Ayumu

Huszonnyolcadik fejezet (+18!)

Rettentően szédülök, kénytelen vagyok Akirába kapaszkodni, aki káromkodva morog valamit az orra alatt. Nem értem, mit mond, de tudom, hogy nem tetszik neki ez az egész. Sem az, hogy felkeltem, sem az, hogy Sawada-sama és a többiek itt vannak. Ő sem szereti őket, ezt egyértelművé tette. A nappali ajtaja közeledik, és éppen a kilincsre teszem a kezem, amikor meghallom Satoru hangját.

– Ezt nem teheted! – kiabálja idegesen. – Ehhez végképp nincs jogod!

– De van! – üvölti Sawada-sama, mire összerezzenek, és majdnem elesek. Csak Akira erős karjai tartanak meg, aki szitkozódik egy sort. – A kölyköm vagy, azt csinálok veled, amit akarok. Egyébként is, unom már a kis játékaidat! Az én tulajdonom vagy, ahogy a bátyád is, így mindketten azt teszitek, amit mondok!

– És ha nem? – kérdi gúnyosan Satoru, miközben lenyomom a kilincset, és kinyitom az ajtót. – Akkor majd elküldesz...

Ahogy belépek, vagyis inkább betántorgok, a beszélgetés zaja elhal. Zihálok, nagyon melegem van, alig állok a lábamon és megint rám jön a hányinger. De nem hátrálok meg.

– Ayumu! – hallom meg Hiroki hangját, majd futó léptek közelítenek, ő pedig ott áll előttem és a karjaiba kap. – Mi a fenét keresel itt? Neked pihenned kéne! Akira, miért hoztad ide?!

– Nem... Akira hibája... – nyöszörgöm halkan, minden szót úgy préselve ki magamból, miközben az ingébe kapaszkodom. Nem érdekel, ha mindenki minket bámul,vele akarok maradni. – Nem... akartam... hogy... egyedül csináld... végig... Itt akarok... lenni... veled...

– Kis butuskám – suttogja Hiroki, erősen magához ölelve. A hajamba csókol, miközben felemel. – Visszaviszlek, mielőtt elájulsz nekem.

– Ne... – nézek fel rá könyörögve. – Maradni... akarok... Veled... akarok lenni...

Hiroki rám néz, szerintem tudja, hogy nem tud meggyőzni. Elküldi Akirát, hogy hozzon nekem egy pohár vizet, miközben Aiden is elpárolog valamerre. Hiroki helyet foglal velem a fotelben, magához húz, aggodalmasan ölelve magához. Hamarosan egy pléd kerül rám, majd Hiroki megitat.

– Na, kiszórakoztad magad a kurváddal? – kérdi megvetően Keita-sama. – A kis dög képes beteget játszani, hogy szánalmat csikarjon ki belőlünk.

– Ráadásul képes letegezni Hiroki-sant – veszi át a szót Sakura-sama. Egy szót sem szólok, csak pihegve bújok Hirokihoz. – Hiroki-san, mégiscsak én vagyok a menyasszonyod, nem? Miért vagy még mindig vele? Engem kéne ölelned, velem kéne randira menned, nem egy fiúval, aki megszégyenített minket mások előtt. Komolyan nem jelentek neked semmit, hogy képes vagy eldobni mindent egy prostituáltért?

– Sakura! – emeli fel a hangját Hiroki. – Ayumu a párom, ezt már mondtam. Téged pedig akkor sem vennélek el, ha te lennél az utolsó nő a világon. Ahogy a vidámparkban és most viselkedtél, az nem méltó egy elegáns hölgyhöz! Nagyot csalódtam magában, kisasszony! Ami pedig Satorut illeti apám – fordul Sawada-samához –, majd ő eldönti, kivel akar együtt élni. Nem vagyunk a tulajdonaid, sem a bábjaid, akiket kedvedre rángathatsz ide-oda. Anyánkat sikerült a sírba kergetned, de velünk ezt nem fogod megtenni! Ayumu itt marad, ez az utolsó szavam!

Végignézek a többieken. Satoru Aident öleli, aki remegve bújik a párjához. Sawada-sama úgy néz ki, mint egy kitörni készülő vulkán. Sakura-sama meglepettnek tűnik, Keita-sama bosszúsnak, míg Shinji-samán látszik, hogy nem tudja hová tenni ezt az egész helyzetet. Szerintem tanácstalan. Akira viszont egykedvűen ül, hiszen neki tényleg semmi köze az egészhez. Végül úgy tűnik, Sawada-sama döntésre jut, mert elmosolyodik, ami nekem nem tetszik. Rémülten kapaszkodom Hirokiba, aki csitítóan simogatja meg az arcom. De ez nem sokat segít a rettegésemen.