A szabadság ára 『SASUKE X OC』

3

- Nicsak, milyen meghitt pillanat ez testvérek között - kúszott közelebb hozzánk az alak. A kígyózó lény ekkor megállt, majd erős köhögő rohamban kezdett fuldokolni.
- Orochimaru-sama! - termett mellette egy szempillantás alatt egy szemüveges, ősz hajú fiatal pasas.
- Orochimaru?! - álltam öcsém elé.
- Orochimaru mester kicsit gyengélkedik mostanság, kedves Yuko - jött közelebb Kabuto. - De nehogy azt hidd, hogy ezúttal miattad jöttünk el ide - vetett egy pillantást Mugira. - Minél frissebb a hús, annál finomabb...
- Na azt már nem! Nem fogjátok őt is elvenni tőlem! - üvöltöttem, majd megtámadtam Kabutót. - Mugi! Fuss!
Öcsém meg csak állt ledermedve, én meg mivel elhagyott erőm nagy része, nem tudtam jelentős kárt okozni Kabutóban.
Ekkor öcsém végre realizálta a helyzetet, és futásnak eredt.
- Kabuto! A fiú! Menj utána! - hörgött a kígyó, ám mielőtt Kabuto beérte volna Mugit, Orochimaru felett térdeltem, mivel még mindig nem kelt fel a rohama óta, s kardomat a nyakának szegeztem.
- Kis naiv liba - sziszegte nekem Marcsi, gonoszul csillogó szemekkel.
- Orochimaru mester! - kapta oda tekintetét Kabuto.  - Te kis ribanc, ezért még kapsz! - rohant felém csakrától izzó kezekkel a szemüveges, én pedig a taijutsunk védekező pozíciójába álltam. Sajnos nem sok esélyem volt ellene, s közben Orochimaru is összeszedte magát, s megindult felém, a kardomat elvette s lenyelte. Harcoltam és küzdöttem, de egy ponton elsötétült előttem a világ.

Egy sötét laborban ébredtem, ahol csak a fluoreszkáló fiolák és egy szál gyertya adtak fényt. Egy fém asztalon feküdtem kikötözve, meztelenül.
- Szép jó reggelt - lépett oda mellém Kabuto egy füzettel és egy injekciós tűvel a kezében. - Remélem kipihented magad, mert most nem a legkellemesebb órák várnak rád. De persze ha együttműködsz, nem lesz annyira vészes...
"Nobu hiába halt meg" - csak ez az egy mondat keringett a fejemben. Hiába védelmezett meg engem a klánért, a faluért, értem, most mégis megkaparintották a kougant. Nobu áldozata semmibe veszett...
- Azt hiszed, nem fognak rám találni?!
- Azt. Lehetetlen, ugyanis - szorította el a karomat egy gumival. - Még soha senkinek sem sikerült rajtunk ütnie.
- Majd az apámnak fog!
- Ugyan, te is tudod, hogy nem. Tudjuk ám, hogy ti Ishigawák is benne voltatok a Sasukét kereső kommandósok csapatában, és vajmi kevés sikerrel jártatok. Egyszóval nulla. És most ne ficeregj, ezt be kell adnom neked - szorította meg a gumit a karomon, s egy erős mozdulattal belém vájta a tűt. Elviselhetetlen fájdalom lett úrrá a testemen, közben Kabuto kézjeleket formált, s mikor végzett, egy pecsét jelent meg a tenyerén, mellyel jól homlokon vágott. Ezután ismét eszméletemet vesztettem.