𝐊𝐞𝐠𝐲𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐕𝐨𝐧𝐳𝐚𝐥𝐨𝐦 [𝐃𝐫𝐚𝐜𝐨 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 𝐅𝐅／𝟏𝟔]

Kitagadva

[41]

Voldemort visszatért. Ezt maga Cornelius Caramel is megerősítette. Cornelius lemond. Gyáva egy húzás, de érthető. Meghalt Sirius Black. A saját unokahúga Bellatrix Lestrange gyilkolta meg. Dracót elhurcolta az apja. Semmit nem hallottam felőle. Fura is volt, hogy minden olyan tökéletes. Sötét napok várnak ránk.

Nyári szünet vége van. Még mindig semmi hír Draco felől. Kezdek aggódni. Theo rendszeresen átjár Dorothyhoz, azonban ő sem hallott semmit felőle. Vagy kétszáz baglyot küldtem, viszont egyikre sem érkezett válasz.

– Nem mehettek vissza! — tiltakozott továbbra is apánk.

– Miért nem? — csattant fel Dorothy. — Én ugyan nem fogok elszakadni Theotól!

– Kislányom, mi van veled? A saját biztonságodat kockáztatnád egy fiú miatt? Hallatlan! — szörnyülködött anyánk.

– Én sem pártolom ezt az egészet — szólaltam meg végül.

– Pártoljátok vagy sem, ez el van döntve — zárta le a témát apa. Az nem lehet! Látnom kell Dracót!

Dorothyval hosszasan veszekedtünk a szüleinkkel. Még szegény Lily is megszeppent. Érveket hoztunk fel, de rendíthetetlenek voltak. Ezzel minden megpecsételődött. Bárcsak itt lenne Anthony! Szörnyű ami itt zajlik. Muszáj volt beletörődnünk. Csend telepedett a Henderson családra. Dorothy a saját szobájában, én pedig az enyémben. A legrosszabb viszont az volt, hogy fogalmunk sem volt, hogy mi történik.

– Audrey — kopogtatott a nyitott ajtómon Dorothy — Bejöhetek? — kérdezte fáradtan.

– Persze — emeltem fel a fejemet a párnámról. Dorothy becsukta az ajtómat, majd leült az ágyra és beletúrt a hajába.

– Audrey, én ezt nem bírom! — fakadt ki végül. — Mégis hogy ülhetnénk itt tétlenül? Szökjünk meg!

– A nyolczáras ajtót, vagy a bedeszkázott ablakot választod?

– Nemár Audrey! Varázslók vagyunk!

– Sokra megyünk vele, ha épp ezek is erős bűbájjal lettek iderendelve — válaszoltam esetlenül.

– Komolyan semmit nem tudunk tenni? — csattant fel. — Nem érdekel mi van, Dracóval?

– Már hogyne érdekelne! — ültem fel — De bármennyire is szomorú, Dorothy nem mehetünk el!  Nem tudunk! Hiszen mennyiszer próbáltuk.

– Biztos van kiskapu..

– Nem, Dorothy, nincs. Ez esetben nincs. — Mondtam ki megsemmisülve.

2 héttel később:

A helyzet csak rosszabbodott. Megakarnak szökni. Vagyis elakarnak hurcolni minket a szüleink a világ másik felére. Dorothy iszonyú ideges, ahogy én is. Lily meg azt sem tudja mi történik körülötte.

– Azt leshetitek, hogy én bármerre is elmegyek! — tiltakoztam.

– Kurvára nem tehetitek ezt velünk! — tiltakozott Dorothy is.

– Azt akarjuk, hogy biztonságban legyetek! — kiabált anya. Végignézve rajta, talán pár ősz hajszál is csillog a szőke hajtincsei között. Arca meggyötört és karikás a szeme.

– Nem kényszeríthettek! — folytatta Dorothy. — Elértétek, hogy ne menjünk vissza a Roxfortba, de nem rabolhattok el!

– A szüleitek vagyunk, úgyhogy azt csinálunk veletek amit akarunk! — üvöltött apa.

– Csakhogy én elmúltam tizenhét.. — mondtam halkan. — Felnőtt korú vagyok!

– Ha átmegyünk a mugli világba, nem leszel az — mondta anya.

– Bármikor dehoppanálhatok Dorothyval legálisan. Úgyhogy úgy kényszerítsetek bármire! — ragadtam meg Dorothy kezét.

– Nem teheted ezt! — tiltakozott anya.

– Tényleg? — vontam fel a szemöldökömet. — Fogadjunk!

– Te nem vagy a lányunk! — köpködte felém a szavakat apa. — Dorothy, kislányom! Legyen eszed!

– Anthonyt kitagadtátok! — üvöltöttem. – Az oka pedig az volt, hogy átment a mugli világba. Ti most ugyanoda akartok minket vinni, most pedig engem tagadtok ki? Szánalmasak vagytok!

– Vigyázz a szádra! — indult felém apa.

– Elég! — kiáltotta Dororthy. — Elég. — mondta majd belém kapaszkodott.

– Ugyan! Mégis hova mennétek? — nevetett hisztérikusan anya.

– Bárhova, ahol nem vagytok ott — mondtam könyörtelenül.