𝐊𝐞𝐠𝐲𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐕𝐨𝐧𝐳𝐚𝐥𝐨𝐦 [𝐃𝐫𝐚𝐜𝐨 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 𝐅𝐅／𝟏𝟔]

Elkallódott levél

20.

Az életem háromszázhatvan fokos fordulatot vett, amikor beleszerettem a toxikus Draco Lucius Malfoyba. Velem is, mint minden buta lánnyal, elhitette hogy jelentünk neki valamit. Bármennyire is akartam bemesélni magamnak hogy "ugyan Audrey, nem a te hibád!" Aha, persze hogy nem. A sarokban kuksoló pók a hibás, nem? Túl naiv és buta vagyok, az eszem és a szívem már hónapok óta ellenségek.
Viszont mindezek ellenére, a roxfortban nem állt meg az élet. Teltek a napok, a hetek, és a hónapok. Na meg persze, a mardekár klubhelyiségében is zajlott az élet.

– Te büdös kurva! Nagyon remélem hogy nyomorúsággal teli életed lesz! – szelte át a termet, Astoria idegesítő hangja.

– Szólj majd ha készen állsz felnőni, és akkor majd talán tárgyalok veled szívem! – mondta higgadtan Daphne.

– Figyelj Greengrass, maradt egy kis kajamaradék a fogadon.. – szállt már be Pansy is.

– Hülye lotyók! – távozott hisztérikusan Astoria.

– Ez nevetséges. – néztem magam elé.

– Az.

– Figyeljetek, én elmegyek a könyvtárba, hátha találok valami olvasnivalót. Van kedvetek velem tartani? – kérdeztem.

– Bocsi Audrey, de passzolom. Az olvasás nem az én világom. A jelennek élek, nem egy fantázia világban. – jelentette ki Pans.

– Én sem nagyon vagyok érte oda.. – nézett rám Daphne boci szemekkel.

– Hát jó.

Egyedül kullogtam el a könyvtárig. Igazából nem is nagyon vágytam társaságra, így nem is annyira bántam. Amint beléptem a Roxfort hatalmas könyvtárába, elvesztem a polcsorok  között. Órákig eltudok időzni itt. A könyvek, az egyetlen megmentőim. Egy olyan világ ami a te fantáziádra van bízva, ami eltereli a figyelmedet a kemény és gyötrelmes valóság elől. Épp erre lenne szükségem. Problémái mindenkinek vannak, csak vannak emberek akik tudják őket megfelelően kezelni. Mindig szükségünk lesz valakire, de olykor a személynek nincs szüksége rád. Ilyenkor kell megtanulni egyedül túlélni, és elgondolkozni azon hogy ez magány vagy szabadság.
A bennünk rejlő szörny mindig ott van, kérdés az, mikor mutatja meg magát.
Kiskoromban nagyon sokan bántottak a testem miatt. Túlsúlyos voltam, nem is kicsit. Először az idősebbik húgom gúnyolódott, Dorothy. Aztán már a szüleim is szóvá tették, hébe-hóba. Mi Henderson gyerekek négyen vagyunk. A bátyám Anthony 17 éves, a család feketebáránya. Én Audrey, a legidősebb lány. Dorothy 14 éves, a család büszkesége, a megtestesült tökéletesség. És persze Emily, a négyéves kishúgom. Észre vettél valami érdekességet? Így van. Mind a négyünk neve y-al végződik, és még hozzá abc sorrendben kaptuk neveinket. Mivel a Henderson család monológja a rend, és a béke. Az utóbbi nem mindig igaz. Sőt. De hát szükség van a látszatra. A tökéletes Henderson család, aminek még a fele sem igaz.

A sikeres könyvtári időtöltésem után, már ideje volt visszatérni a lányokhoz, akik minden bizonnyal távol létem alatt, minden lehetséges dolgot kipletykáltak, annyira, hogy már kifogytak. Ahogy betettem a lábamat a klubhelyiségbe, valami csodálatos dolog fogadott.

Astoria és Malfoy összegabalyodva a kanapén. Jellemző. De már lepereg rólam. Legalább is kívülről. Belül ordítok.

– Greengrass! Daphne vár a szobádban – vontam vállat, majd lehuppantam Malfoyal szemben.

Daphne még régebben felajánlotta, hogyha együtt látom őket, nyugodtan vegyem elő.
Én meg persze éltem a lehetőséggel. Ribanc vagyok? Kicsit. De még mindig nem érek fel, az itteniekhez.

– A nővérem bizonyára ráér – mosolygott Malfoyra.

– Menj csak, engem is várnak – fúrta tekintetét az enyémbe.

— Ám legyen, este találkozunk – csókolta meg a szőkét. Mind ezt egy szemforgatással díjaztam. Még jó hogy egy könyv takarta az arcomat. Fortyogok az idegtől. Astoria végre elment. Ketten maradtam vele.

– Öhm, Audrey - köszörülte meg a torkát.
– Hogy vagy?

Oda ne rohanjak! Ennél bénább csendmegtörést nem tudott volna alkalmazni?
Csak nem zavarban vagy szívem?
Nem válaszoltam.

– Hát jó. Nem válaszoltál a levelemre.

– Milyen levél? – néztem fel a könyvből.

– Kérlek hagyjuk ezt a hülyének tettetést, csak nézz a szemembe, és mondd meg őszintén hogy nem vagy kíváncsi rám!

– MALFOY! Komolyan nem tudom milyen levélről beszélsz! – csattantam fel.

– Mi folyik itt? – lépett be Daphne a húgával együtt a szobába.

– Te! Rád bíztam az a kibaszott levelet, bazdmeg! – esett neki Malfoy, Daphnenak.

– Mi folyik itt? – néztem baljósan Daphnera.

– Én, megmagyarázom!

– Ó, hogy a jó kurva életben ne lenné... – folytatta volna Draco, de Daphne keze csattant az arcán.

– Érted tettem! Hát nem érted? Ez a gyerek csak szórakozik veled! – üvöltötte nekem.

– Tudom.

– Mi folyik itt? – nézett körbe Astoria.

– Én kurvára nem szórakozom!

– Nevetséges vagy!! – üvöltötte Daphne. Viszont itt már nekem is betelt a pohár.

– Nem? Ugyan Draco, hiszen én is csak egy vagyok a sok közül. Csak játszottal.

– Te voltál az egyetlen, a sok közül!! – kelt ki magából végleg Draco.

– Ó igen? Bazdmeg, nyíltan kijelentetted hogy nem akarsz tőlem semmit, barátok vagyunk, emlékszel? Hagyjál békén.