Üdv a pokolban! (Newt)

IX.

Fogalmam sem volt mi történt. Mennyi idő telt el. Egyáltalán nem voltam képben. Csupán azt tudtam, hogy nagyon fáj az arcom és a halántékom. Kezdtem magamhoz térni és próbáltam összeszedni a gondolataimat. A szomjúság miatt, gigászi gombóc lett a torkomban. 

Abban a hitben voltam, hogy még mindig abban az áporodott pincében vagyok. 
Nagyon nem ott voltam már,mivel rázkódást éreztem magam alatt. Ebből jöttem rá. 

A fény olyan erős volt, hogy szinte égette a szemem, alig láttam valamit is magam körül.

 Igyekeztem visszaemlékezni, mi is történt. Ó igen, a csuklyás fazon. Alulmaradtam,pedig azt hittem elég kitanult lettem már, hogy megvédjem magam. Tévedtem. 

Mozdulni próbáltam, de végtelen nyilallás futott végig a bal oldalon, nem volt elég a fejem lüktetése.  

-Mi a fene ez? - amit kigondoltam, azt hangosan ki is mondtam. Teljesen elgémberedtem. 

Egy határozott, de annál vékonyabb hang jött felém, mint valami búra alól szólna. Egy nő? Kizárt. Jobban füleltem. De! Ez egy női hang! Mi van? 

-Felébredtél álomszuszék? Már azt hittem túl erőset ütöttem. - majd kuncogott. Mi olyan nevetséges? 

Felakartam tornázni magam, de nem jött össze. Majd elért a döbbenet. 

A karjaim feszültek, majd csuklóimon éreztem a köteleket, amik olyan baromi szorosak voltak, hogy szinte vágták a bőröm. Fejem fölé nézve láttam meg, hogy a kocsiajtó kapaszkodójához lettem kötözve.

Megadóan vágódtam, egy nagy sóhajtás közepette, vissza az ülésre, mert már akkor rájöttem…egy redvás autó hátsó ülésén fekszem. 

A saját izzadságomban feküdtem, és küzdeni akartam, hogy kiszabaduljak, de nem ment. Ennyire gyenge nem lehetek. 

-Próbálkozz csak,ebből te nem szabadulsz. Minél jobban feszíted, annál szorosabb lesz,hidd el. - vágta hozzám gúnyosan az elrablóm. Aki szégyenszemre, egy nő. Egy női egyed küldött padlóra. Ezt soha senkinek nem fogom elmondani, az tuti. Ha egyáltalán lesz kinek, mert pontosan azt sem tudom mik a szándékai velem. Találgatni próbáltam magamban, de úgy döntöttem inkább felé intézem kérdéseim. 

-VESZETT? Valamelyik lázadó csoport? Buggyant vagy? - de csak az utat nézte, mint kiderült, ribi. 

Na jó, ezt is bedobom neki, lássuk, erre hogy reagál. - Netán…Jobb Kar? - igen! Észrevettem, hogy itt már ujjait a kormányon kocogtatja,majd jól rámarkol és picit felém fordította a kis buksiját. Beletrafáltam, tőlük van, de ha nem is, jól ismeri őket. - Tudtam! - elégedetten, vigyorogva szóltam. 

-Nem tudsz te semmit, kölyök! - na itt már kezdtem félni. Ez a hangsúly. Megriadtam. Én, aki sok, őrjöngő fertőzöttet végeztem ki és egy karcolás nélkül megúsztam.  

-Mégis..miért raboltál el?! Ki vagy te?! Hová viszel?! Amúgy legalább egy korty vizet adj! - egyre emelkedő és egyre dühösebb hangnemet engedtem meg magamnak, amit kár volt. 

-Fogd be! Vagy…- hezitált. 

-Vagy mi lesz?!... Megölsz?! Ha annyira ezt szeretted volna, inkább végzel velem, nem pedig megkötözve viszel valahová! Vedd le az álarcot! Mutasd magad!! - üvöltöttem, de jobb lett volna tényleg befogom,és nem provokálom a csajt. Megállította az autót, majd a mellette lévő ülésen matatott valamit, hallottam egy textilanyag szakadását, és a kezébe került egy hosszú, vastag rongy darab. Basszus, csak ezt ne! A két első ülés között hátra jött hozzám. Hiába volt minden ellenkezés,ide-oda forgatni kezdtem a fejem, küzdöttem, vergődtem. Reménytelen volt. 

Majd a nagy semmiből kaptam egy jókora pofont. Szinte lángolt az arcom az ütéstől. A csaj meredten nézett a maszk mögül és a textil darabot szorongatta. Mintha meggondolta volna magát és visszapattant a vezetőülésbe. 

-Ezt vedd figyelmeztetésnek, Newt! Ha tovább jártatod a szád, betömöm! - tudja a nevem! Honnan a jó életből? 

Visszapillantóból figyelt, gondolom iszonyat bamba arcot vághattam. 

-Hm..kíváncsi vagy mi, miért tudom a neved? Vagyis, amit adtak neked. - ömlött a gúny minden egyes szavából. 

Na jó, itt már tényleg kezdtem ideges lenni. Janson embere lenne? Nem. Már rég a laborban lennék és csapolnának. Vagy az Útvesztőbe dobtak volna be. Jobb Kar? Talán. Mert furcsa volt, mikor rákérdeztem. Az sem kizárt, hogy magányos harcos. De egy nő ott kint? 

-Halvány gőzöd sincs, mi vár rád.. - félig hátrasandított és elöntött egy rossz érzés. Járt az agyam, hogyan szabadulhatnék ki ebből a rozsdás kaszniból. Nincs humorom megvárni mégis hová akar vinni. 

Mérlegeltem. A lábam pont eléri őt. Ok. 

Na akkor hajrá. Lesz, ami lesz! 

A jobb lábammal egy jól célzott rúgással vállba küldtem. Ijedtében megrántotta a kormányt és hátrakapta a fejecskéjét.  

-Fejezd be, te kis szemét! 

Még egy rúgás. Nyúlt volna a lábamért, de nem jött neki össze. Még kétszer megcsináltam, amitől egy nagyot tekert a kormánykeréken, egyenesen neki valami nagynak, ami úgy megdobott minket, hogy fejjel lefelé landoltunk. 

Ez csak akkor esett le, mikor már leült a por és éreztem, ahogy a kocsi mennyezetén fekszem, felettem pedig az ülés volt. Egy pillanat volt az egész, nem érkeztem felfogni, mi történt közben. 

Köhögő hangra tértem vissza a valóságba,viszont a kezem még mindig fogságban. Francba! 

A hölgyemény most már elég morcos. 

-Ááááúú..! - ez hagyta el a számat, mikor az ajtóval együtt húzott ki a roncsból. 

Újra az ezüst álarccal találtam szemben magam. Félelmet keltő az tuti. 

-Ezt még megbánod!