A szabadság ára 『SASUKE X OC』

17

SASUKE SZEMSZÖGE

Csak néztem utána, ahogy egyre távolodik tőlem. A lány, akivel ismét volt esélyem együtt lenni, akivel régen is mindig együtt voltunk. Mintha egy álom lett volna ez a kis idő, mire az élet visszaadta őt nekem.
Most, hogy elvettem Orochimaru erejét, már minden esélyem megvan, hogy legyőzzem Itachit. Akkor mégis miért vagyok szomorú?
Igyekeztem elhessegetni az efféle gondolatokat a fejemből, de egyszerűen úgy éreztem, darabokra hullik az a kártyavár amit a világomként építettem. Nem akartam beismerni magamnak, hogy ennek talán Yuko az oka. Tudatalatt tudtam, hogyha csak átvillanna az elmémen annak a gondolata, hogy talán még mindig szeretem őt, akkor mindennek vége lenne. Egyszerűen akkor tényleg széthullana minden, amit idáig felépítettem.

Inkább másfelé tereltem a gondolataimat: össze kellett hoznom magamnak egy új csapatot. Már tudtam is, kiket választok: mindet Orochimarunál ismertem meg.

- Suigetsu.
- Mit csinálsz itt Sasuke? - kérdezett vissza a hordó. Úgy van, Suigetsu egy üveghordóban élte eddigi életét, mint folyadék.
- Azért jöttem, hogy kiszabadítsalak. Szükségem van rád. Kinyírtam Orochimarut - vetettem oda neki félvállról, hadd higyje hogy ez a világ legtermészetesebb dolga.
- Wow, Sasuke, ez igen - válaszolt a folyadék. Egy mozdulattal kivágtam a tartályt, s kifolyt belőle az ember, majd felvette alakját.
Elindultunk, de ő ragaszkodott hozzá, hogy csak akkor hajlandó segíteni nekem, ha megszerzünk egy bizonyos kardot.
Hát mondom oké, ezen ne múljon.

Néhány nap múlva megszereztük a kardot amit annyira akart, s megindultunk az egyik rejtekhely felé, ahol az egyik illető tartózkodott. Nevezetesen Uzumaki Karin, aki jelenleg a rabokat felügyeli. Kiváló érzékelő ninja és jók az orvosi készségei is.

- Mi ez az undorító csakra? Mit akartok itt? - förmedt ránk, mikor beléptünk a területére.
- Beszélni akarok veled.
- Jaj, Sasuke... rendben, gyertek velem - mondta a második mondatot már sokkal keményebben.
Út közben láttuk hogy bánik a rabokkal. Hát...nem lennék a helyükben. Mondjuk nem is, mert velem senki nem bánhatna így...
Bementünk egy terembe, s helyet foglaltunk.
- Azt akarom, hogy csatlakozz hozzánk, Karin - tértem egyből a tárgyra.
- Ch! Még hogy én...csatlakozzak? Képzelheted! - akadt ki. Hát nem erre számítottam, de nekem mindegy...
- Mindjárt jövök Sasuke - kelt fel Suigetsu s elhagyta a termet. Abban a pillanatban Karin egyből mellettem termett, s csábosnak szánt tekintettel elkezdett egyre közelebb jönni.
"Ez nem Yuko, akkor meg mit képzel hogy ilyen közel jön?!"
"Na várjunk csak. Miért gondolok Yukóra egyáltalán?!"
Mire ködös gondolataimból feleszméltem, a csaj azt rebegte, hogy mégis velem akar jönni. Ekkor Suigetsu visszatért, a csaj megint rendezett egy kisebb jelenetet, majd közölte hogy neki is az északi rejtekhelyen van dolga, úgyhogy jön velünk. Persze tisztában voltam vele, hogy ő is ilyen irritáló fangirl, és sosem fogom levakarni, de mindegy. Úgysincs esélye nálam. Senkinek sem lenne.
"Vagy valakinek mégis?"

Kisvártatva, kisebb-nagyobb akciók után végeztünk az északi helyen is, és begyűjtöttük Juugót, aki teljesen rám van fixálva, de legalább nem olyan idegesítő, mint Karin. Komolyan mondom, Yuko hozzá képest egy igazi megtestesült angyal.
" Jól van, de miért gondolok folyton rá?!"
"Biztos csak mert lány. A lányok olyan egyformák."
"De Yuko annyira más, annyival jobb..."
- Áh! - mordultam fel, mikor már teljesen elegem lett a szürreális gondolataimból.
- Mi a baj Sasuke??? - termett az oldalamon egy szempillantás alatt Karin.
- Semmi, csak egy bogár. Nos, mostantól mi vagyunk a Hebi, és egyetlen célunk Uchiha Itachi elpusztítása.
"Így van. Csak ennek éltem idáig. És nem állíthat meg semmi. És senki..."