Kérte: winchesterzwife
Sajnálom hogy ennyire sokat kellett várnod!
Lizzie és Josie 5-6 évesek, a sorozat cselekményit nem követi!
A boszorka élet sokszor tűnt túl nagy tehernek a Bennett lánynak, míg Bonnie csak tizenéves korában fedezte fel képességeit addig a fiatalabb Bennett lány egészen kicsi kora óta gyakorolta a különböző varázslatokat. Tizenéves korában ismerkedett meg Kai Parkerrel aki első ránézésre a fiatal lány számára csak egy magába forduló fiú volt, majd az első szóváltásuk után unszimpatikussá vált számára a fiú. A két fiatal közötti ellentétet ezután az növelte, hogy egy iskolai elzárás során ketten voltak mindössze és T/N egy kevésbé éber pillanatában Kai rögtön ereje szipolyozásába kezdett. Ezután a fiatalabb Bennett boszorkány erejét az érkező nővére, Bonnie mentette meg. Évekkel később még fennállt köztük az ellenségeskedő hangulat, ráadásul Kai megölte születendő keresztgyerekei anyját, a legjobb barátnőjét aki történetesen a fiú testvére. Josie és Lizzie életét a konven mentette meg Caroline segítségével. T/N az esemény következtében zárta egy börtönvilágba Kait, mindennek már hat éve.
- A méltán csodás T/N Bennett - vigyorgott a fiatal nőre Kai. T/N sose tagadta, hogy Kai a férfi ideálja és ahogy ott állt előtte a kissé imbolygó férfi rá kellett jönnie, hogy a sok évnyi utálat amit a férfi iránt érzett szép fokozatosan vonzalommá vált.
- Mit keresel itt Kai? - lépett ki kíváncsian a házból T/N.
- Szerettem volna köszönetet mondani az unokahúgom egyik legnagyobb pártfogójának - felelt Kai.
- Mármint az unokahúgaid, ikrek - javította ki a fiatal boszorka.
- Akkor...
- Eddig úgy néz ki, de dolgozunk rajt hogy ne kelljen - vágott közbe T/N. - Eddig inkább kevesebb sikerrel, de Caroline sokat utazik, hogy mindent megtudjon.
- Caroline Forbes? - vonta fel szemöldökét Kai.
- Caroline Salvatore - javította ki ismét a férfit T/N. - Meg volt amit akartál Parker szóval akár el is mehetsz.
- Azért nem volt meg minden amit szerettem volna - lépett közvetlenül a boszorka elé Kai. - A fiatalabb Bennett nővér még mindig tartja a távolságot.
- A fiatalabb Bennett nővér nem tehet mást - felelt mélyen a férfi szemeibe nézve T/N. - Mi mást tehetne, ha a férfi megölte a legjobb barátnőjét?
- Kérlek T/N - fogta óvatosan kezei közé a nő arcát Kai. - Annyi mindenen mentem keresztül, a családom fekete báránya voltam.
- Ez nem mentség Kai - súgta könnyezve T/N. - A szüleid tehetnek mindenről, a testvéreid bűne annyi volt, hogy féltek segíteni, szerették volna elkerülni a szüleitek haragját.
- Segíts jó emberré válnom - kérte kétségbeesetten a férfi.
- Egyetlen esélyed van, egyetlen egy - sóhajtott T/N.
§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§
§7 évvel később§ [Lizzie és Josie 11 éves]
Josie és Lizzie mosolyogva nézett Kai és T/N újszülött kislányára, Ashley-re. Az ikrek nem igazán értették meg, hogy az a férfi aki képes volt végezni biológiai anyjukkal hogy változott meg ennyire, de különösebben nem is foglalkoztatta őket a kérdés. Kai és T/N kapcsolata először meglepte őket, de alig voltak 7 évesek amikor ez megtörtént szóval ugyan kissé tartva a távolságot Kai-tól, örültek annak, hogy anyjuk (Josette) legjobb barátnője boldog a férfi mellett.
- Mi is ilyen kicsik voltunk? - kérdezte Josie.
- Ti még Ashley-nél is kisebbek voltatok - felelt a kissé kimerült T/N. - De ennek nagyon egyszerű magyarázata van, az ikrek mindenen osztoznak, főleg az anyaméhben.
- Ashley-nek lesz kistestvére? - pillantott fel az újszülöttről egy másodperc erejéig Lizzie. - A testvér mindig egy nagy ajándék - mosolygott az újdonsült anyukára, majd Kai-ra tekintett - vagyis a legtöbb esetben.
Lizzie szavai mélyen érintették volna Kai-t ha nem tapasztalta volna meg az elmúlt években, hogy Lizzie-nek mindig mindenhez van egy negatív kommentárja. Kai és Lizzie ismertsége óta a férfi egy valamire egész biztosan rájöhetett, szőke unokahúga a mélyebben érintett biológiai anyjuk halálát illetően akkor is ha Lizzie látszott az erősebb lelkivilággal rendelkező ikernek.
- Lizzie - bökte oldalba testvérét Josie.
- Mindenki tudja, hogy igazam van - forgatta szemeit a szőke iker.
- Jól van lányuk, a legjobb talán az lesz ha mára elköszöntök a kis családtól - vágta el a még csak készülőben lévő vitát Alaric.
- Örülünk neked T/N - ölelte meg Lizzie a fiatal anyukát és egy puszit nyomott Ashley homlokára. - Holnap reggel meglátogathatunk?
- Persze - mosolygott az ikrekre T/N.
- Akkor reggel jövünk - viszonozta a mosolyt a bácsikájától ellépő Josie.
- Azért reggel is igyekszem nektek időt nyerni - ígérte Alaric a párnak és a lányok után sietett.
- Most hogy a lányok nincsenek itt - kezdte Caroline ahogy bezárult az ajtó. - Mi a kicsi teljes neve?
- Ashley Olivia Parker - felelt Kai.
- Nem értem a névválasztást - vallott színt Caroline.
- Bűntudat Care, a bűntudatunk vezérelte a névválasztást - sütötte le zavartan a tekintetét T/N.
- Hosszú neve lehetne ha Kai áldozatait vesszük figyelembe - szúrta oda epésen a szőke nő.
- Az én bűntudatom - ismerte be T/N. - Ashley és Olivia Fray miattam halt meg.
- Mégis mikor? - döbbent le Caroline.
- Mikor 16 voltam, ezért maradtam ki az összes bajos ügyetekből, nem tudtam volna még nagyobb bűntudattal élni - adta át lányát Kai-nak a nő és minden figyelmét Caroline felé fordította. - Nem szándékosan bántottam őket, szinte mindig Emily nagyival gyakoroltam viszont hiába ment rá szinte minden időm akkor is túltengett bennem a mágia.
- A mágia pedig kitört - világosodott meg Care.
- Igen, a lányok pedig túl közel voltak és nem élték túl - törölte le árva könnycseppjét T/N.
- Te egy nagyon jó boszorkány vagy T/N Bennett - ölelte meg a T/N-t a szőke.
- Parker Care, már T/N Parker - nevetett fel halkan a fiatalabb Bennett nővér. - Már több mint két éve, lassan igazán hozzászokhatnál.
YOU ARE READING
Oneshots /Kérést elfogadok/ Lassan frissül
Short StoryMinden idetévedt olvasóban egy a közös; fantáziáltak már arról mi lett volna más az adott történetben ha van még valaki. Van aki magát látja ezekben, van aki teljesen új embert alkot, de mind egy helyre vezet. Az olvasó bátorságot merít és üzenetben...