Ayumu

Huszonkilencedik fejezet

Nem tudom, mennyi ideig emésztem magam, sírva, az ágyon fekve. De lassan azért sikerül megnyugodnom. Hiroki nem jön fel, biztosan lenn van Sakura-samával. Talán őt fogja választani, én pedig csak kaland voltam a számára. Biztos vagyok benne, hogy az apja állapota miatt, Sakura-sama most úgy manipulálja, ahogy neki tetszik. Én viszont ezt nem akarom, nem akarom, nem akarom! Hiroki engem szeret, tudom jól, nekem pedig tennem kell valamit. A pofon már nem fáj, de ahogy felállok és az ajtó felé indulok, belém hasít a félelemmel vegyes jeges rettegés. Mi van, ha Hiroki azért nem védett meg, mert nem is szeret igazából. De láttam rajta, mennyire ki van bukva idegileg, hogy próbálkozott, de nem ment neki. Beharapom az alsó ajkam, és minden erőmet összeszedem. Muszáj eltávolítanom azt a nőszemélyt a házból, hiszen én vagyok Hiroki párja. Az én dolgom, hogy törődjek vele, hogy gondoskodjam róla, nem Sakura-samának. Nagy levegőt veszek, határozottságot erőltetek magamba, majd lemegyek a nappaliba. Hiroki magába roskadva ül a kanapén, mellette Sakura-sama, aki úgy tűnik, minden tőle telhetőt megtesz, hogy „hasznos" legyen a párom számára.

– Hiroki-san, minden rendben lesz, majd én gondoskodom rólad, ne félj! – csicsergi vidáman. – Örülök, hogy az a kis kurva nincs itt, így végre kettesben tölthetünk egy kis időt. Hidd el, jót tett neki, hogy a helyére lett rakva.

– Akkor sem kellett volna megütnöd – mondja Hiroki. – Ayumu érzékeny lélek, most biztos azt hiszi, hogy utálom. Fel kéne mennem bocsánatot kérni tőle.

A szívem megdobban erre a mondatra. Hiroki mégis szeret engem. Határozott léptekkel lépek be a nappaliba, amivel felhívom magamra Sakura-sama figyelmét.

– TE?! Mit keresel még itt?! Takarodj innen! Nem látod, hogy már mennyi kárt okoztál Hiroki-sannak és a családjának?! – mutat rám dühtől remegve. A vonásai egészen eltorzulnak, elég csúnya így.

– Nem! – válaszolom határozott hangon, mire mindketten meglepetten merednek rám. – Maga menjen innen, Sakura-sama! Én vagyok Hiroki párja, magának itt nincs keresnivalója! Nem fogom hagyni, hogy ráerőltesse magát, és az állapota miatt olyasmit csikarjon ki belőle, amit ő nem akar megtenni. – Odalépek hozzájuk, és egy mozdulattal megragadom a nő karját, majd megrántom. – Menjen innen!

– Te kis rohadt ribanc! – kiált fel Sakura-sama, és a keze már lendül is.

Várom a pofont, de az nem jön. Mikor odakapom a fejem, látom, hogy Hiroki Sakura-sama szabad kezét fogja. A nő csak pislog, szemmel láthatóan nem tud mit kezdeni a helyzettel. Hiroki felkel, egyszerűen kézen fogja Sakura-samát, mire amaz tiltakozni kezd. De Hiroki nem figyel rá, csak egyszerűen kirakja a bejárati ajtó elé.

– Ha még egyszer kezet mersz emelni Ayumura, feljelentelek testi sértésért! – fenyegeti meg azon a hangon, amit én is jól ismerek. Ez már az én Hirokim, semmi kétség. – Fogd már fel, te tyúkeszű nőszemély, hogy nem foglak feleségül venni! Egyszer és mindenkorra szakítok veled, és ha még egyszer ide mersz jönni, azt birtokháborításnak fogom tekinteni, megértetted?!

– Hiroki-san... – kezdené Sakura-sama, de Hiroki egyszerűen becsukja az ajtót.

Mikor Hiroki visszatér az nappaliba, bár látom, hogy rettentően nyúzott, kimerült és szenved, de mégis ugyanaz az ember, akit ismerek. Erős, és határozott. Csak döbbenten állok, miközben ő odajön hozzám, és megölel. Nem mond semmit, de nincs is szükség szavakra. A karjaiba bújok, visszaölelek, miközben hallgatom a szíve dobogását. Megvédett engem, kirakta Sakura-samát, most már egyértelműen szakított vele. Annyira boldog vagyok, hogy sírni tudnék, ugyanakkor a szívem szakad meg, hogy mennyi fájdalmat kell most elviselnie.

Jó ideig tart, mire kibontakozunk egymás öleléséből. Hiroki nem akar elengedni, de ennie kell, fürdenie és mindenek előtt aludnia. Úgy néz ki, hogy egy kísértet is megirigyelné, de én nem akarom nyúzottnak látni.