🦋Valmar, Bruno X Spacc, Manuel ff.🦋

Peti - 5. Rész

-Honnan tudod, hogy benne vagy a naplómba?!- akadtam ki.
-Hát... Nem tudtam, de ezek szerint igaz...- vonta meg a vállát. Nem szólaltam meg, csak full vörösen néztem a szőnyegemet.
-Szóval...? Mit érzel irántam...? És ne kezd el letagadni, kérlek, ezt már nem tudod...- motyogott.
-Már úgy is tudod, nem mindegy? Ha most ezzel basztatni akarsz, akkor inkább hagyj békén egy életre...- könnyeztem be megint.
-De most mi a bajod, eleve nem kellett volna évekig a szemembe hazudnod, hanem elmondani és kész! Még te vagy kiakadva?!- szorította össze az öklét idegesen.
-Peti, bazdmeg, szerinted, hogy ne legyek kiakadva, amikor lehet, hogy tönkretennék két évet az életemből?! Szakadj már le rólam ha csak cse...- kiabáltam volna, ha nem smárolt volna le teljesen váratlanul.
-Túl sokat beszélsz...- simított végig az arcomon, kb 5 centire tőlem, én meg lefagyva néztem.
-Jól vagy...?- motyogott.
-I... Igen... Csa... Csak... E... Erre... Nem... Számítottam...- dadogtam.
-Nyugi már, szét fogsz esni ha így folytatod...- nevetett és átölelt.
-Pe... Peti...- mondtam alig hallhatóan.
-Igen...?- suttogott.
-Meg... Megcsókoltál...-
-Uhumm... Mert... Én is szeretlek egy ideje... Csak... Milántól tartok, hogy nem hagyná...- simogatta a hátamat.
-Engem nem érdekel Milán... Én csak veled akarok lenni...- néztem rá.
-meg fogjuk oldani, jó? Nem lesz semmi baj... Eleintézzük valahogy, és Milán is el fogja fogadni...- mosolygott rám és újra megcsókolt.  Azonnal viszonoztam, majd átöleltem a nyakát.
-Szeretlek...- mondta eléggé elpirulva.
-Hát még én...- könnyeztem be.
-Naaa... Most miért sírsz...?- törölte le a könnyemet a hüvelykujjával.
-Mert nagyon szeretlek és nagyon vártam ezt a napot...- öleltem át sírva.
-Csss.... Nyugi kicsi lány... Már itt vagyok veled... Nem kell sírnod ezért... - puszilgatta a vállamat.