A szabadság ára 『SASUKE X OC』

24

SASUKE SZEMSZÖGE

Itachi halálával egyszerűen nem tudtam, hogy mivé lesz az életem. Eddig csak azért éltem, hogy őt megöljem, erre kiderül hogy ártatlan, aztán a szemem előtt hal meg.
Amikor Yuko beszámolt nekem mindenről, minden darabokra hullott a fejemben. Egyszerűen nem értettem...azt se, hogy egyáltalán hogy jön ő a képbe?! Olyan távol állt a fejemben eddig ez a két ember: Itachi és Yuko. Egyik a sötétség, másik a fény, és most...a fény elhozta a sötétséget. És sokkal tartozom neki mindezért, bár akkor még nem így éreztem.
Akkor úgy éreztem, hogy mindennek vége. Nem láttam tovább semmit...
Aztán megjelent Konoha. Megkaptam a tekercset bizonyítékul, és egyszerűen nem tudtam elhinni. De aztán mégis összeállt a kép. Elhatalmasodott rajtam egy hatalmas düh, azok iránt, akik körülvettek: a konohai nép. Ők, akik az Uchihák áldozatának árán élnek boldogan, biztonságban, békében.
De Yuko rávilágított, hogy valójában én nem hagytam magam, hogy segítsenek rajtam, de ezt akkor még nem így gondoltam. Mikor megjelent ő is... Itachi...láttam a szemében valamit, miközben arra kért, hogy védjem meg a falut. Talán a tűz akarata, amiről annyit papoltak az öregek...de egyszerűen azt éreztem, hogy ha megszegem a kérését, az ő áldozata semmibe veszik, ezáltal pedig az én szenvedésem is.
És akkor döntöttem el, hogy nem lököm el magamtól többé őt. A lányt, aki végig mellettem állt, s aki osztozott a fájdalmamon.
Itachi temetésén azt hiszem, egy kis békére és megnyugvásra leltem. Őszintén meglepett, hogy milyen sokan eljöttek, azg gondoltam, hogy mi még mindig a falu sátánjaiként vagyunk jelen a köztudatban mint Uchihák, de úgy látszik, eléggé sikerült megfordítani ezt a kockát most, hogy kiderült az Igazság Danzóról és Itachiról.
Kakashi nagyon szép beszédet mondott.

A pillanat, mikor rájöttem, hogy még mindig szeretem, szinte egy szúrás volt a szívembe. A pillanat, mikor tudtam, hogy ő még mindig többet jelent nekem bárminél. És az a pillanat akkor volt, amikor Kabuto bevágta hozzám a szobámba őt. Mikor elhagytam a falut azt hittem...nem is, inkább reméltem hogy el tudom felejteni őt, mert belül tudtam, hogy tőle sokkal több jót kapok, mint Orochimarutól. De mégis elmentem, mert nem akartam gyengének tűnni, leginkább magam előtt.

És most újra itthon vagyok. A barátaimmal, a tanáraimmal, akik sz új családomat alkotják. És itt van még ő is...akit talán a szerelmemnek mondhatok. Yuko...