𝐊𝐞𝐠𝐲𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐕𝐨𝐧𝐳𝐚𝐥𝐨𝐦 [𝐃𝐫𝐚𝐜𝐨 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 𝐅𝐅／𝟏𝟔]

Egy újabb csalódás

18.

A fiú kézfejét leápoltam, és betekertem gézzel.
Majd ránk telepedett a kinos csend, amit végül Draco szakított meg.

– Köszönöm! – Döntötte homlokát az enyémnek.

– Én köszönöm, ha nem vagy ott..

– Ne! – tapasztotta hüvelykujját az ajkaimra. – Ne gondolj erre! Ott voltam, és ez a lényeg!

Már kezdtem felállni hogy átmenjek a saját szobámba, de Draco elkapta a karomat.

– Hova indulsz? – kérdezte csalódottan. – A beteget ápolni kell! – Vetette be, azt a csodaszép mosolyát.

– Vissza kell mennem! Daphne és Pans..

– Ők várhatnak, de én nem.

Draco szép lassan az ölébe húzott, majd lefektetett az ágyra. Ő felém kerekedett, majd ostromolni kezdte az ajkaimat. Bejutást kért a nyelvével, amit először nem adtam meg, majd beleharapott az alsóajkamba, kifejezve ezzel nemtetszését. Halkan felnyögtem, így a nyelvét átdugta a számba. Ez a csók nem volt, vad, vagy gyors. Lágy volt, lassú, és szenvedélyes.
Draco a ruhám alá nyúlt, de mivel észrevette bizonytalanságomat, és az idő alkalmatlanságát, csak hanyattfeküdt, engem pedig a mellkasára fektetett.
Ujjával köröket rajzolt a csupasz hátamra, engem pedig lassan elnyomott az álom.

꧁———꧂

Reggel a fiú hűlthelyére ébredtem. Csókolóztunk. Most hogy kezdem felfogni a szónak a súlyát, egyre kellemetlenebbül éreztem magamat ahányszor rá gondoltam.
Összekapkodtam a holmimat, majd átslisszoltam a szobánkba.
Nem tudtam mire vélni Draco viselkedését. Megint csak játszott velem? Ez az iránta érzett vonzódás egyre kegyetlenebb lesz.

– Wow Audrey, ennyire jó volt a buli, hogy Harrynél aludtál? – Támadt le egyből Daphne, ahogy átléptem a szoba küszöbét.

– Mi? Nem!! – Kezdtem zavartan, és hirtelen nem tudtam mivel álljak elő.

– Aha persze.. Ezt nem úszod meg! – nézett rám, én pedig már minden mindegy alapon belekezdtem.

– Az igazság az, hogy nem Harrynél voltam. – sóhajtottam. – Már a buli kezdetekor iszonyúan nyomult, aztán történtek dolgok, viszont időben reagáltam és elszaladtam. Viszont ő követett, talán kicsit erőszakosabb volt a kelleténél, Draco... Malfoy – Javítottam ki magam. – pedig pont arra járt és leütötte, majd vele mentem, és leápoltam a kézfejét. Megcsókolt majd elaludtam. – Mondtam ki a kegyetlen igazságot.

– Nem megmondtam hogy vigyázz Malfoyal?!
Egyébként – kezdett bele – azt hiszem kedvel téged.. Az sem lehetett véletlen hogy pont akkor arra járt, nyílván szaglászott, és.. – Sóhajtott – Talán kérdezősködött rólad, én pedig kikotyogtam.

– Mi?? Nem!! Kizárt! Malfoy nem kedvel engem! Csak játék vagyok mint a többi..

– Én nem így látom, Audrey!

– Rosszul látod! – Makacsoltam meg magam.

– Nem Audrey, veled más.. Nagyon más.

Idegesen túrtam a hajamba, majd leültem az ágyamra.

Nem Audrey! Ebbe ne is ringasd magadat. Hidegen hagyod.

– Minden oké? – Kérdezte Daph.

– Persze! Én elmegyek zuhanyozni.

Becsuktam magam mögött a fürdőajtót, majd a forró vizet végig folyattam a testemen. A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben. Minden lehetséges teóriát felvetettem magamban, miszerint miért nem állja meg a helyét Daphne érvelése.

Mi a faszomért bonyolódtál így bele Audrey, miért?

Amikor kiléptem a fürdőből, és felöltöztem, kopogást hallottam. Daphne már nyitotta volna, de én megelőztem. Harry volt.

Ez meg hogy jutott be? Mindegy is.

– Bocsánatot kérni jöttem! Nem tudom mi ütött belém, nagyon sajnálom Audrey! – szabadkozott.

– Kérlek most menj el. – Suttogtam magam elé. Harry keserűen rám mosolygott, majd elment.

– Másra számítottál, nemde? – Fordult felém Daph.

– Másra.

Ugyan Szombat volt, de Daphneval lementünk reggelizni. Amikor viszont beléptem a nagyterembe, görcsberándult a gyomrom. Ott ült a szőkeség, mellette pedig Daphne idegtépő húga. Smároltak. Egyből háromszázhatvan fokos fordulatot vettem, és kirohantam a nagyterem ajtaján. Csak futottam, és futottam. Itt már viszont kitört belőlem a melyről jövő zokogás.