𝐊𝐞𝐠𝐲𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐕𝐨𝐧𝐳𝐚𝐥𝐨𝐦 [𝐃𝐫𝐚𝐜𝐨 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 𝐅𝐅／𝟏𝟔]

Egészségtelen Szerelem

[30]

Borús időnk van. Bár nem bánom, hiszen nem fájdul bele a fejem a reggeli napsugarakba. Akármennyire is másnapos vagyok, az este minden percére emlékszem. Nem mondom hogy ez rossz, sőt. De mennyit kell ahhoz innom, hogy elfelejtsem ami történt? Draco nem tette meg, engem nézett, pedig biztosra veszem nem esett volna nehezére megtenni. A fiú hűlt helyére keltem. Mit is vártam egyébként? Visszaveszem a ruhámat, éppen az ajtó felé tartok hogy elhagyjam a szobát, amikor az kinyílik.

– Hercegnő! Hova hova? — pillant rám szúrósan Draco, kezében egy tálcát tart.

– Hát nem voltál itt, és izé.. — sziszegem kínosan.

– Ülj le! — parancsol rám, én pedig habozás nélkül engedelmeskedem. — Kényelmes az a ruha? — kérdezi.

– Ő, nem. — pillantok le a ruhámra, amit tegnap viseltem a bulin.

– Szerintem vegyük le! — mosolyog rám.

– Vegyük? — hangsúlyozom a többes számot.

Draco leteszi az ágyra a tálcát, majd a szekrényéhez lép, és kivesz egy egyszerű fekete pólót, amit odadob nekem.

– Hülyeségnek és egyben bosszantónak tartanám ha arra kérnél a tegnap után, de tekintve hogy józan vagy, ráadásul másnapos, megkérdezem. Elforduljak?

– Légyszíves! — mosolygok ártatlanul.
Draco szemet forgat, majd az ajtó felé fordul.

– Hoztam másnaposságra valami lötyit. Madam Pomfreytől csórtam fejfájásra — utal a tálcára — Valamint egy kis harapnivalót. — mondja picit bátortalanul — Nem tudom mennyire kívánod, de enned kell.
Megfordult majd elém tette a tálcát.

– Egyél, kérlek! — simított ki egy tincset az arcomból.

Elveszek egy pirítóst és beleharapok, Draco aggódva néz rám.

– Semmi nem volt valódi Dorothyval. — kezd bele — Rosszul esett hogy ignorálsz, és azt akartam, hogy figyelj rám.

– Draco, nem érdekel! Akármi miatt is voltál vele, az a te dolgod, és nem az enyém. — kortyoltam bele a kávémba. — Ez itt mind kedves tőled — mutattam a tálcára — De most jobb ha elmegyek. — feltápászkodtam majd átmentem a lányok szobájába.

– Audie! Mi ez rajtad? — Szegezi nekem a kérdést Daphne.

– Dracoé. — sziszegem kínosan.

– Aha. És hol voltál éjjel?

– Draconal.

– És ezt mikor kívántad elmondani?

– Most? — kérdezek vissza.

– Nincs jó kedved. — állapítja meg.

– Tényleg? — kérdezek vissza.

– ooké.. Én most hagylak pihenni. — ezzel a mondatával magára is hagyott. Becsukta a szobaajtót, majd elnyomott az álom.

⋆ ˚｡⋆𓆩✧𓆪⋆ ˚｡⋆

Este hatkor ébredtem fel. Pansy és Daphne suttogva beszélgettek mellettem.

– Audrey! Felébredtél. Draco megfektetett? — rohan le Pansy.

– Fel, és nem.

– Hát az fura, a helyében én biztos megtettem volna. — mosolyog rám kajánul Pansy.

– Ettől most még nyomorultabbnak kellene éreznem magam. — tűnődöm el.

– Audie én farkas éhes vagyok! — kezd bele Daphne. — Pansyvel lemegyünk. Jössz te is?

– Persze, csak rendbe szedem magam. De ti mehettek, majd utánatok megyek.

