𝐓𝐡𝐞 𝐜𝐮𝐫𝐞 𝐟𝐨𝐫 𝐦𝐞 𝐢𝐬 𝐘𝐨𝐮 /𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬/

𝐕 𝐄 𝐈 𝐍 𝐓 𝐈 𝐍 𝐔 𝐄 𝐕 𝐄 - 𝐃𝐞𝐞𝐩 𝐛𝐫𝐞𝐚𝐭𝐡

𝐋𝐀𝐍𝐃𝐎 𝐍𝐎𝐑𝐑𝐈𝐒

𝐌𝐚́𝐣𝐮𝐬 14. 𝐖𝐚𝐥𝐞𝐬

- Tay. - simítottam a jobb kezemet a lány vállára. - Tay, megjöttünk ébresztő. - húztam ki a bal kezemet az övéből, majd az arcára simítottam.

- Mhmmm. Még öt percet. - dünnyögte 

- Kapsz még öt percet csak előbb ki kéne szállj és akkor már az ágyadban tudsz aludni. - vizslattam az arcát. Vörös haja kócosa terült el a vállán, miközben lassan nyitogatni kezdte a szemét, így nem sokkal később szembe találtam magam az igézően kék szemeivel.

- Szia. - mosolyogtam rá.

- Szia. - mondta álomittas hanggal. 

- Megjöttünk. 

- Okés. - döntötte a fejét jobban a tenyerembe.

- Na, ne aludj vissza. - nevettem el magam.

- Nem fogok. - dünnyögte, majd lehunyta a szemeit.

- Látom. - mondtam, majd elkezdtem elhúzni a kezem, mire morcosan nézett rám.

- Esküszöm hagylak aludni, de jobb lenne, ha a saját ágyadban aludnál, nem?

- Mennyi az idő?

- Fél nyolc van.

- Maradsz? - kérdezte, mire összeráncolt homlokkal néztem rá.

- Tessék?

- Maradsz estére? Van vendég szobánk, ahol tudsz aludni és akkor nem kell álmosan vezetned plusz, ha jól viselkedsz még lehet enni is kapsz. 

- Ez aztán kecsegtető ajánlat. - nevettem el magam idegesen.

- Akkor?

- Nem akarok zavarni és amúgy is szerintem apukád se örülne nekem.

- Ne keress kifogásokat Norris.

- De tényleg nem akarok zavarni.

- Ha zavarnál nem ajánlottam volna fel. Ne aggódj ezen. Apu is örülne neked, mert látná, hogy ki az egyik személy a sok közül akikkel teljesen idegen országba utazok.

- Ez biztos?

- Igen, de nem kötelező. Megértem, ha nem szeretnél maradni csak úgy érzem, hogy ennyivel tartozok.

- Nem tartozol semmivel Tay csak mosolyogj és ennyi. - mondtam lágyan, majd egy nagy adag levegőt kifújva bólintottam. - Maradok. 

- Rendben. - mosolyodott el. A cuccainkat magunkhoz véve indultunk el a bejárati ajtó felé, amikor hirtelen megtorpant.

- Drágám álljunk csak meg egy pillanatra. Ha te Wokingban élsz és ott van házad akkor hogy is kerültél ma Oxfordba? - fordult felém.

- Oh, ughh az úgy volt... - kezdtem törni az agyam valami értelmes magyarázaton. - Szóval az úgy volt, hogy gondoltam találkozhatnánk, de nen írtál vissza, ezért összepakoltam és fifty-fifty alapon elindultam  és a cuccaim azért vannak velem, mert ha elhajtottál volna befogadtattam volna magam anyuékkal. - hadartam el égő fejjel és hálát adtam az égnek, hogy már valamilyen szinten elkezdett sötétedni, így nem láthatta a paradicsom vörös fejem. 

- Értem. - nevette el magát. - Aranyos. - jegyezte meg, majd elindult az ajtó felé újból. Csak nyugi Lando. 

- Megjöttünk! - kiabálta el magát, mikor beléptünk a lakásba.