Üdv a pokolban! (Newt)

XIV.

El kell jutni az Útvesztőhöz. Ennyit tudtam. Ketten? De hogyan? Mikor érünk oda? Vagy először ahhoz a Vince-hez megyünk? De arra már állítólag nincs idő.

Ezernyi dolog kavargott a fejemben és sok érzés is feltört bennem. Izgultam, hogy láthatom őket, emellett féltem, mert nem fognak felismerni. És akkor mi lesz? Hisznek nekem?

Ezután visszagondoltam a felvételen látottakra, mert azért kiszúrtam pár dolgot. Például azt, hogy a fiúk jól megváltoztak. Mi tagadás, jobban néztek ki, mint most én. Izmosabb mindegyik, nálam tutira. Gally, ugyanaz a krumpliorrú maradt...."mosolygok magamban". A kicsi Chuck is nagyot nőtt, de megtartotta a duci kinézetét. Szomorú, hogy őt is felküldték. Alby-t nem láttam a felvételen, vajon jól van? Biztosan.

Ennyi gyerek, pedig úgy emlékszem Tommy azt mondta, csak négyen mennénk. Ezek szerint, kezdő csapatként....

Mikor kijöttünk abból az ócska vagonból, egy óriási, több méter magas alagút felé vettük az irányt, ami mindkét oldalt bányászlámpával volt kivilágítva és egy sínpár hevert a közepén. Falak nedvesek voltak, penész szag terjengett a levegőben, enyhe szellő fújdogált csupán. A peronon haladtunk elég sietős léptekkel. Hihetetlen fáradt voltam, mivel semmit nem aludtunk. Viszont Scarlett-en nyoma nem volt kialvatlanságnak, vagy csak jól titkolta.

Rendet akartam tenni a gondolataimban, mi is a terv, így kérdezz-feleleket kezdtem játszani.

-Most akkor a barátaimért megyünk vagy a Jobb Karhoz? Mert nem voltál egyértelmű.

Hátra sandított, mintha valami rosszat szóltam volna, majd vissza előre fordította a fejét. Úgy tűnt a hátára nem kívánja azt, hogy beszélgessünk, de azért válaszolt.

-Már jeleztem a csapatnak. Ott lesznek ők is. És nagyon bízom benne, hogy nem késtünk el. Az alagút végén várnak minket hárman, mivel nincs saját járgányunk! - és újra csúnyán visszanézett.

Igen, miattam. Bánom is azt a húzásom, mivel még hasogat a fejem, remeg a gyomrom és fáj a csuklóm....de mikor is szólt nekik? Semmit nem vettem észre az egészből, mindegy is.

-Gondolod a VESZETT megsejtett valamit? Vagy ez volt a tervük valóban?- meglepett, hogy készségesen válaszol.

-Akármelyik is, a fiúk és a húgod nagy veszélyben vannak. Ha nem érünk oda, cseszhetjük...Ezért kapkodd a lábad! - egy pillanatra visszatért az a stílusa, mikor először találkoztunk. Utálatos.

Teresa. Valamiért felküldték oda. Sose kedveltem, de Tommy odáig volt érte, meg vissza.

Egy életem, egy halálom, megkérdezem mi történt. Legalább ez a rövidnek tűnő séta ne teljen unalmasan.

-Azt mondtad, Teresa és te, jóban voltatok. Mi történt? Miért utálod?

Hátulról is észrevehető volt a feszültsége, meg ziher, hogy az elevenbe vágtam...Csak nagy nehezen szólalt meg.

-Ő és Thomas....Kivételes IQ-val rendelkeznek, így kettejüket bíztak meg sok mindennel. Együtt kellett dolgozniuk, de mindig találtunk alkalmat, hogy kibeszéljük a lányos dolgokat. Sokat nevettünk. Ava Paige azonban látta Teresa-n, hogy sokkal megadóbb, tiszteli és hisz abban, amit ez a szervezet képvisel. Emiatt is romlott meg a barátságunk, mert én már nem. Ezt viszont Thomas vette észre és beavatott. Ő sem bírta nézni, ahogy a barátai sorba meghalnak, meg hogy belőlem mi csinálnak. Gondolom ez is dobott a latba Teresa-nál...a titkolózásunk. Féltékeny lett és persze folyton jelentett rólam, minden apróságot...sok mindent valóban nem árultunk el neki, de igyekeztük meggyőzni. Hajthatatlan volt...."a VESZETT jó", ezt mondogatta folyton...

