𝐊𝐞𝐠𝐲𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐕𝐨𝐧𝐳𝐚𝐥𝐨𝐦 [𝐃𝐫𝐚𝐜𝐨 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 𝐅𝐅／𝟏𝟔]

Kegyetlen Vonzalmunk

47

Éles fájdalom szántott át testem minden szegletén. Most nem kegyelmez. Már nem kegyelmez.

Apám vérben forgó szemekkel nézett le rám. Az ő szemeinél csak az enyém vibrált jobban. Gyűlöltem őt. Gyűlöltem, hogy valaha szerettem. A tőr ismét belevésődött a csupasz hátamba. Ordítok. Senki nem segít. Anyám rezzenéstelen arccal mér végig.

– A nagy becses Hendersonok. Ennél nagyobb hírnévre már nem is tehetnétek szert. Nem ismer határt, nemde? — kérdeztem fájdalommal teli gúnnyal.

– Elhallgass! — csapott felém Apám. Apa. A szónak köze sincs hozzá. Ő idegen. — Ti. Mindannyian szégyent hoztatok a névre! Az egyik mugli életet él, a másik kettő megszökik. Mi óvtunk ettől.

– Érdekes. Csak én fekszek a padlón véráztatta ruháimba. Sem Anthony, sem Dorothy. A kezdetektől fogva gyűlöltök.

– Tudni szeretnéd, kicsi penészbimbó? Majdnem elvetted tőlem anyádat. Ha Dumbledore nincs, ő belehal a szülésbe, miattad! Erre te összeállsz Dumbledore ős ellenségével!

– Nem volt más választásom!

Hatalmas durranás. Az ablak betört.

– Mi a faszt művelsz? — hallottam meg Anthony éles hangját. Nem láttam. Már nem tudtam ránézni, annyira fájt. Egy szőke fiút láttam odarohanni. A kép elmosódott, de tudtam, hogy ő az. Az illata, az érintése. Draco. A kezdetektől fogva belé voltam zúgva, mégha óvtak is tőle. Ő nem rossz ember, viszont sok rossz dolgot tett. Én mégis annyira szerettem, és ő is engem. Ebben biztos voltam. A testem égett. Valamit mormolt. Szerettem volna hallani. Hallani akartam, de a fülem már nem volt képes közvetíteni az agyamnak. Felnéztem Draco könnyes arcára még utolján, mielőtt végleg lehunytam a szemem.

– Szeretlek.. — suttogtam ki a szót.

Draco szemszöge:

Üvöltöttem. Ez nem történhet meg! Gondolataim összegabalyodtak. Audrey holtan feküdt a kezeim között. Túl sok volt a vér.

– Audrey kérlek! Nyisd ki a szemed! — nem nyitotta ki. Soha többet nem nyitja már ki azokat a gyönyörű szemeit. Csókot nyomtam színtelen ajkaira. A szemem egy tárgyra fókuszált. A tőr, amely végzett vele, és aki végzett vele. — Megölte a saját lányát! — ordítottam. A tőrt a kezembe vettem. Gyilkoltam volna érte. Ahogy viszont lenéztem rá, ahogy az ölembe feküdt, a kezem másfelé lendült. Megéreztem magamban az éles pengét. Minden elhalványult, mígnem már mellette feküdtem. A hangok tompultak. Ő volt az a lány, akiért érdemes volt élni. Már nincs, így én se legyek. A történetünk véget ér, mert a Kegyetlen Vonzalmunk halálra volt ítélve.

Anthony szemszöge:
*5 évvel később*

Draco meghalt a húgomért. Tiszta, de nehéz szerelem volt az övüké. Igaz volt. A szívem szakad meg mai napig értük. Megölte a saját lányát, én pedig vele végeztem. Amikor Draco is a földön feküdt, a düh villámként csapott belém. Gyilkos lettem, mégis nyugodtan alszom. Ugyanis két ártatlan fiatal, a húgom, elégtételt érdemelt. Megtettem. Fiatalok voltak, az élet előttük, de együtt maradtak, együtt haltak. Örökké a szívemben őrizlek bennetek.

Köszönetnyilvánítás

Drága olvasóim!
Hatalmas köszönettel tartozom nektek. Nélkületek nem lett volna bátorságom folytatni a történetet, pláne nem egy másikba kezdeni. Tudom, nem ilyen befejezést vártatok, de sajnos úgy éreztem így tud ez a történet kiteljesedni. És főhőseink Draco és Audrey szerelme. Köszönöm aktivitásotokat, és ha van kedvetek, kezdjetek bele az új könyvembe. A Kegyetlen Vonzalmat ezzel a fejezettel lezárom.

Puszi.