Ayumu

Negyvenötödik fejezet (+18!)

Nem tudom, mit mondhatnék Hirokinak, így úgy döntök, nem említem az előbbi kis incidenst. A végén csak feleslegesen idegeskedne, vagy hazamennénk. Vagy az lenne a vége, hogy felelősségre vonná Sakurát, amit én is meg tudok tenni. Nincsenek illúzióim arra vonatkozóan, hogy Sakura másnap nem teszi tiszteletét a sajtótájékoztatón. Biztos bepróbálkozik majd, hogy megszégyenítsen valamivel az újságírók előtt. Emiatt eléggé aggódom, hiszen nem vagyok tapasztalt az ilyen ügyekben. Sosem volt dolgom a sajtóval, nem tudom, hogy kezeljem a tolakodó kérdéseket. Csak abban bízhatok, hogy Hiroki a segítségemre fog sietni. A tegnap este után úgy érzem, mindenki engem bámul, még úgy is, hogy napszemüveget viselek és a pulcsim kapucniját is a fejemre húzom. De lehet, hogy pont ettől tűnök gyanúsnak. Nem tudom, de félelem fog el, ha arra gondolok, néhány rossz szó, vagy egy bosszúálló cikk miatt Hirokinak és a vállalatnak lehet baja. Nem akarom, hogy Hiroki miattam kerüljön bajba, de nem akarom azt sem, hogy Sakura kerüljön ki győztesen a háborúból. Jó pár csatát megnyertem Hiroki szívéért, de a neheze csak most jön.

Csak akkor veszem le a napszemüvegem, mikor már Hiroki mellett ülök és a terem elsötétül. De akkor is lopva körbepillantok. A két lány, akik megfenyegettek, nincsenek itt. Biztos valami mást néznek egy másik teremben. Habár a terem tömve van, könnyen lehet, hogy csak nem vettem észre őket, mikor bejöttem. Főleg fiatal párok vannak itt, lánytársaságok, mi vagyunk az egyetlen egynemű pár. Bár ezt csak sejtem, nem tudhatom biztosan, hiszen a lányok között is vannak, akik a saját nemüket szeretik. Hiroki átkarol, én pedig kényelmesen nekidőlök a vállának, szemeimmel a vászonra tapadva. A film nem túl bonyolult, tipikus romantikus film, hasonló ahhoz, amit Satoruékkal láttam. Az aggodalmam lassan elpárolog, ahogy a filmet nézem, popcornt eszem és kólát iszom hozzá. Érzem Hiroki érintését, ahogy végigsimít a vállamon, majd lassan a hajammal kezd játszadozni. Még meg kell szoknom, hogy rövid, mert ma is többször meglepődtem, hogy a hosszú tincseim eltűntek. Még fura, de biztos vagyok benne, hogy hozzá fogok szokni. Egyébként sem hiányzik az a lobonc, elég volt belőle tizenhat évig. Hiroki hirtelen elveszi a kezét, majd az állam alá nyúl és maga felé fordítja a fejem. A szemébe nézek, ami vággyal van tele, úgy hiszem, ha nem lenne itt rajtunk kívül senki, nekem is esne. A sorunkban csak a másik oldalon ül egy párocska, de ők teljesen egymásba vannak feledkezve. Picit félredöntöm a fejem, amennyire tudom, úgy pislogok fel ártatlanul Hirokira. Megnyalom az alsó ajkam, mire látom, hogy a párom nyel egyet. Elmosolyodom, ő pedig az ajkaimra tapasztja a száját. Nem durva, nem erőszakos, inkább kutakodó, finom és óvatos. De a szívem így kihagy egy ütemet, a testemen mintha áram cikázna át. Minden alkalommal jobban és jobban akarom őt, így finoman visszacsókolok, két kezem közé fogva az arcát. Hiroki szabad kezével a pulcsim cipzárjával szórakozik, majd úgy dönt, inkább alulról próbálkozik. Kirángatja a pulcsim alatt levő pólómat a nadrágomból, és felfedezőútra indul. Érintésére összerezzenek, ahogy ujjai tapogatva fedezik fel az oldalamat, mintha még nem tudná, mit talál.

– Ne! – szólalok meg suttogva, megszakítva a csókot, óvatosan eltolva őt magamtól. – Ne itt! Megláthatnak.

– És az zavar? – nyal végig Hiroki a nyakamon, mire a gerincemen jóleső borzongás fut át. Halkan felsóhajtok, de egyből a szám elé kapom a kezem. Hallom, hogy Hiroki felkuncog. – Jól van, akkor menjünk máshová. Tudok egy jó kis helyet – búgja érzéki hangon a fülembe, amitől máris éledezni kezdek odalenn.

– Hiroki... – nézek rá értetlenül, de ő kézen fog és egyszerűen kihúz a sorból.

Senki sem figyel minket, ahogy elhagyjuk a termet, a kóla és a popcorn egyszerűen ott marad. Igaz, én korbácsoltam fel a vágyait, én hagytam magam, most azonban nem tudom, hová akar vinni. Nem mintha félnék, Hiroki sosem bánna velem durván, sosem erőszakolna meg, vagy okozna nekem akarattal fájdalmat. Egészséges a szexuális életem, legalábbis egészségesebb, mint a sorstársaimé. Bár az utóbbi időben a Hirokira nehezedő sok munka miatt kevesebbszer szeretkezünk, de talán pont ettől olyan különleges minden egyet alkalom. Nem mászunk rá egymásra, nem vagyunk együtt állandóan, hiszen mindkettőnknek megvan a saját élete. Neki a munka, nekem a tanulás. Pont ezért, minden pillanat, amit együtt töltünk felér egy megvalósult álommal mindkettőnk számára.