𝐊𝐞𝐠𝐲𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐕𝐨𝐧𝐳𝐚𝐥𝐨𝐦 [𝐃𝐫𝐚𝐜𝐨 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 𝐅𝐅／𝟏𝟔]

Édes magány

[33]

Figyelem! Ebben a részben 18+os tartalom fordul elő. Mindenki saját felelőségre olvassa el!

Már megint miért van Traceyvel?  Muszáj ennyit csevegniük? Egyáltalán minek beszélniük? Végre úgy tűnt lehet köztünk valami, erre megint kétségek közt vagyok. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal indultam el SVK-ra. Lehuppantam Draco mögé és elővettem a füzetem, meg a pennám. Umbridge is lassan megérkezett. Őszintén nem igazán figyeltem oda, hiszen semmi fontosat nem tanultunk, de ez nála nem meglepő, hiszen év elején kijelentette. Ugyanakkor nem mertem megkockáztatni, hogy nem írok semmit.

– Nott ne ásítozz az én órámon! — torkolta le Theot.

– Sírni szabad? — kérdezte Theo reflexből, mire az egész terem nevetésben tört ki. Én is elmosolyodtam, majd Dracora pillantottam. Ma még csak rám sem nézett. Miért csinálja ezt? Óra végén Daphne lépett a padomhoz.

– Audrey! Lassan itt a karácsony, tartotok bált? — kérdezte nagy beleéléssel.

– Idén azt hiszem nem, de kitudja mi a tervük — vontam meg a vállamat.

– Kár, felvehettem volna a smaragdzöld estélyimet — biggyesztette le ajkait.

– Úgy hiszed hivatalos lettél volna? — cukkoltam.

– Audrey Henderson! — tette csípőre a kezét. — Szégyelld el magad!

– Bocs – nevettem.

Daphneval kiérve láttuk meg, hogy Friccs néhány festmény helyére, bekeretezett szabályzatot szögezetett fel a falra.

– Ez a nő beteg! – jelentette ki Daphne a szabályzatot olvasva.

Tök jó, hogy kibékültünk. Ugyanakkor nem tudok rá úgy tekinteni ahogyan ezelőtt. A szőnyeg alá söpörte a dolgokat, velem ellentétben. Sőt, nálam még csak nem is létezik szőnyeg.

– Figyelj, Daphne — fordultam felé — Úgy gondolom, megkellene beszélnünk a történteket.

– Milyen történteket? — tetette a hülyét.

– Tudod mit? Hagyjuk — mondtam, majd faképnél hagytam. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogyan tudtam így félreismerni valakit. A könyvtár felé vettem az irányt. Olvasgattam a sötétvarázslatokról, és annak kivédéseiről. A tavalyi könyvek még itt vannak. Talán vihetek egy-kettőt Harrynek. Szépen haladunk. Nem bántam meg, hogy csatlakoztam hozzájuk. Nem tudom, hogy Dracot beavassam-e. Ugyanis nyílt titok, hogy nem kedveli a Griffendéleseket. Különösképpen Harry Pottert, főleg a verekedés után. Pláne. Talán apránként. Azt sem tudom mi van köztünk, és ez a Traceys dolog is nagyon nyugtalanít.

– Audrey Henderson!

– Hát te? — mosolyogtam Blaisere.

– Jöttem tanulni!

– Tanulni? Te? — nevettem. – Még házit sem írsz!

– Mert odaadod.

– Ezentúl ez megszűnik — jelentettem ki.

– Na nem! – csattant fel.

– Most komolyan, mit csinálsz itt?

– Izé. Ez ilyen nyugis hely, nem?

– Ha nyugis helyet akarsz, nem a könyvtárba jössz. Hatalmas a kastély, tele tornyokkal.

– Hát ez az! Hogy találok vissza? Ide járok öt éve, mégis eltévedek. Az összes folyosó ugyanolyan.

– Szereted a társaságot, Balise. Bánt valami? — kérdeztem óvatosam.

– A szüleim válnak — ült le sóhajtva. — Mindezt egy levélben közölték. Nem tudom mi történt. Amikor eljöttem, minden rendben volt.

– Sajnálom! — mondtam bizonytalanul. — Biztos megvan rá az okuk.

– Ja, csak azt nem tudom mi. — dünnyögte. A táskámban kutattam, majd elővettem egy szál cigit, és felé nyújtottam. — Imádás van! — ölelt át. — Gyere, menjünk ki.

Az udvaron diákok beszélgettek a fűben, Draco a fának dőlve beszélt Traceyvel (!) Blaiseel leültünk egy padra, majd mind a ketten rágyújtottunk.

– Jó barát vagy, Audrey!

– Elfogyott? — kérdeztem nevetve.

– El — röhögött fel ő is.

Csevegtünk még, majd megpillantottam, hogy Draco bemegy. Kihasználva az alkalmat, bocsánatot kértem Blaisetől, majd a szőke után mentem. Egészen a klubhelyiségig követtem, azon belül a szobájáig.

– Audrey? — pillantott fel rám, amikor meglátott az ajtóban. 

– Szeretlek, Draco — böktem ki hirtelen, a fiú lefagyott. Én még soha nem mondtam neki.
Draco leült az ágyra és próbált szóhoz jutni. Az ölébe másztam, majd elkezdtem ostromolni az ajkait. Ujjaimat végig húztam a kidolgozott felsőtestén.

– Drey, megölsz! — nyöszörögte, keze a derekamról a fenekemre vándorolt.
Éreztem magam alatt a merevedését, ez mégtöbb önbizalmat adott. Elkezdtem a nyakát csókolgatni, majd picit megszívtam neki. Draco ha eddig bármennyire is jól viselte, mostanra már elvesztette az önuralmát.

– Na most véged! — megfogott, letett az ágyra majd fölém tornyosult. Így ő irányított. Az ingemet szinte letépte rólam, szoknyámat pedig egyre csak feljebb csúsztatta.
Ismét én voltam felül. Kicsatoltam az övét, a nadrágát pedig lerántottam róla.

– Drey, biztos ez? — sóhajtotta.

– Azt mondtad akkor, ha józan leszek. Józan vagyok.

Draco a szoknyám alá nyúlt, majd lehúzta rólam a bugyimat. Lábaim közé férkőzött, nyelvével pedig belém hatolt. Halk sóhaj hagyta el a számat.

– Draco..

– Biztos?

Draco levette magáról az alsónadrágját majd lassan belém tolta magát. Mindezt egy hatalmas nyögéssel reagáltam le.

– Így jó? — kérdezte. Remegtem, egy hang nem jött ki a számon, csak bólintottam. Levette rólam a felsőmet, majd kicsatolta a melltartómat.