Nem Létező Szavak |C.L.|

2.𝑭𝒆𝒋𝒆𝒛𝒆𝒕

•Lisa Ventura•

Az egyik nap, a Landoval folytatott eszmecserét apám zavarta meg.

- Lis, gyere ide kérlek!

Kiáltott a maga sajátos rekedttes, mégis kedvesen szóló hangján.

- Megyek! -válaszoltam vissza, majd megöleltük egymást Landóval, ő pedig ment tovább a saját narancssárga színben virító csapatához.

- Szia apu, mit szeretnél? -kérdeztem tőle mosollyal az arcomon.

-Csak el szeretném neked mondani, hogy holnap érkezik hozzánk az új pilótánk a Forma2-ből, szeretném ha majd kedvesen bemutatkoznál neki, és körbevezetnéd, hiszen úgyis neked van itt a legtöbb időd mindenki közül.

- Köszi apu ez igazán jól esett -forgattam meg szemeimet - De persze, szívesen körbevezetem, csak majd mutasd meg holnap, hogy kit kell keressek, mivel a Forma2-ben nem nagyon vagyok jártas.

- Rendben, megmutatom!
- Mostmár mehetsz! -intett utamra apám.

A homeból kiérve egyből megkerestem Landot, hogy elújságoljam neki, milyen nemes feladatot bíztak rám. Ő éppen végzett valamivel, de mikor megtaláltam, nagyon sietett valahova, ezért csak a leglényegesebb dolgokat tudtam vele közölni.

- Képzeld Lando, holnap egy új F2-es pilótát kell itt körbevezetnem, aki hozzánk fog csatlakozni -mondtam neki lihegve.

- Ez nagyon jó -válaszolt Lando -de most tényleg mennem kell, van egy sejtésem kire gondolsz, nagyon jó barátom, de nem árulom el, legyen csak neked meglepetés! -ezt már kiáltozva mondta, hiszen már olyan messze volt a gyors lépéseivel, hogy csak így lehetett hallani a hangját.

- Köszönöm a kedvességed!- motyogtam magamban, hiszen úgysem hallotta volna már meg.

Az este lassan és unalmasan telt. Néha 1-2 ott dolgozó odahívott, hogy vigyek neki oda valamit, de ennél több semmi, ezért úgy döntöttem hazamegyek.

- Szia apa, én hazamegyek, már a kocsimat is kikészítettem! -kiabáltam vissza a homeba már a kiléptető kapu előtt.

- Rendben kicsim, de még sokáig bent kell maradnom, ne várj meg a vacsorával, jóéjt. -kiabált vissza nekem.

Éppen beültem a fekete Ferrarimba, amikor egy sikítozó rajongótábort láttam. Az összegyűltek mind egy körübelül 180 cm magas, kissé borostás, barna hajú srácot lihegtek körül. Szinte megőrültek érte. És a srác hirtelen beszállt az autómba, se szó se beszéd nélkül.

- Indulhatunk sofőr -kiabálta ezt nekem szó szerint, majd egy embereset ütött a vállamra.

- Bocsi, de mégis mit képzelsz magadról? -kérdezem tőle felhúzott szemöldökökkel.

- Rendeltem egy Ferrarit, hogy elvigyen a hotelembe -mondta úgy, mint aki nem vágta le a szitut.

- Hogy tessék? -nézek rá kikerekedett szemekkel. - 1.ez nem egy taxi, hanem az én kocsim -kezdtem bele a mondandómba. - 2.látsz te rajtam öltönyt vagy sapkát? - 3.pedig nem gondolod hogy nem kéne ütögetned a sofőrjeidet, és ne tán ha ez már megtörtént, bocsánatot kérni, és elszégyelni magadat? -fejeztem be a kioktatásomat.

- Pedig örülnék, ha ilyen csinos sofőröm lenne! -kacsintott rám, majd kiszállt az autómból, és beszállt a ténylegesen őt szállító autóba.

Se bocsánat kérés se -Bocsi hogy beszálltam az autódba, és még meg is ütottelek. -azon az egy bókon kívül nem kaptam semmit. Nem tudtam ki ez a gyerek, de nem is érdekelt. Elhajtottam a hotel felé amiben a Bahraini nagydíj alatt megszálltunk, reménykedve, hogy a holnapi F2-es fiú ennél már csak jobb lesz.