𝐊𝐞𝐠𝐲𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐕𝐨𝐧𝐳𝐚𝐥𝐨𝐦 [𝐃𝐫𝐚𝐜𝐨 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 𝐅𝐅／𝟏𝟔]

A görény

                                             06

Daphneval a fűben ültünk és tanultunk, kihasználva a maradék jó időt.
Daphne az eget kémlelte, a felhők mozgásával volt elfoglalva, én pedig bújtam a tankönyveket.

– Tesztet írunk bájitaltanból! - Figyelmeztettem.

– De ez olyan unalmas!

Az eszmecserénket a diákok hatalmas kacaja szakította meg. Daphne és én, és persze Astoria, egy emberként szaladtunk oda megnézni a nevetés forrását.
Alastor Mordon egy görényt röptetett a pálcájával, és én már ott tudtam. Rajtam és McGalagonyon kívűl mindenki jó ízűen nevetett. Úgy gondolom egy tanárnak, sőt az égvilágon senkinek nem áll jogában valakit így megalázni.
A tanárnő hirtelen suhintott a pálcájával, Malfoy pedig szépen vissza nyerte eredeti testét.

– Ezt elmondom apámnak! – Köpködte a szavakat Mordon felé.

– Még fenyegetsz? – Eredt utána Mordon, én viszont elé léptem – Olyanokat mesélhetnék apádról, hogy még a te zsíros hajad is égnek áll!

–  Alastor! – Szólt rá Mcgalagony.

Meg ragadtam Harry Potter karját, és bevonszoltam a folyosóra.

– Ez nem volt szép! – ráztam a fejem rosszallóan.

– Az ő hibája. Mordon vissza adta neki eredeti énjét amiben nyugodtan ki élheti magát.

– Azért elég cuki fiúnak hittelek, aztán megmutatod itt nekem a "rossz fiúcska" éned? – Néztem rá pimaszul.

Harry rám emelte a tekintetét, majd magához húzott és...megcsókolt. Szerencsére időben reagáltam.

– Mi a fasz?! Mi a francot művelsz, Harry Kibaszott Potter?!
A nagy Harry Potter aki bármit megtehet?! Csak mert kurvára nehéz volt az élete, csak mert a legsötétebb leggonoszabb varázsló megölte a szüleit! Igen ez mind szörnyű. 
De ez nem jogosít fel arra hogy utcai kurvaként kezelj!!

– Bocsánat! Én csak...tetszel nekem Audrey, és mikor azt mondtad cuki vagyok..

– Te mégis mi? Azt hitted ugyan ezt érzem?! – Csattantam fel.

– Audrey...

– Hagyj engem te békén!

Idegesen rohantam a klubhelyiség felé, ahova, amint beléptem, megpillantottam az ideges Malfoyt. A bútorok fel voltak döntve. Talán most az egyszer, ebben a pillanatban meg tudom érteni.

– Draco..

– Menj el!

– Tudom mit érzel..

– Hogy a faszba tudnád?! Húzz ki!

– Nem!! Nem fogok, Draco kérlek.. – Újabb törések, ideges volt. Szilánkok a padlón, bútorok eldöntve, és én rettegtem.

– Tényleg nem fogsz kimenni, igaz? – Felsóhajtott, és megindult felém. Nem akartam, de valamiért ösztönösen hátrálni kezdtem.

– Te..te félsz tőlem? – Kérdezte csalódottan.

– Mi? Nem! Draco esküszöm! – léptem a megsemmisült fiú felé.