is csatlakoztak. 

Igen,ez vagyok én aki sose bírja a tekergők tréfáját faarccal tűrni. Emlékszem egyszer megpróbáltam, de ahhoz arra volt szükség hogy ne vegyek levegőt ezért eszméletvesztéssel kerültem a gyengélkedőre. Na igen, én nem találtam szórakoztatónak de L/B és L/BN igen ami nem meglepő, mert őket néha az én nyomorom és szerencsétlenségem deríti jobb kedvre.(Mindent a barátokért és azok boldogságáért.) Említettem már, hogy Lily Evans a vörös ciklon kimondottan utál? Nem, akkor most említem. És hogy miért? Egyszerű, azért mert én viccesnek tartom azt amit a tekergők tesznek és az se kimondottan tetszik neki, hogy nem szoktam védeni Perselust alias Pipogyuszt és persze most is muszáj nekem elmondania hogy micsoda szörnyeteg vagyok. Egyébként nem értem miért utálkozik még mindig a tekergőkkel, mikor mindenki tudja, hogy Evan és Potter hat és fél év húzza-vonna után végre összejöttek. A ráadás pedig az, hogy ötödév végén Piton és Evans össze vesztek, szóval elég régóta nem is beszélnek. Akkor minek védi tovább?

- T/N, nem hiszem el, hogy te sosem bírsz csendben maradni. Nem is értem miért nem vagy még a tekergők között és azt végképp nem, hogy miért nevetsz ilyen jól mikor mind tudjuk, hogy mi történt tavaly a H/N-el. Láttam szeptemberbe hogy mennyien sajnálkoznak nálad, te pedig könnyes szemmel hallgattad őket. Azt hiszed engem átvernek a műkönnyeid? Mert nem, egyáltalán nem, egy szörnyű és utálatos ember vagy és a sok sajnálkozás semmit sem ér. A húgod pedig magának köszönheti a sorsát, nem kellett volna takarodó után kint lennie - na ezt pont nem kellett volna mert a húgom egy nagyon érzékeny téma. Hogy miért? Azért mert tavaly pár mardekáros megakarta viccelni, jól is indult de valami bekattant nekik és addig kínozták a húgom amíg az őrületbe nem kergették. Jelenleg a Szent Mungó egyik zárt osztályán tartják és mindössze 5% az esély arra hogy vala még normális életet fog élni. De az ember mit várhat egy Evans véle mugli söpredéktől? Semmit, hiszen nincsenek tisztában azzal ami nyáron történik a varázs világba, pedig a húgom ,,balesete" és az állapota elég sokáig címlap sztori volt a Reggeli Prófétába.

- Fogd be a mocskos szádat te szánalmas sárvérű - nem szokásom kiborulni,de ez kihúzta nálam a gyufát. - Azt hiszed engem érdekel amit mondasz? Mert nem, egyáltalán nem sőt eddig figyelmen kívül hagytam, DE a húgom tabu, érted? Nem tűröm, hogy te kedvedre beszéld ki, mert amíg te egy szipi-szupi nyarat töltöttél otthon addig én a szüleimmel naphosszat a Szent Mungóban ültem és vártam a fejleményeket a húgomról. Tudod hogy mit közöltek velünk a gyógyítók? - erre Evans csak a fejét rázta. Szerintem olyan sosem volt, hogy ő kezd egy vitát de utána szó nélkül hallgat, mindegy is nem ez a lényeg. - Azt hogy a húgomnak mindössze 5% az esélye egy normális életre. És kérdezem én, hogy miért érdemli meg a húgom ezt a sorsot?Mindössze 16 éves és hatalmas az esély arra hogy élete hátra lévő részét egy kórházban tölti. És képzeld a húgom nem a tekergők miatt fekszik egy kórházi ágyon, hanem a mardekárosok miatt akik szerinted jó emberek ,,Csak senki nem érti meg őket."- vékonyítottam el a hangom míg Evans szavait idéztem. - Most pedig szaladj, terjeszd tovább, hogy mekkora szörnyeteg vagyok és ha már mész árulj be Potternek is, gyerünk Evans. Mire vársz? - azt se tudom hogy mikor folytak ki a könnyeim, de mindegy mert mostanra már patakokban folytak le az arcomon. 

