A rosszcsaj élete /BEFEJEZETT/

89.rész

Törésvonal

Kettesével szedve a lépcsőfokokat siettem fel. Még az a csepp kis részegség is kiment belőlem. A fejemet és a gondolataimat teljesen más részegítette meg.

Felérve a folyosóra kapkodva kerestem Őket. Összevissza forgattam a fejem, hátha meglátom valamelyiket.
Egy kis időbe telt, mire végre kiszúrtam a velem szemben a folyosó legvégén álló lányt. A lábam egyből megindult felé, mire Olivia  fogta magát és bement egy másik helyiségbe.
Lábaimat gyorsabb tempóra kapcsoltam, de így se sokkal jobban tudtam kikerülgetni a részeg idegeneket, akik mindenhol ott voltak. Elállva az utamat.

Így hát elég lassan értem el oda, ahol legutóbb láttam Oliviat. De habozás nélkül léptám át a küszöböt, ahová bement. Egy normális méretű helyiség volt, egy dolgozószoba lehetett, ahonnan egy fal választott el a szemem elől egy újabb kisebb részt a szobából. Valószínűleg egy kisebb raktár vagy ilyesmi lehetett. Arra gondoltam, biztos ott tárolják a különböző dokumentumokat. Ezen méláztam, mikor megpillantottam a csillogó ruhában álló gyönyörű lányt, mire egyből megtorpantam a küszöbnél és egyszerűen lefagytam. A szemem érzékelte a látottakat, de olyan volt az egész, mintha az agyam viszont nem lenne képes mindezt befogadni. Vagy legalábbis nagyon nehezen feldolgozni.

Olivia ott állt a fal sarkánál és egy fiúba kapaszkodva csókolózott, aki kísértetiesen hasonlított valakire, akit nagyon nem akartam ott látni. A fiú bár a fal takarásában állt, a lány arcába logó kósza barna tincseit ezer közül felismertem volna.
Amint beléptem a szobába Olivia egyből eltolta magától a fiút, és ártatlanul nézett rám.

-Jaj.-lehelte, mikor észre vett engem.

-Olivia, mi a...-szólalt meg Mark felháborodva, de elakadt a szava, mikor kibujt a fal mögül és észre vett engem. A fiúnak elkerekedett a szeme, és egyből elsápadt, ahogy a rám nézett-Vicy...-lehelte kétségbeesetten, miközben én csak ott álltam, mint egy idióta és csak néztem. Néztem a fiút aki annyira boldoggá tett, most pedig egyszerűen megcsalt, azzal a lánnyal, akiről szentül állította, hogy már végzet. Egyszerűen leblokkoltam. Nem bírtam semmit sem csinálni, csak nézni. Az agyam kisült. Akkor tértem magamhoz, mikor a fiú elindult felém, és a karomért nyúlt.
Undorral az arcomon léptem el előle.

-Ne merészelj hozzám érni!-szolaltam meg kimérten, viszont a hangom nem volt több egy suttogásnál. Nem bírtam nagyobb hangot kiadni magamból, mert azt hittem menten összeesek.

-Vicy! Kérlek Vic, hallgass meg! Ez...-könyörgött a fiú az arcán, olyan kétségbeeséssel, hogy majdnem megsajnáltam. De nem érdemelte meg.

Figyelmeztetően felemelve a karomat kényszerítettem, hogy hagyja abba.

-Vége.-nyögtem ki elszoruló torokkal, majd hátat fordulva neki elakartam menni innen. Minél előbb. Nem akartam, hogy lássa a szememből kicsorduló könnyeket.

-Nem mondhatod ezt.-szolt utánam elgyötrötten-Nem mondhatod ezt.-ismételte meg, mintha nem hinne a fülének.-Csak hadd magyarázzam meg!-könyörgött, mire a könnyáztatta arcommal ismét felé fordultam.

-Hagyj békén.-közöltem vele az összes erőmet összeszedve, majd kirohantam a helyiségből. Még épp csak hallottam, ahogy Mark még egyszer utánam kiabált, de a fülemben doboló vér hatására szinte nem is hallottam. Plusz nem is érdekelt.
A záporozó könnyeimtől alig látva botorkáltam visszafelé a folyosón, majd az első bezárt ajtót kinyitva bementem egy szobába. Azt se tudtam hol vagyok, csak halványan azt érzékeltem, higy nincs bent senki. Magamra zártam az ajtó zárját és egyszerűen lerogytam a földre. A lábam nem volt képes tovább magával vinni. Eddig bírtam tovább. Feltört belőlem a keservesebbnél is keservesebb zokogás, miközben újra és újra lejátszódott bennem az a csók jelenet.
-Istenem!-suttogtam magam elé zokogva, és összegörnyedve temettem arcomat a kezeim közé-Istenem...-suttogtam elhalóan. Hogy lehettem ennyire idióta? Hogy nem vettem észre? Hogy hihettem Mark csaló szavainak? Hogy lehettem ennyire naiv? Megcsalt! Képes volt a szemembe hazudni, és ezt tenni velem. Az egész csak egy színjáték volt. A becsületes, udvarias, kedves fiú, akit ismertem csak egy álca volt. Átvert engem. Elérte, hogy szerel...hogy szerelmes legyek belé! Én idióta. Hallgattam Camyre, hogy a szerelem jó, hogy a szerelem szép. Na lám mi lett a vége!
A mellkasom szorított és alig kaptam levegőt, a szívem...a szívem pedig fájt. Fizikai fájdalmat okozott minden egyes gondolatom, ami a fiú felé kalandozott. Üvöltenem kellett, miközben majd megfulladtam saját sós könnyeimben.
A sminkem pedig csípte a szememet, így hogy megszüntessem a kellemetlen érzést a ruhámba töröltem a fekete smink felét.