-Őrület. És még spicli is. - vágtam rá zsigerből az egészre.

-Igen. Az...de Thomas valamilyen szinten védte így is. Ez a szerelem. Hiába, világos volt számára milyen a csaj, nem árulta el neki mi a fő terve, pont Ava miatt...mégis szerette.... Amúgy simán megjátszhatja, hogy nincsenek emlékei...vagy valóban rájött milyen is az imádott VESZETT, így az ő memóriáját is törölték. Bár, a kutyából nem lesz szalonna.

Szerelem? Sose voltam az, halvány fogalmam sincs milyen... bár jó lett volna...ha meg mégis ez lenne a szerelem, köszönöm, inkább nem kérek belőle.

-Én sem kedveltem. Mindig Ava mellett ment, mint egy kis csatlós. Dróton rángatta Tommy-t, amennyire csak lehet. - kezdtek újra feltörni a régi emlékek.

-Meg neki is köszönhetem, hogy ez lett belőlem. Már elég hamar külön választottak a többi lánytól. Mikor meg kiderült, hogy ő is benne van...egy világ dőlt össze... - hangja szomorúvá vált, ami totál érthető.

Szinte megkínozták, mire ilyenné tették. Ebben Teresa is közreműködött, a legjobb barátja árulta el. Elképesztő. Ezek után már nem utálom...Gyűlölöm!

-A Scarlett, az igazi neved, vagy amit kaptál?- ezt sem mesélte el az éjjel, csupán kíváncsiság.

-Ebben az egyben biztos voltam Newt, hogy soha, de soha nem fogom használni azt, amit ők adtak nekem! Abszolút nem illet rám az „Amelia" név!...Mindig ilyen sokat kérdezel? -száját mosolyra húzva, félszemmel rám pillantott.

Szívem szerint én is eldobnám ezt a nevet. Sajnos már belém égett rendesen. Az agyam legmélyén ott van...az igazi nevem...

-A Scarlett szebb. És mivel három éve alig volt kivel beszéljek, nos...érted...- elmosolyodva mondtam, úgy tűnt jól esik neki is, hogy van kivel megosztania a gondjait...az éjjel is ezt láttam.

Ezek után csendben, csupán a saját lépésünket és ruháink susogását hallgatva gyalogoltunk.

Kicsit tisztábbnak éreztem magam, hogy adott egy pólót, nadrágot és egy kabátot. Na meg egy hosszú kendőt, hogy védjem magam, ha kiértünk... A régi cuccom, nos enyhén szólva viseltes lett...

-Állj! - sziszegte, majd tette fel jobb kezét a magasba ezzel jelezve felém, kuss és meg se mozduljak. - Valami van előttünk. -suttogta nekem.

Miközben a hátamra rögzített kardért nyúltam, óvatosan suttogva beszéltem a lányhoz.

-Buggyantak? - fáradtságom ellenére igyekeztem beélesíteni minden érzékszervem a harchoz.

-Kizárt. Kipucoltam mindet. Ez most nem hiányzott. És ez nem véletlen.- sóhajtva mondta, majd egy gombnyomással már arcára húzódott az ominózus ezüst maszk és elővette pisztolyát. Vagyis, azaz enyém, de mindegy.

Akkor ugrottunk egyet, amikor a kivilágított alagút hátralévő részében egyszer csak egy kattanás kíséretében, kihunytak a fények. Most már biztos, hogy emberek és nem fertőzöttek közelednek felénk.

Visszhangzó, lassú kopogás jött a sötétségből. Majd még egy és még egy...rohadt ijesztő.

És persze pont most! Jól mondta, ez nem lehet véletlen!