Egy ideig farkasszemet néztem a vörös lánnyal,majd valaki maga felé fordított és szó nélkül magához húzott egy ölelésre. És én? Én vissza öleltem, hiszen hihetetlenül jól esett. Nem is tudom, hogy mióta gyűlt bennem ez a sok dolog, de már mindegy mert kiadtam magamból. Bár nem a legjobbkor mert rengetegen hallották de így legalább tudják mire számíthatnak ha még egyszer valaki olyan hangnemben beszél a húgomról mint a vörös. Sokáig álltunk a folyosón csendben, ölelkezve mire megnyugodtam és abba hagytam a sírást. Mikor elhúzódtam a titokzatos ,,idegentől" akkor az iskola (egyik) legnagyobb szoknyapecérével találtam magam szembe azaz Sirius Blackkel. Soha se beszéltem vele különösebben, de mikor megtudta mi történt a húgommal akkor ő lett az egyik lelki támaszom. Furcsa mi, hogy egy olyan fiú mint Sirius egy lánnyal beszél úgy hogy a lány végül nem köt ki az ágyában? Sokan így gondolják de őt nem hatja meg, engem pedig még annyira sem. Az is lehet, hogy gyengéd érzelmeket táplálok az idősebbik Black fivér után DE CSAK LEHET!! Mellesleg az meglep, hogy már január van de Black még mindig nem fektetett meg senkit. Sokan azt terjesztik, hogy benőtt a feje lágya és van olyan is aki szerint szerelmes. Személy szerint én úgy gondolom, nekem mindkettőből csak hasznom lesz. Hogy miért? Azért mert így nem kell azt hallgatnom a folyóson hogy kit, mikor, hol és hogyan fektetett meg és az sem utolsó szempont, hogy nem lök fel egy lány aki sírva rohan el mellettem miután beszélt az előbb említett,, fiúval". Meg kell hagyni Black valóban remekül néz ki és nekem is szemet szúrt de én tanultam a többi lány naivitásából és inkább csak távolról ,,gyönyörködöm" a ,,fiú" tökéletes vonásain. Hogy miért van a fiú idéző jelbe? Csak azért mert egy 17 éves varázsló valójában már felnőtt és kinézetre sem kisfiú már sokkal inkább férfi. Annyira elmerültem a gondoltaimba, hogy Sirius hangja hozott vissza a valóságba. Akkor tűnt fel az is, hogy már csak ketten vagyunk ott a folyóson.

- Annyira sajnálom T/N, hogy nem voltam itt előbb és nem állítottam le Lilyt, de esküszöm többet nem fog neked ilyeneket mondani... - kezdte,én pedig megpróbáltam közbe vágni de mikor látta hogy szólásra nyitom a szám egyszerűen csak rátette hatalmas tenyerét ezzel belém fojtva a szót. - Tudom, hogy H/N érzékeny téma, nálam ugyanez a helyzet Reggel persze a két dolog különbözik, de akkor is tudom milyen mikor a testvéreddel hoznak ki a sodródból. Lily valószínűleg most nagyon szégyelli magát, de idő kérdése és bocsánatot fog kérni. James pedig azt üzeni, hogy ne haragudj se rá,se Lilyre. Mellékesen mondom hogy jössz nekem egy fehér inggel mert ezt tönkre tette az elmosódott sminked - ezen mindketten elnevettük magunk. Imádom,hogy mindig megnyugtat és még azt is eléri a végén hogy nevessek vagy akár csak mosolyogjak.

- Nem lehet máshogy kárpótolni? - kezdtem vele incselkedni, de arra nem számítottam amit utána történt.

- Kedves T/N igen is lehet, de nem hiszem hogy az ötlet neked is tetszene - húzta egy féloldalas mosolyra a száját.

-Szerintem az ajánlat csak jobb lehet Black, tekintve hogy hétvégén elköltöttem a galleonjaim és a szüleim utánpótlása csak pár nap múlva érkezik - hajoltam hozzá közelebb.

- Ez esetben kérem a csókom T/N - felelte Sirius és a derekamnál fogva közelebb húzott magához.

- Ahogy óhajtod - tettem meg amit kért, mi pedig percekig álltunk ott a kihalt folyóson miközben ajkaink vad harcot vívtak.

- Nem, ez még csak az ing árának a fele. Kérem a másik felét is! - követelőzött mint egy kis gyerek én pedig vigyorogva invitáltam őt egy újabb csókba.

KÉRÉS MENETE!!

Nyilván a választott karakter neve kell, és az, hogy olvasó vagy kitalált karakter lesz-e mellette. Ha kitalált a karakter akkor, jó lenne ha külső és belső tulajdonságokkat is írnátok, valamint-ez mindenre vonatkozik-megkönnyítené a dolgom, ha azt is megmondanátok, hogy parental esetleg love story vagy valami más alapján íródjon-e a bizonyos kis történet.

Shipek írása sem akadály addig ameddig nem azonos neműek a karakterek, mivel ezzel nem tudok azonosulni és jó történetet írni.

Oneshots /Kérést elfogadok/ Lassan frissülWhere stories live. Discover now