A szabadság ára 『SASUKE X OC』

13

- Tudod valaki minden alkalommal hagy ott egy csokor fekete virágot a bátyám sírjánál - mondtam Sasukénak éjjel, mivel egyikünk sem tudott aludni. Csak ott feküdtünk egymással szemben, nyitott szemmel.
Erre az Uchiha még mindig csak nézett mélyen bele a szemembe.
- Szerinted ki lehet az? - kérdezte végül.
- Nem tudom. Biztos te - mosolyogtam rá, mire ő meglepett arcot vágott, amitől kicsit meghökkentem.
- Mi... tényleg? - kérdeztem halkan. Erre nem jött válasz, úgyhogy másfelé kezdtem tapogatózni. - A csókról még mindig nem beszéltünk. Miért csináltad?
Az Uchiha arckifejezése meglepettből "nem akarok ezekről beszélni, hagyjál békén szajha" kifejezésbe váltott, de azért kaptam választ.
- Mert jól esett. - közölte szúrós szemekkel.
- Aha - mondtam kínosan.
- Neked?
Kikerekedtek a szemeim erre a kérdésre.
- Öh... nekem is - válaszoltam pirultan.
- Aludni kéne - morogta, majd másik oldalára fordult.
- Aha - válaszoltam. Eltelt néhány perc, de megérezte hogy nem alszom, hanem a hátát nézem. Eszembe jutott, mikor régen is ilyen közel álltunk egymáshoz. "Vagy talán még közelebb...most szinte nem is tudom, ki ez a Sasuke aki mellettem fekszik."
- Tudom, hogy engem nézel - közölte - de tudod aludni csukott szemmel szokás.
- Nem tudok...ideges vagyok a holnap miatt.
- Pedig ha nem pihened ki magad, akkor csak hátráltatsz, úgyhogy aludj.
- Próbálok...
- Na jó - fordult felém - kérsz egy genjutsut ami elaltat?
- Nem - kuncogtam. Erre mintha egy kis mosoly ült volna ki az arcára, de persze nem tartott sokáig. Helyette viszont meglepő módon kvázi lelkizni kezdett.
- Tudod, mikor elhagytam a falut és te az utamat álltad...azt gondoltam, hogy remek, már csak te kellesz. Pont attól nem akartam elbúcsúzni, akitől a legnehezebb.
- Ezt most miért mondod el nekem?
- Mert talán ma vagyunk együtt utoljára.
Ez a mondat súlyos ólomként nehezedett a mellkasomra. Valahol mélyen belül boldog voltam, hogy újra vele lehettem, és most hogy elválunk, ismét küzdhetek meg az elvesztésével. Valamint a tudat, hogy ez az egész némileg rá is hatással van, még inkább nyomatékosította az egészet.
- Ne legyél abban olyan biztos. Ezt a köteléket is el akartad vágni, és most megint milyen közel vagyunk egymáshoz...
- Én már nem az vagyok aki voltam, Yuko - mondta az Uchiha, ében fekete szemei pedig mintha keserűséget ontottak volna.
- De igen, mélyen belül az vagy, Sasuke - válaszoltam neki halkan. Éreztem a leheletét az arcomon, s megborzongtam a gondolattól, hogy milyen közel is vagyunk egymáshoz. Hiába ennyi évnyi távolság és változás, szinte mintha egy perc sem telt volna el azóta, hogy utoljára láttam őt.
- Meg fogom bánni hogy ezeket elmondtam neked... - mondta halkan mély hangján.
- Miért?
Erre nem érkezett válasz. Illetve érkezett, csak nem szavak formájában.
Az ajka az enyémre tapadt, de ezúttal puha és selymes volt az érintése, nem úgy mint legutóbb, mikor egy vad és szenvedélyes csókot váltottunk.
Átkarolta a derekamat, majd beletúrt a hajamba, közben pedig én a hátát simogattam. Egy ponton elkezdett egyre hevesebben csókolni, aztán egyszer csak hirtelen abba is hagyta.
- Nem tudom, le fogsz-e tudni állítani, ha most nem fejezzük be. - mondta vágytól égő tekintettel.
- Ne-nem baj...

Úgyhogy végül nem állítottam le...