Irtó furcsa dolgot érzek, az a furcsa dolog pedig nem más mint éhség. Összeszedem magam, felkapom a taláromat majd elindulok.
Meglepetésemre Dorothy nem ül Draco mellett. Most vagy ő sértődött meg rá, vagy Draconak nincs kedve hozzá. Szerintem az utóbbi. Leülök vele szembe, majd szedek magamnak egy kis csirkét és rizst. Enni kezdek, és könnyebbnek érzem jelenpillanatban az ételt. Most nincs hányingerem. Draco rám mosolyog, majd megsimítja a térdemet a pad alatt. Mondtam már hogy milyen szép szeme van? Draco előbb végez a saját adagjával, viszont nem áll fel mint szokott, hanem megvárja még megeszem. Amikor befejeztem, Draco velem együtt áll fel. Kimegyek a folyosóra ő pedig követ, majd hátulról megölel.

– Elmentél. — jelenti ki szomorúan.

– Elmentem. — értek vele egyet majd megfordulok hogy a szemébe nézzek.

– Büszke vagyok rád! — fogja közre az arcomat.

– Arra hogy elhúztam? — kérdezem.

– Butus! Arra hogy ettél! — puszil homlokon.

– Ja, hát én is. Asszem.

– Amúgy én nem értelek. Gyönyörű vagy, és akkor is az voltál.

– Nem tudod, hogy néztem ki.

– De láttam a festményt nálatok.

Basszus!

– Audrey! Eljönnél velem egy randira? — kérdezi halál komoly arccal.

– Hogy mire? — kérdezem mosolyogva.

– Randizni. Tudod! Szerelmesek csinálják! — mondta volna tovább, de az egója realizálta mit mondott.

– Szerelmes vagy? — kérdezek vissza.

– Egészségtelenül az vagyok. — mondja, majd ajkait az enyémre tapasztja.

⋆ ˚｡⋆𓆩✧𓆪⋆ ˚｡⋆

Dracoval este tizenegy órát beszéltünk meg. A csillagvizsgáló a helyszín. Romantikus, nem?
Még mindig nem tudom ezt elhinni. Egy hosszabb, fekete színű, elegáns ruhát vettem fel. A hajamat copfba fogtam. Próbáltam elkerülni Pansyt és Daphnet ugyanis nincs kedvem a kérdéseikhez. Aranyosak, viszont úgy érzem sokszor nem arra kíváncsiak, hogy mi van velem, hanem a pletyka kell nekik. Na mindegy. Elindultam a csillagvizsgálóhoz vezető úton. Amint felmegyek megpillantom Dracot, akit gyertyafény világít meg. A csillagvizsgáló minden szegletét gyertyák borítják. Egy pokróc le van terítve a földre, és párnákkal van bélelve. Draco velem szemben áll egy rózsával a kezében. Fekete öltönyt visel.

– Eljöttél — állapítja meg mosolyogva.

– Mondhattam volna ellent? — lépek hozzá közelebb.

– Nekem? Kizárt — a kezembe nyújtja a rózsát, közben pedig lágy csókot lehel ajkaimra. – Hiányoztál — jegyzi meg.

– Két órája váltunk el! — mondom hitetlenkedve.

– Amióta többet érzek, hiányzol. Minden egyes percben hiányoztál. — ismét közelebb lép, karjait a derekamra vezeti.

– Mégis másokkal pótoltad a hiányomat.

– Gyűlöltem, hogy ők nem te vagy.

Még közelebb von magához. Az arcomat közre fogja, ajkai pedig ismét érintik az enyémet. Lassan és lágyan érnek puha ajkai az enyémhez. Bejutást kér nyelvével, amit én megadok neki. Nyelveink táncot járnak, és forrósággal tölt el hogy ilyen közel van.

Dracoval lefekszünk a pokrócra. Szorosan hozzábújok, majd egy másikkal betakarózunk. Elég hideg van már, viszont mellette mégis olyan melegem van. Néztük a csillagokat. Rengeteget beszélgettünk, nevettünk, sőt még táncoltunk is. Nagyon sokszor csókolt meg, és kimondta hogy szeret. Másodszorra. Hű.