🦋Valmar, Bruno X Spacc, Manuel ff.🦋

Laci - 17. Rész

Ahogy nyomtam a kart, hogy felhúzódjon az ágy támasz, lecsúszott a kezem róla és ráestem Laci mellkasára.
-Basszus... Bocsi...- motyogtam és le akartam szállni róla, de odanyomott magához.
-Maradj így egy kicsit... Kérlek...- simogatni kezdte a hátamat, elég gyenge volt magához képest. Nem mozdultam, gondoltam ennyit megérdemel azért. Viszont a következő pillanatban bekönnyeztem, amit hamarabb vett észre még nálam is.
-Hé, mi a baj?? Ugye nem sírsz?!- simított végig az arcomon, belőlem meg csak kitörtek a könnyek. Igazából csak azért, mert szarul esett, hogy egy ekkora dolgot akarok titokban tartani, mert félek elvetetni ezért inkább szülni akarok... Akkor, ott, Laci karjai közt, tényleg nem tudtam mi tévő legyek.
-Héé, [y/n] ... Mi a baj...?- simogatta már percek óta a hátamat, de semmi nem változott. Csak sírtam, aztán váratlanul bealudtam. Rajta...

[pár órával később]

-[y/n]... Kelj fel... Visszajöttem...- bökdöste óvatosan a vállamat a bátyám, mire nyöszörögve felkeltem.
-Mhm... Mennyi az idő...?- ásítottam.
-Délután 5...- motyogott Laci.
-Basszus... Nem tudtál enni tőlem, mi? - ültem fel.
-De, megoldottuk...- mosolygott.
-Akkor jó...- nyeltem egyet.
-Figyelj... [y/n]...- húzta végig a kezét a vállamon Brúnó. Ránéztem, kicsit aggódó fejet vágott, mire én csak a táskám helyére néztem. A levél, amiben a terhességem volt, már nem a táskában volt, hanem rajta pihent.
-Ezt mégis mikor akartad elmondani nekünk?- kezdte volna a leszidást.
-Őszintén?- kérdeztem vissza, mire bólintott.
-3 vagy 4 hónap múlva.- vontam meg a vállamat.
-Miért...?- értetlenkedett.
-Mert akkor már nem vetethetem el még ha azt akarod se.- motyogtam.
-Mivan?! Meg akarod tartani?!- emelte feljebb a hangját.
-Figyelj... Én... Megértem, ha te meg akarod tartani, de ez így nem egészséges... Ahogy... Készült. - motyogott Laci.
-Nem az számít, hogy közben milyen hangulatom volt, hanem hogy hatással van-e az életemre. És nincs! Egyszerűen... Elfogadtam ezt az egészet...